A Sziget történetében idén esett meg először, hogy egy fellépő kedvéért eltolták egy nappal a fesztivált. Ez a szokatlan szervezői gesztus már önmagában jelzi a 21 éves Billie Eilish sztárságának léptékét, ami hosszasan demonstrálható lenne egyéb adatokkal is, mint például az eddig begyűjtött hét Grammy- és egy Oscar-díja, a 110 millió Instagram-követője, vagy a sok-sok milliárdos streaming-hallgatottsága. Az Eilish-jelenség persze túlmutat az ilyen felsorolásokon, hiszen egyik titka éppen az, hogy miközben pár év alatt – az internet bugyraiból indulva – letarolta a mainstream popzenét, ugyanolyan öntörvényű különc maradt, mint amikor tizennégy éves kamaszként színre lépett. Ebben az értelemben Eilish a zeneipar által újra és újra kitermelt popdíva antitézisének is tekinthető, aki kinézetével, viselkedésével, zenéjével, témaválasztásaival egyaránt kilóg a sorból. Úgy vált mára egyszemélyes popkulturális intézménnyé, hogy mégis a maga útját járja, a legkomolyabb tőkéje pedig épp ez a kimódolatlanság. Home made világsztár, akinek karrierje egy hálószobában felvett dallal indult, és bizonyos értelemben máig ott rekedt: az első nagylemezére zúduló díjeső után maga is emlékeztetett mindenkit arra, hogy azt az albumot is gyerekkori szobájukban rögzítették és a nappaliban keverték.
Szajki Bálint / 24.hu
Kedd este, a Nagyszínpad előtt feltorlódó tömegben olyan kérdések motoszkáltak bennem, hogy vajon ekkora térben is megszülethet-e az Eilish dalait belengő intimitás, tud-e bulit csinálni zömében melankolikus dalaival, és milyen kémia alakul ki élőben a rajongókkal, akik az Insta és TikTok után végre hús-vér valójában is láthatják őt. Ez utóbbi feltevés eleve naivnak bizonyult, hiszen a másfél órás koncert nagy részében sűrű telefonerdő takarta el előlem a kilátást. Még szerencse, hogy voltak kivetítők, illetve, hogy a színpadra építettek egy magas rámpát, amin Eilish koncert közben kedvére szaladgálhatott, így időnként szabad szemmel is el lehetett őt csípni.