Best WordPress Hosting
 

Triesztben és Izmirben is magyar filmeket díjaztak

Két nemzetközi filmfesztivál is magyar sikerekkel zárult a hétvégén – írja közleményében a Nemzeti Filmintézet. Az Elfogy a levegő a 35. alkalommal megrendezett trieszti filmfesztiválon, mely a közép-európai filmesek tekintélyes filmszakmai fóruma is egyben, a közönségdíj mellett a Cineuropa és a Central European Initiative zsűrijének díját is megkapta a versenyprogram legjobb játékfilmjeként. Krasznahorkai Ágnest a film főszerepében nyújtott alakításáért elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi szakmai zsűri.

Moldovai Katalin személyesen vette át a díjakat a hétvégén Triesztben. Az Elfogy a levegő Moldovai első mozifilmje, amely a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával valósult meg, (ez az az elsőfilmeseket támogató program, amelynek menetébe az NFI tavaly durván és indoklás nélkül belenyúlt). Az Elfogy a levegő világpremierje a nagy presztízsű torontói fesztiválon volt, azóta Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben és legutóbb Mannheimben is díjakkal ismerték el.

Emellett Blahó Gergelyt, az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezésében készült Az unoka című bűnügyi thrillerbe oltott felnövés-történet főszerepéért, a legjobb színész díjával jutalmazta az Izmirben megrendezett Balkán Panoráma filmfesztivál zsűrije. A rendező és Nina Kov forgatókönyvéből készült alkotást Brüsszelben, Los Angeles-ben, Portóban és a Stony Brooke filmfesztiválon is díjazták korábban.

A hanyatló Nyugaton a békés nyugdíjaskor jelenthet terepbringázást, de varázsgombát is

A Könyvklub-filmek romkom-főhőssé tették őket, akcióhőssé válásukhoz meg nemrégiben éppenséggel egy magyar elsőfilm, Az unoka járult hozzá tevékenyen – ugyanakkor az idősebb korosztály képviselői még mindig ritkán válnak nagyjátékfilmek főszereplőivé. A szépkorúak – és, ami azt illeti, a középkorúak – láthatatlansága a filmvásznon annál visszásabb, ha e jelenség mellé tesszük, hogy mindeközben gyógyszergyárak tartják el magukat és politikai kampányok dőlnek el a nyugdíjasok döntései nyomán. Ilyen társadalmi súly és nulla popkulturális láthatóság? Akad itt némi elcsúszás tán. Pedig dilemmáik, elmesélhető történeteik számosak, ezekről alig tudunk, miközben a fejlett társadalom elöregedésével alighanem egyre relevánsabb is lesz beszélni időseinkről. Mondjuk ilyen kedvesen, melankolikusan, viccesen – bár tökéletlenül és félkészen –, ahogy a magyar származású svájci rendező, Barbara Kulcsar filmje, az Aranyéveink – Végül újrakezdjük? teszi.

Már a kezdés is szokatlan: egy fontos végeszeánsz, egyik főhősünk, Peter (Stefan Kurt) ugyanis nyugdíjba megy. Kollégái elbúcsúztatják, barátai nagy bulit csapnak a tiszteletére, gyerekeitől óceánjárós hajóutat kap, ő pedig alig várja a sztereotipikus nyugdíjas semmittevést sakkpartikkal és láblógatással. Felesége, Alice (Esther Gemsch) máshogy áll a kérdéshez: ő azt várta, hogy végre Peter is nyugdíjba menjen, és több időt tölthessenek együtt, kicsit felizzítsák a dolgokat, no de majd a hajóút biztos közelebb hozza őket. Igen ám, de ekkor hirtelen meghal Alice legjobb barátnője, ráhagyományozva egy nagy titkot. A fitt és energikus Magalie halála ébresztőként hat a házaspárra, csak épp teljesen máshogy csapódik le a két félben: Alice úgy van vele, hogy ha ilyen törékeny az élet, hát carpe diem, yolo, meg a többi, Peter viszont úgy dönt, itt az ideje nekifeküdni az egészséges életmódnak, edzeni kezd, elhagyja az alkoholt és vegán lesz, éspedig a keményvonalas, hittérítő típusú. Így köszönt rájuk az indulás napja, ami meglepetést is hoz: elhunyt barátjuk férje, Peter jóbarátja és sakkpartnere, Heinz (Ueli Jäggi) is csatlakozik hozzájuk a hajóúton. (Ó, svájci nyugdíjasnak lenni, akik, ha ki akarnak rúgni a hámból, nem a drágábbik csirkeaprólékra költenek hirtelen felindulásból, hanem mediterrán hajóutakra!)

Zodiac Pictures / JUNO 11