Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 5-én záródott héten – ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Archívum címkék: Bank
Mi lesz a Fundamentával? – Megszólalt az új tulajdonos
Több mint másfélszeresére növeli piaci részesedését a jelzáloghitelpiacon az MBH bankcsoport a Fundamenta többségi részesedésének nemrég véglegesített megvásárlásával, állomány alapján. A Fundamenta önálló szereplőként továbbra is a piacon marad, sőt, az értékesítésben és az ökoszisztémaépítésben rejlő szinergiák kihasználása révén további jelentős növekedést tervez – derült ki a két hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján.
Megszavazták az új kriptoszabályokat Magyarországon
Az Országgyűlés 146 igen, öt nem szavazattal és harminc tartózkodás mellett elfogadta a kriptoeszközök piacáról szóló törvényt.
JP Morgan: 22 ezerig ralizhat az OTP
Tépik az OTP részvényeit a szerdai kereskedésben, miután a JP Morgan megemelte a bank részvényeire vonatkozó célárát.
Megszavazták: jön az ingyenes készpénzfelvétel a postákon
A postákon is lehetőség lesz a havi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre, az erről szóló jogszabálymódosítást elfogadta az Országgyűlés. A készpénzforgalommal és a digitális fizetésekkel június 11-ei Financial IT konferenciánkon is foglalkozunk majd.
Eltűnt a bankfiókok fele Magyarországon – mégis mi folyik itt?
Szép lassan eltűnnek a bankfiókok a digitalizáció és a mobilbankolás miatt, az ATM-ek is fogyatkoznak a készpénzhasználat visszaszorulásának köszönhetően, a robotizáció és a mesterséges intelligencia pedig már a munkaerőt is képes kiváltani a bankoknál – gondolhatnánk. Ehhez képest ha ránézünk a magyar bankszektor számaira, e három elgondolás igazságtartalmát csak nyomokban fedezhetjük fel. A legnagyobb, 403 fiókos hálózattal az MBH Bank, a legtöbb, 1877 ATM-mel és 11 ezer dolgozóval az OTP Bank rendelkezik, de elkértük a többi bank számait is, és megnéztük, mi zajlott az elmúlt év(ek)ben e három területen a magyar bankoknál. Hasonló témákkal foglalkozunk a Portfolio május 14-ei Hitelezés 2024 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!
Soha nem történt még ilyen európai bankkal, egy orosz üzletember lépett
Egy bíróság hozzájárult ahhoz, hogy egy orosz üzletember beperelhessen egy monacói privátbankot az 1970-es, szervezett bűnözés elleni amerikai törvények alapján. Ilyenre korábban Európában még nem volt példa – írja a Financial Times.
Megállíthatatlanok lesznek az orosz bankok idén a jegybank embere szerint
Az orosz bankok idei nyeresége meghaladhatja a 2023-ban elért rekordszintet Olga Poljakova jegybankelnök-helyettes szerint – írja a Reuters.
Nagy tervekkel állt elő Olaszország a világ legrégebbi bankjának privatizálásában
Olaszország bízik abban, hogy még az idén sikerül partnereket találnia a korábban kimentett Monte dei Paschi di Siena (MPS) bank privatizálásához – közölte a gazdasági miniszter a Reuters szerint.
Újabb országban szerzett banki engedélyt a Revolut
A Revolut megkapta a banki engedélyt Mexikóban, és terjeszkedésbe kezd az országban – közölte a vállalat keddi sajtóközleményében.
Tovább zsákolta saját részvényeit az OTP
Kedden ismét saját részvényeket vásárolt az OTP, ezúttal közel 178 millió forint értékben.
Elkapkodták a befektetők az MBH Jelzálogbank jelzálogleveleit
Élénk, 14 milliárd forintos kereslet mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forintértékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása.
Tovább csökkent a hitelkereslet az eurózónában, pedig a lakáshiteleken már lazítottak a bankok
Az euróövezet bankjai több mint két év óta először lazítottak a jelzáloghitelek feltételein az első negyedévben, ám a hitelkereslet továbbra is csökkent – derült ki az Európai Központi Bank kedden közzétett hitelezési felméréséből.
Több mint félmilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP
Tovább vette saját részvényeit az OTP, pénteken közel 550 millió forintért vásárolt a bank – derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
Egyre népszerűbbek a banki AI-asszisztensek, meglepő számok érkeztek
Több mint 42 millió ügyfél használta a Bank of America virtuális pénzügyi asszisztensét több mint 2 milliárd alkalommal a 2018-as indulás óta – közölte a hitelező hétfőn a Reuters beszámolója szerint. Többek között az AI asszisztensekről, a mesterséges intelligencia üzleti hasznáról lesz szó egésznapos AI in Business c. konferenciánkon, április 23-án. Részletek és regisztráció itt!
Megnevezték Jamie Dimon lehetséges utódjait a legnagyobb amerikai banknál
A JPMorgan Chase igazgatótanácsa megnevezte Jamie Dimon vezérigazgató lehetséges utódjait, előkészítve a bank irányításának átadását, bár a bankvezér távozásának az időpontja egyelőre nem ismert. A Wall Street élénk figyelmének a középpontjában többek között Jennifer Piepszak és Marianne Lake áll – írja a Reuters.
Érkeznek a banki gyorsjelentések, mire számít a piac?
A korábban vártnál nagyobb profitnövekedés jöhet idén az amerikai bankoknál a Fed lassabb kamatcsökkentésének köszönhetően. Elemzők szerint egyes hitelintézetek az első negyedéves eredmények ismertetésekor ennek köszönhetően felemelhetik profit-előrejelzésüket – írja a Financial Times. A betétbiztosítási díjak miatt az első negyedévben azonban még nyereségcsökkenésre számít a piac.
Brutális mennyiségű pénzt húztak le a magyaroktól a bankkártyás csalók
Tavaly percenként 50 ezer forintot loptak el az ügyfelektől, ráadásul a kár döntő részét már az áldozatok viselik.
Mi történt? 2023. negyedik negyedévében már a bankkártyás csalásokban keletkezett kár 71 százalékát viselték az ügyfelek. Ráadásul a csalások száma és értéke is újabb és újabb rekordokat dönt. Míg 2020-ban a bankkártyás csalások 2,2 milliárd forint veszteséget okoztak, és ennek csak tizedét (220 millió forint) állták az ügyfelek, addig 2023-ban már mintegy 5 milliárd forint volt az okozott kár, és ebből 3,3 milliárd forintot az ügyfelek zsebéből húztak ki. Tavaly összesen 180 ezer bankkártyás csalás történt, míg egy évvel korábban még 156 ezer – derült ki a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján.
És mennyi volt az átutalásos csalás? A banki átutalásos csalások 98 százalékánál az ügyfél viseli a kárt. A lakosság esetében a károsultaknak 3537 esetben összesen 5,14 milliárd kárt okoztak a csalók 2023 utolsó negyedévében. Az év egészében pedig 20 milliárd forint volt az a kár, amiből 18,7 milliárdot terheltek a lakossági ügyfelekre. A károk döntő részénél az ügyfelek maguk adják ki az adataikat a csalóknak, vagy átverés hatására maguk indítják az utalást a csalók számlájára. Csakhogy olyan mértékben nőtt meg az ügyfelekre hárított kár mértéke, hogy az MNB tavaly már ajánlást tett a bankoknak, hogy nem terhelhetnek minden kárt automatikusan az ügyfélre.
Berobbant az új otthonfelújítási program, de létezik egy még kedvezőbb lehetőség is
Pénteken bejelentette a kormány a júniusban induló új otthonfelújítási programot az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házakra. Azonnal lelkesen reagáltak rá az építőipar szereplői, hétvégén pedig bemutattuk, mi a 10 legnagyobb újdonsága. Most arról lesz szó, hol helyezkedik el az új program a korszerűsítésre rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségek széles palettáján. Jó hír, hogy a legkedvezőbb bankhitelekhez képest is több millió forintot nyerhetünk az új programmal, ugyanakkor évek óta létezik egy másik állami támogatás is, amely sokak számára még kedvezőbb nála.
Amerikai szankciókat kaphatnak a nyakukba a kínai bankok, ha tovább támogatják az oroszokat
Az Egyesült Államok kész szankciókkal sújtani a kínai bankokat és vállalatokat, ha azok segítséget nyújtanak az orosz fegyveres erőknek az ukrajnai invázióhoz – közölte Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a CNBC beszámolója szerint.