Best WordPress Hosting
 

A NATO-tagsággal egreciroztatott Svédországban demonstráltak magyarok: Hungary ≠ Orbán

Stockholmban a svéd parlament előtt feszítettek ki molinót magyarok, hogy bemutassák, Orbán Viktor miniszterelnök nem egyenlő a teljes Magyarországgal.

Az akciót kivitelező Keresztény Zoltán a Facebookon azt írta, szerinte fontos, hogy a svédek is megtudják, hogy a magyarok nem azonosak „a Putyin érdekeit szolgáló, mára már pedofil ügybe is keveredett, álnemzeti, álkeresztény kormánnyal”. Azzal a kormánnyal, amelyik folyamatosan akadályozza Svédország NATO csatlakozását és „ezzel azt is, hogy mi magyarok is nagyobb biztonságban legyünk”.

Keresztény a képek mellé tett magyarázata szerint azt üzeni a svédeknek, hogy a magyar emberek tisztában vannak vele, hogy Svédország csatlakozásával erősebb lesz a NATO, egy erős NATO pedig Magyarország nemzeti érdeke.

Biztonsági emberek rángatták ki a molinót a BME tiltakozó tanárainak kezéből

Arról számolt be az RTL Híradó, hogy a vasárnapi, október 23-ai megemlékezésen kisebb incidens történt a Budapesti Műszaki Egyetemen.

A Műegyetemiek az oktatás jövőéért csoport tagjai ugyanis csendben demonstráltak az 56-os forradalom előestéjén rendezett vasárnapi megemlékezésen, amikor a szerintük nem egyetemi biztonsági emberek indoklás nélkül leszedték a transzparenseiket. A Budapesti Műszaki Egyetem oktatói a Híradónak azt mondták, ők csak a kormány figyelmét szerették volna felhívni a gyakorlatilag csődbe került intézmény helyzetére.

Az egyik molinóra az volt írva:

Ezért tűnt fel Rózsa Sándor a szerbek elleni meccsen

Szombat este Budapesten játszott Eb-selejtezőt a magyar és a szerb válogatott, nemzeti tizenegyünk pedig megismételve a szeptemberi bravúrt, ismét 2:1-re győzte le a szerbeket. A dupla diadaltól volt hangos a sportsajtó, miközben ultráink is nagyot alkottak. Szó szerint, a Carpathian Brigade ugyanis eddigi legnagyobb dobásaként gigantikus molinón jelenítette meg a lelátón a leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor portréját, és egy tőle származó velős mondást:

Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lönni köll.

Nehéz lenne ennek igazságával vitába szállni, ám, míg a szerb és román lapok lótolvajként és útonállóként említve a betyárt provokációról cikkeztek, addig itthon nem igazán olvasni arról, hogy mi köze van Rózsa Sándornak a szerbek elleni küzdelemhez. Röviden annyi, hogy 1848-ban ő is fegyvert fogott a magyar szabadság védelmében, és szabadcsapatával elsősorban a délvidéken tevékenykedett. A részletekről Dr. Hermann Róbert történészt, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesét kérdeztük.

Pankotai Lili molinóján 13 kirúgott tanár fotója került a 13 aradi vértanú mellé

Az oktatás vértanúi. Haynau 13 honvédtiszt = Pintér 13 tanár. Csak az idő és a körülmények változnak, de a módszerek maradnak!

— írta péntek délután Facebook-oldalán Pankotai Lili, a bejegyzésben pedig képeket tett közzé egy molinóról, amit a Budai Váralagút felé feszítettek ki. A molinón az „akkor és most felirat” olvasható, és a 13 aradi vártanú portréja mellett 13 kirúgott tanár fotója látható.

A diáktüntetésekben aktív szerepet betöltő diáklány a Telexnek elmondta, az ő ötlete volt, hogy az Aradi Vértanúk Emléknapján felhívják a figyelmet „bizonyos, a jelennel kapcsolatos párhuzamokra”. A tervek szerint pénteken sötétedésig lesz kinn a molinó.

Molinó: Novák-idézettel kéri a köztársasági elnököt a Momentum, hogy ne írja alá a státusztörvényt

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem pedagógusként élünk röhejes jövedelemből” – ezzel a 2010-es Novák Katalin idézettel kéri a Momentum a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a ma megszavazott státusztörvényt.

A párt közleményében azt írta: az Országgyűlés megszavazta a státusztörvényt, ezért a Momentum aktivistái a köztársasági elnök irodájához vittek egy molinót tiltakozásul, amelyen Novák Katalin elhíresült szavai állnak a szerinte röhejes pedagógusi fizetésről. A Momentum aktivistái éppen ezért saját idézetével szembesítették Novák Katalint ma a Sándor-palotánál: ha nem akarja, hogy a pedagógusoknak „röhejes jövedelemből” kelljen élniük, akkor ne írja alá a bosszútörvényt”.

A pártok reakcióiról itt írtunk.

Az M7-es felüljárójára kifeszített molinón kérdezte Orbánt, hamar megjelentek a rendőrök

„O.V.! Putyin háborús bűnös, Magyarország szuverén?” – feliratú molinó került ki az M1-M7 közös szakaszán lévő egyik felüljáróra, írja a 444. A drapériát Keresztény Zoltán jogász, aktivista tette ki, aki pár nappal ezelőtt letakarta az orosz nagykövetség által felújított szovjet katonai emlékművet Csákberényben.

Keresztény akciója után nem sokkal rendőrök jelentek meg a felüljárón, akik leszedték a molinót. Keresztény beszámolója szerint a rendőrök gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárást indítottak vele szemben.

A kép a 444 cikkében látható.