Best WordPress Hosting
 

Szinte semmi esélye, hogy még egy gyereke ugyanazzal a genetikai problémával szülessen – mondták Juditnak az orvosok, de tévedtek

Hogyan lehet megoldani egy bevásárlást? Ez csak egy egyszerű példa, és bele sem gondoltam addig, amíg nem voltak ilyen gyerekeim. Amikor bemész egy sérült gyerekkel valahova, meg fogják kérdezni, hogy »miért ilyen ez a kisfiú, miért folyik a nyála?«. És akkor elmondod, hogy »tudod, ő így született«.

Szolnok Judit egy „sima” gyereket – a 16 éves Kittit – és két „fordított” gyereket nevel. A 13 éves Levi és a 11 éves Bálint nagyon ritka, a világon összesen nagyjából hatszáz embert érintő ATRX szindrómával és autisztikus tünetekkel él. A fiúk nem beszélnek, hangokkal és mozdulatokkal fejezik ki az érzelmeiket és a kívánságaikat. Folyamatosan mozgásban vannak, ezért minden másodpercben figyelni kell rájuk. Saját belső világukból csak időnként bújnak elő kicsit.

Életükről Lettner Kriszta készített fotósorozatot nyolc hónapon keresztül. A cél az volt, hogy példaként megmutassák: két sérült gyermekkel sem kell elbújni a világ elől. A képeket elsőként a budapesti Autistic Art Galériában állították ki, Judit alapítványa, a Mazsola Kuckó Alapítvány pedig Fordított világok címen indít országos kampányt, hogy a fotókiállítással egybekötve kerekasztal-beszélgetéseken keressék a válaszokat és a megoldásokat az érdeklődőkkel.

„Nem akartam, hogy kirekesszék a fiamat!” – saját filmjeivel kommunikál az autista Olivér

Olivér aranyos, bújós kisfiú volt. Szép, nyugodt kisbaba, a harmadik gyerek egy boldog budakalászi családban. Az anyuka, Gömbösné Hideg Viktória marketinges, reklámszakértő, fordító, a családfő software-fejlesztő.

Mint afféle legfiatalabb gyerek, Olivér sok mindent ellesett a nála valamivel idősebb testvéreitől, bár egészen másmilyen volt, mint ők. Istenem, minden gyerek más, nem? Olivér például sose játszott együtt velük, inkább mindig csak mellettük, a közelükben. Kívülről követte, utánozta őket, minden mozdulatukat. Miért kéne ezen olyan nagyon meglepődni? Okos kisgyerek volt, háromévesen már annyira ismerte a betűket, hogy le tudta olvasni az autók rendszámát.

Imádta az állatokat. A kis hörcsögét különösképpen, sokszor annyira erős, furcsa, szinte vad mozdulatokkal szorította, ölelte, hogy nem egyszer ki kellett kapniuk a kezei közül, nehogy véletlenül megfojtsa a kis kedvencét.

„Kerekesszékesként mindenki engem bámul. De ha velem van az okos kutyám, őt nézik” – így dolgoznak a segítőkutyák

Villanyt kapcsolnak, rohamot jeleznek, felveszik a leesett tárgyakat, és gazdájukhoz hozzák a távkapcsolót. A segítőkutyák képzése összetett folyamat, rengeteg türelmet és sok pénzt kíván a gazdáktól.

The post „Kerekesszékesként mindenki engem bámul. De ha velem van az okos kutyám, őt nézik” – így dolgoznak a segítőkutyák first appeared on 24.hu.

Hangfelvétellel buktatta le az óvónőket az anyuka, akinek kisfiát Mauglinak hívták, és ordítoztak vele

Egy budapesti óvodában történt visszaélésről számolt be az RTL Híradó. Egy autizmussal élő ötéves kisfiúval, Ádennel bántak minősíthetetlen módon az óvónők, akiket végül a gyermek édesanyja buktatott le. A kisfiúval olyan csúnyán beszéltek az óvónők, hogy egy idő után félt bemenni a csoportszobába, és a viselkedése is megváltozott. Édesanyja minderről úgy készített hangfelvételt, hogy diktafont tett gyerek táskájába.

Próbáltam jelezni az igazgatónőnek. Telefonon nem értem el. Volt olyan, hogy ott álltam az irodája előtt két óra hosszát, mert éreztem, hogy beszélnünk kell erről. Szerettem volna, hogy áttegye Ádent másik csoportba. Egészen addig, amíg nem tudott a hangfelvételről, nem is hívott vissza

– mondta a Híradónak az édesanya, Kovács Izabella. A diktafon több mint két és fél órán keresztül rögzítette a csoportban történteket. Ilyeneket mondtak az óvónők a kisfiúnak:Hagyd már abba! Ezzel mit csinálnak a fejlesztésen, ott nem kell ülni? Ott nem kell 25 percig ülni a szájbab.szott logopédián?

Autista kutyáktól tartanak, ezért nem oltatnak az amerikaiak

Egyre több háziállat tulajdonosa hezitál az Egyesült Államokban, hogy beoltassa-e a házikedvencét. A Vaccine tudományos folyóiratban megjelent friss kutatás szerint a 2200 megkérdezett 37 százaléka veszélyesnek, 30 százaléka feleslegesnek, míg 20 százaléka hatástalannak tartja az állatok beoltását – írja a ScienceAlert.

A kutyatulajdonosok többsége (53%) a három álláspont valamelyikét támogatja.

A kutatókat megdöbbentette ez az arány, így természetesen azt is megvizsgálták, mi vezetett a trendhez. A felmérés során arra a következtetésre jutottak, hogy a szkepticizmus a közösségi médiában látott félrevezető, sokszor hamis információ, valamint az állatorvosi számlák megnövekedett költségei vezethettek a romláshoz. Előbbi példa hatása már most látható, ugyanis a válaszadók 40 százaléka úgy vélte, hogy a vakcinák autizmust okozhatnak a kutyáknál.

Négy diplomám lesz, de autistaként így is csak reménykedni tudok, hogy megélek

Nagyon furcsa

– ez volt a szakvéleménye annak az iskolapszichológusnak, akihez Csépke Bernadett Nadin még iskolás korában fordult. Nyolcévesen a filozófia és az egyiptomi mitológia érdekelte, tizenkét évesen verseket írt, művésznevét George Orwell 1984-éből választotta. Nem épp egy szokványos tinédzser, hanem pont olyan, akit nagy eséllyel kiközösítenek a diáktársai. De nemcsak ők, hanem a pedagógusok is gyakran megalázták az általuk túlságosan különcnek tartott lányt. Ma már tudja: a furcsaság nem diagnózis, autizmus spektrumzavara van, ezért mennek neki nehezebben az olyan, neurotipikus ember számára teljesen hétköznapi dolgok, mint az edények elpakolása vagy a szemkontaktus. Nem beteg, csak máshogy kapcsolódnak az idegek az agyában, és ahogy az az autistáknál gyakran előfordul, kiemelkedően okos, emellett rendkívül érzékeny a művészetek iránt: első kisfilmjét, az AuterSightot máris beválogatták a New York-i Student World Impact filmfesztiválra, a 13 ezer induló közül az elődöntőig jutott.

Nadinnal szülei rákosmentei családi házában találkoztunk. Itt él, nem is tudja elképzelni, hogy elköltözzön, de egyedül nem is tehetné: jelenleg 32 ezer forintos állami támogatást kap az állapota miatt, a töredékét annak, amelyből megélhetne. Nem csak az anyagiak gátolják: saját bevallása szerint képtelen az önálló életvitelre, segítőre lenne szüksége, ám jelenleg ez is megfizethetetlennek tűnő álom. A diagnózis ugyan megnyugvást hozott, megoldást azonban nem.

„Sok gyerek nem tudja, fiú-e vagy lány, amiben van szerepe a divatnak is” – 30 éves a magyar gyerekpszichiátria fellegvára

Az utóbbi időben sokat beszélünk a hazai oktatás körüli gondokról, elhibázott alaptantervről, túlterhelt diákokról és a generációról, amely a kialakult krízishelyzetben félő, hogy tanárok híján nem kapja meg az őt megillető tudást a magyar iskolákban. Arról azonban, hogy mindemellett mi mindennel küzd még ez a korosztály, kevés szó esik. A hazai gyermekpszichiátria fellegvára, a Vadaskert épp idén ünnepli harmincadik születésnapját. Története már önmagában is izgalmas korkép a rendszerváltás utáni Magyarországról.

Engedélyezték a kutyás szülést az angol kórházban, mert a gazdának szüksége volt a segítségre

Egy kiképzett segítő kutya lett az első, akit beengedtek a kórház intenzív osztályára a Milton Keynes Egyetemi Kórházban – írja a BBC.

Belle, a kétéves staffordshire-i bullterrier a gazdájának segített a szülés előtt, közben és után is.

Amee Tomkins autimzussal él, nagy segítség számára, hogy mindig mellette van hű társa. Akkor sem hagyja magára, ha boltba vagy orvoshoz megy.