Best WordPress Hosting
 

Közkatonának állt az első magyar miniszterelnök

Joszip Jelasics horvát bán előrenyomulásának megállítása Pákozdnál 1848. szeptember 29-én fordulópontot jelentett az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc történetében. Itt vált végérvényesen világossá, hogy az uralkodó által is szentesített áprilisi vívmányok békés, törvényes megvédése lehetetlen, a bécsi udvar minden addigi megállapodást és ígéretet felrúgva fegyverrel is kész hazánk korábbi alávetettségét visszaállítani.

Bár Batthyány Lajos és kormánya nem került kisebbségbe az országgyűlésben, a lakosság bizalmát sem vesztette el az egyre feszültebb helyzetben, sőt, anyagi csőd sem fenyegette, Bécs az alkotmányos „játékszabályok” felrúgásával azonban lehetetlenné tette a kormányzást. A miniszterelnök érezte, hogy elfogyott körülötte a levegő, ezért október 2-án beadta lemondását, és képviselői mandátumát is visszaadta. Szinte pontosan egy évvel később, 1849. október 6-án pedig már holtan feküdt a pesti Újépület fala mellett, két golyó a mellkasába fúródott, egy harmadik a homlokába. Mai szóhasználattal élve koncepciós per áldozata lett.

Idén volt 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést. A 24.hu-n Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével sorozatot indítottunk Batthyány életének bemutatására. A folytatásban arról lesz szó,

Batthyány Lajos teremtette meg a szabadságharc hadseregét

A társadalmi, politikai és gazdasági reformokért vívott hosszú küzdelem 1848 tavaszán érte el a célját: március 16–17-én V. Ferdinánd elfogadta a magyar országgyűlés reformprogramját, és István nádort felhatalmazva a liberális ellenzék vezetőjét, Batthyány Lajost bízta meg kormányalakítással. Alig néhány hét alatt megszületett egy 31 cikkelyt tartalmazó törvénycsomag, az úgynevezett áprilisi törvények, amelyek megalapozták hazánk történetének legjelentősebb rendszerváltását – itt írtunk erről bővebben.

Idén volt 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést. A 24.hu-n Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével sorozatot indítottunk Batthyány életének bemutatására. A mostani folytatásban arról a szűk fél évről lesz szó,

amikor az első felelős magyar kormány egyre erősödő ellenszélben próbálta megalapozni a teljesen önálló, népképviseleten nyugvó polgári magyar állam jövőjét.

Ezért tűnt fel Rózsa Sándor a szerbek elleni meccsen

Szombat este Budapesten játszott Eb-selejtezőt a magyar és a szerb válogatott, nemzeti tizenegyünk pedig megismételve a szeptemberi bravúrt, ismét 2:1-re győzte le a szerbeket. A dupla diadaltól volt hangos a sportsajtó, miközben ultráink is nagyot alkottak. Szó szerint, a Carpathian Brigade ugyanis eddigi legnagyobb dobásaként gigantikus molinón jelenítette meg a lelátón a leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor portréját, és egy tőle származó velős mondást:

Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lönni köll.

Nehéz lenne ennek igazságával vitába szállni, ám, míg a szerb és román lapok lótolvajként és útonállóként említve a betyárt provokációról cikkeztek, addig itthon nem igazán olvasni arról, hogy mi köze van Rózsa Sándornak a szerbek elleni küzdelemhez. Röviden annyi, hogy 1848-ban ő is fegyvert fogott a magyar szabadság védelmében, és szabadcsapatával elsősorban a délvidéken tevékenykedett. A részletekről Dr. Hermann Róbert történészt, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesét kérdeztük.

Alig hullott vér az egyik legfényesebb győzelmünknél

Az ozorai ütközetet az 1848–1849-es szabadságharc egyik legfényesebben ragyogó csillagának tartják mindmáig, aminek csak az egyik oka az, hogy ebben az összecsapásban ejtették a legtöbb hadifoglyot a magyarok az önvédelmi harc és a függetlenségi küzdelem hosszú hónapjai során. A másik ok sem kevésbé meglepő, és jól jellemzi a Habsburgokkal való szakítás első heteinek, a magyar honvédsereg megszervezésének eufóriáját: igen gyengén felfegyverzett, uniformissal sem rendelkező,

a bevonulók jó fele esetében mindössze dzsidával, egyenes kaszával felfegyverzett nemzetőrök és helyi népfelkelők vívták ki a diadalt.

Pedig kezdetben még a császári csapatoknak és Jelasics horvát határőreinek állt a zászló. A horvát bán fő serege 1848. szeptember 11-én lépte át a magyar határt, miután a Habsburg udvar elérkezettnek látta az időt, hogy katonai erővel kényszerítse engedelmességre a rebellis magyarokat. Mint jól ismert, a nemzetiségi kérdés rendezetlensége miatt a horvátokat sem kellett nagyon bujtogatni, a bán már április közepén kihirdette a horvát tartományok unióját és azok elszakadását a magyar koronától.