Belső Szilveszter Az álommeló hétfői adásában esett ki az elnöki asszisztensi pozícióért folytatott a versenyből – anélkül, hogy vetélytársaitól elköszönt volna.
A távozó jelölt most a Story magazinnak adott interjút, melyből kiderült, hogy igen tartalmas évek állnak mögötte. Mint mondta, gyerekkorában nagy hatással voltak rá a távol-keleti filmek, a téma iránti érdeklődése pedig később tovább nőtt, így a ’90-es években megismerkedett a tantrikus Gyémánt Út buddhizmus tanaival, több beavatáson is részt vett.
Itt találkoztam Sebestyén Balázzsal is, aki akkor szintén érdeklődött a buddhizmus iránt. Az én buddhista jógi mesterem Lama Ole Nydahl, aki dán hippiből lett buddhista tanító