Best WordPress Hosting
 

Kylie Minogue is fellép idén a Szigeten

Az idén harminc éves Sziget Fesztiválon augusztus 7-én Kylie Minogue Grammy-díjas ausztrál énekesnő is fellép – jelentették be a szervezők a fesztivál Facebook oldalán.

A színésznőként is ismert Kylie Minogue zenei karrierjét a 80-as évek végén indította be, azóta több mint 80 millió lemezt adott el világszerte, dalait több mint 5 milliárdszor streamelték, és rengeteg díjat is szerzett már. Budapesten utoljára tíz éve, 2014-ben lépett fel, akkor a Kiss Me Once című turnéja keretében járt nálunk. Az ausztrál popcsillag idén márciusban kapta meg második Grammy-díját Padam Padam című slágeréért.

Az ausztrál tábort erősíti a fesztiválon a szintén most bejelentett Fisher is, aki szintén augusztus 7-én lép a nagyszínpadra.

Újabb neveket tett közzé a Sziget, ezek a sztárok már biztosan Budapesten lesznek augusztusban

Szerdán délelőtt megérkeztek a Sziget Fesztivál fellépőlistájának új nevei: a hivatalos Facebook-oldalon közzétett posztban az idén augusztus 7-12. között zajló esemény ötvennél is több programpontjára derült fény.

A rövidhír szerint ők már biztosan érkeznek:

Fred Again..

Rétvári: Ha egy fiatal Európában jól akarja érezni magát, akkor Magyarországra jön a Sziget Fesztiválra

Ha egy fiatal Európában jól akarja érezni magát, akkor Magyarországra jön a Sziget Fesztiválra, és itt érzi igazán jól magát – mondta Rétvári Bence a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy egy nemrég készült felmérés szerint a 16 és 24 év közötti fiataloknak mindössze hat százaléka képzeli el a jövőjét biztosan Magyarországon.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány azért dolgozik, hogy Magyarországon minél többen el tudják képzelni a jövőjüket, igyekeznek a fizetéseket növelni.

A kormányzásunk kezdetén sokkal többen mentek külföldre, mint ahányan hazajöttek

Sam Smith is fellép jövőre a Szigeten

Bejelentették az első neveket a 2024-es Sziget Fesztiválra: Sam Smith először jön Magyarországra, de érkezik Martin Garrix, Stormzy és Fred Again is.

A szervezők 35 fellépőt harangoztak be, köztük van Louis Tomlinson, a Big Thief, a Chrystal Fighters, Grandson, Four Tet, Aurora, a Fontaines D.C., Becky Hill, az Overmono, a L’Impératrice, Richie Hawtin, Ellen Allien és a Yard Act.

Magyarország legnagyobb fesztiválját 2024. augusztus 7. és 14. között rendezik meg.

„Béreljen ki egy egész falut!” – hirdeti a magyarrajongó nógrádi hollandus

Csodaszép ez a nógrádi táj, a Mátra alja. Dombok, hegyek és elképesztő fények. Tömény természet. A települések viszonylag ritkásan, de azért nincs messze Pásztó vagy a világörökségnek számító Hollókő sem. Nem csoda, ha valaki beleszeret ebbe a vidékbe.

De hogy kivásároljon egy egész falut?

Az összes, többnyire lepukkant házával együtt? Ráadásul nem is egy lakatlan települést? Úgy, hogy közben mindenki, a falu állandó lakói is csak nyerjenek a dolgon? Hogy aztán a végén gyakorlatilag egyedül éljen az egész településen?

Hiába utálják sokan, a repoharas biznisz egyre több profitot termel

Szintet lépett a repoharas árazásban a Sziget Fesztivál: idén a tavalyi 600 forintról 800 forintra emelték a poharak árát. Mindezt úgy, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által kezdeményezett Etikus Repohár hálózat aláírói.

Ez azért érdekes, mert egy legfeljebb 200 forintos terméket legalább négyszer drágábban értékesítenek. Idén először legalább vissza lehetett adni a poharat – igaz, csak 400 forintot adtak érte. A többletköltséget azzal próbálják a fogyasztók torkán lenyomni, hogy erre szükség van a zöld átállás, a fenntarthatóság miatt, de ez nem igaz.

A repohárral akkor is csökkentik költségeiket a fesztiválok, koncerthelyszínek, vendéglátóhelyek az eldobható műanyag poharakkal szemben, ha visszaadják a letéti díjat. Az eldobható poharakat nettó*a cikkben az árakat nettóban adjuk meg, ami a vállalatok költségeit tükrözi 15-20 forintért lehet megvenni, a darabszámtól és minőségtől függően. A lebomlónak mondott PLA félliteres poharak árai 25 forint körül alakulnak. Ehhez képest egyáltalán nem drága a repohár: nagyjából száz forintért lehet Európában megvenni, itt is kiszereléstől függő eltérésekkel. Kisebb felhasználóknak sem adják drágábban a díszített poharakat 200 forintnál.

Letöltendőt kértek a francia mérnökre, aki egy 11 éves alvó kislányt zaklatott a Szigeten

Súlyosabb büntetést kért a Győri Fellebbviteli Főügyészség arra a francia férfire, aki szexuálisan zaklatott egy 11 éves kislányt öt évvel ezelőtt a Sziget fesztiválon.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt közölte, hogy a francia férfi egy zenei fesztiválra érkezett hazánkba. A tizenegy éves kislány és a családja is részt vett az eseményen.

A kislány a szülei melletti sátorban egyedül aludt 2018. augusztus 11-én éjjel, amikor az ittas állapotban lévő férfi lehúzta a sátor cipzárjátés bemászott oda. Ezt követően az alvó gyermeket testszerte simogatni kezdte, benyúlt a pólója alá, alsóneműjét megpróbálta lehúzni.

Rászorulók kapják meg a Sziget Fesztiválon hátrahagyott sátrakat

Rászorulók kapják a Sziget látogatói által hátrahagyott és jótékony célra felajánlott mintegy 700 sátrat és egyéb tábori eszközöket – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat húsz intézménye és önkéntes csoportja, valamint további húsz civil szervezet önkéntesei 38 gépjárművet, személyautót, furgont és teherautót töltöttek meg használt sátrakkal, polifoamokkal, felfújható matracokkal, hálózsákokkal, kemping székekkel és egyéb tábori eszközökkel a Sziget Fesztivál zárása után. Mint írják, a Sziget szervezői arra biztatták a fesztiválozókat, hogy amennyiben nem tartanak igényt a jó állapotban lévő kemping eszközeikre, hagyják a helyükön vagy vigyék el a Máltai Szeretetszolgálat sátrához.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 óta együttműködő partnere a nemzetközi fesztiválnak azzal a céllal, hogy a helyszínen maradt tábori eszközök ne hulladékként végezzék. A sátrakat, matracokat, plédeket, székeket tisztítás és karbantartás után többek között rászoruló gyermekek táboroztatására és hajléktalan emberek ellátására használják fel.

The post Rászorulók kapják meg a Sziget Fesztiválon hátrahagyott sátrakat first appeared on 24.hu.

Dopeman: A virágzó magyar szabadság leglátványosabb jele, hogy Krúbi a Szigeten ilyen koncertet adhatott 

Nem a Fidesz-szimpatizánsok napja volt a kedd a Szigeten – írtuk helyszíni riportunkban: „A Krúbi-dalokban gyakran felbukkanó éles NER-kritika mára ugyanis önálló életre kelt, és egész estés szatírává duzzadt a színpadon: kedden például egy felravatalozott koporsóval indítottunk, amelyről megtudtuk, hogy az ország hőn szeretett diktátora, a női parókás Orbánra gyanúsan hasonlító „Viktória királynő” fekszik benne”.

A politikai harangokat gyakran kongató Pityinger László, azaz Dopeman egy videóban fejtette ki véleményét Krúbi fellépéséről, szúrta ki az OFF Média. A rapper nem ostorozza Krúbit, amiért kormányellenes nézeteinek adott hangot a Szigeten.

Én nem kövezném a Krúbit a kormánypártiak helyében: egy fiatal előadóművésznek – ha egyetért a rendszerrel, ha nem; ha bizonyos dolgokban szinkront vállal, ha nem – feladata a rendszerkritika. Egy fiatal rappernek mi mást kéne csinálnia, mint a kormányt szidni?! Attól függetlenül, hogy a miniszterelnök hogyan végzi a munkáját, ennek a vélemények is helye van a popzenében. Semmi gond nincs. Azt gondolom, hogy egy kormánypárti oldalnak a pocskondiázás helyett megfelelő, kikezdhetetlen érvekkel választ kell adni azokra a felvetésekre, amikkel a művész él. Ha csak a rendszert szidja, azzal nem sok mindent lehet tenni.

Blikk: Kormányközeli milliárdos karja tört el a Szigeten rendőri intézkedés közben

Befolyásos, kormányközeli rokonsággal rendelkező, milliárdos vállalkozó az a férfi, akinek a Sziget Fesztivál bejáratánál, a K-híd közelében vasárnap hajnalban egy rendőri intézkedés közben eltört a karja – írja a Blikk. A lap szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy a kapcsolataival fenyegetőző férfi megtagadta személyazonossága igazolását, illetve hátrafeszítette a karját, hogy ne tudják megbilincselni.

A fiatal vállalkozót az intézkedés előtt pár perccel botrányos viselkedése miatt dobták ki a Szigetről a biztonsági őrök, a rendezvény területén szolgálat teljesítő rendőrök pedig ellenőrizték és biztosították a kitiltás jogszerűségét.

Szemtanúk szerint a férfi erősen ittas volt, kötekedett, sokak szórakozását zavarhatta a viselkedése. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi vasárnapra virradó éjjel fél egy után maga ment oda a rendőrökhöz. Feljelentést akart tenni a biztonsági őrök ellen, mert azok szerinte indokolatlanul távolították el a rendezvényről. A rendőrök közölték vele, hogy panaszt a biztonsági cég vezetőjénél, míg feljelentést az óbudai kapitányságon tehet.

Macklemore a Szigetről: Jobb, mint a Coachella

Jobb, mint a Coachella . Sziget fesztivál Budapesten.

– írja új Instagram-posztjában Macklemore, aki fellépett a Sziget Fesztiválon. Hozzáteszi: „Ennél jobb már nem is lehet ”. Az énekes már nyilatkozott a magyar fővárosról:

Ez a kedvenc városom, hihetetlen, hogy itt milyen szép épületetek és kastélyok vannak, csinosak a magyar lányok, jóképűek, izmosak a magyar férfiak, lehetetlen, hogy itt valakinek rossz kedve legyen

Hanyatlik, lehanyatlott vagy stabil – hogy áll a Nyugat a Sziget fesztiválozói szerint?

Orbán Viktor szerint a Nyugat hanyatlik, az EU pedig gyenge. A Sziget utolsó napján külföldi fesztiválozókat kérdeztünk, mik a tapasztalataik a hanyatlással kapcsolatban.

The post Hanyatlik, lehanyatlott vagy stabil – hogy áll a Nyugat a Sziget fesztiválozói szerint? first appeared on 24.hu.

Civil ruhás rendőrnek kínált drogot a Szigeten egy izraeli díler

A rendőrség elfogott egy 30 éves izraeli férfit, aki Sziget Fesztiválon próbált drogot eladni – írja az izraeli ynetnews.com híre alapján a hvg.hu.

A portál úgy tudja, hogy

a férfi egy civil ruhás rendőrnek akart drogot eladni. Az értesülést a budapesti izraeli konzul is megerősítette.

Megvan, mikor lesz jövőre a Sziget

Alig néhány órája, hogy véget ért az idei fesztivál, máris bejelentették a szervezők, meddig kell várni a visszatérésre:

2024. augusztus 7. és 12. közt rendezik meg a jubileumi, harmincadik Szigetet.

A jövő évi fesztiválra ráadásul már holnap lehet jegyet venni, augusztus 17. este nyolc órától 48 órán keresztül sokkal olcsóbban lehet hozzájutni a jövő évi bérletekhez. Emellett a 21 év alattiaknak is tartogatnak meglepetést, számukra ugyanis olcsóbb lesz a fesztivál. Hogy mennyivel, az egyelőre rejtély, pontos jegy-és bérletárakról egyelőre nincs szó.

Nem a Fidesz-szimpatizánsok napja volt a kedd a Szigeten

Krúbi

Tavalyi beszámolónk szerint Krúbi már akkor is nagy bulit nyomott a Szigeten, és ez idén se volt másként (akkor Justin Bieberrel volt egy napon, most Billie Eilish-sal). A tömeg a koncert kezdetére csaknem megtöltötte a FreeDome sátrat, de azért akadtak külföldiek is, akik utána a magyaroktól érdeklődtek a mélyebb szövegösszefüggések felől. A közönség persze úgyis nagyrészt magyarokból állt, amire nemcsak a nyelvi korlátok determinálták a rappert, de a kifejezetten ország-specifikus performansz is, amivel a műsort keretezte.

A dalokban gyakran felbukkanó NER-kritika mára ugyanis önálló életre kelt és átfogó szatírává duzzadt: egy koporsóval indítunk, amelyben az ország hőn szeretett diktátora, a parókás Orbánra gyanúsan hasonlító „Viktória királynő” fekszik, akit 69 év uralkodás után gyilkoltak meg a haza ellenségei. A gyászszertartás felől haladunk a gyilkos megbüntetése, majd III. Krúbi hatalomátvétele felé, közben persze érintve a slágereket. A rajongótábor mérsékelten kormánypárti beállítottságát jelzi, hogy a pillanatnyi csendekben – például a rapper által elrendelt egyperces gyászszünetben – önszorgalomból zúgni kezdett a „Mocskos Fidesz” skandálás.

Billie Eilish szeretve érezte magát a Szigeten, és ezt viszonozta is

A Sziget történetében idén esett meg először, hogy egy fellépő kedvéért eltolták egy nappal a fesztivált. Ez a szokatlan szervezői gesztus már önmagában jelzi a 21 éves Billie Eilish sztárságának léptékét, ami hosszasan demonstrálható lenne egyéb adatokkal is, mint például az eddig begyűjtött hét Grammy- és egy Oscar-díja, a 110 millió Instagram-követője, vagy a sok-sok milliárdos streaming-hallgatottsága. Az Eilish-jelenség persze túlmutat az ilyen felsorolásokon, hiszen egyik titka éppen az, hogy miközben pár év alatt – az internet bugyraiból indulva – letarolta a mainstream popzenét, ugyanolyan öntörvényű különc maradt, mint amikor tizennégy éves kamaszként színre lépett. Ebben az értelemben Eilish a zeneipar által újra és újra kitermelt popdíva antitézisének is tekinthető, aki kinézetével, viselkedésével, zenéjével, témaválasztásaival egyaránt kilóg a sorból. Úgy vált mára egyszemélyes popkulturális intézménnyé, hogy mégis a maga útját járja, a legkomolyabb tőkéje pedig épp ez a kimódolatlanság. Home made világsztár, akinek karrierje egy hálószobában felvett dallal indult, és bizonyos értelemben máig ott rekedt: az első nagylemezére zúduló díjeső után maga is emlékeztetett mindenkit arra, hogy azt az albumot is gyerekkori szobájukban rögzítették és a nappaliban keverték.

Szajki Bálint / 24.hu

Kedd este, a Nagyszínpad előtt feltorlódó tömegben olyan kérdések motoszkáltak bennem, hogy vajon ekkora térben is megszülethet-e az Eilish dalait belengő intimitás, tud-e bulit csinálni zömében melankolikus dalaival, és milyen kémia alakul ki élőben a rajongókkal, akik az Insta és TikTok után végre hús-vér valójában is láthatják őt. Ez utóbbi feltevés eleve naivnak bizonyult, hiszen a másfél órás koncert nagy részében sűrű telefonerdő takarta el előlem a kilátást. Még szerencse, hogy voltak kivetítők, illetve, hogy a színpadra építettek egy magas rámpát, amin Eilish koncert közben kedvére szaladgálhatott, így időnként szabad szemmel is el lehetett őt csípni.

Lemondta esti Sziget-koncertjét a Nagyszínpad egyik sztárja

Lemondta ma esti fellépését a Szigeten a svéd rapper, Yung Lean, aki a Sziget keddi napján lépett volna fel a Nagyszínpadon Billie Eilish előtt – jelentették be a fesztivál szervezői.

Az új menetrend szerint így 17:30 és 18:30 között Dzsúdló lép fel, utána pedig Yung Lean helyett Dominique Palmer és Vanessa Nakate klímaaktivisták veszik birtokba a Nagyszínpadot. 19.30-kor érkezik a novég Marie Ulven Ringheim, művésznevén girl in red, majd 21.15-től az idei fesztivál talán legnagyobb sztárja, Billie Eilish.

 

Összefogtak a sztárénekesnők a Sziget hétfői napján

A Sziget utolsó előtti napján két olyan énekesnő is fellépett a Nagyszínpadon, akik ugyan korábban nem működtek együtt semmilyen formában, de nem állnak olyan nagyon távol egymástól, és már a program nyilvánossá válásakor reménykedni kezdtek a rajongók, hogy hátha most. Kettejük közül Lorde a nagyobb név, aki nagyjából pont Caroline Polachek, és egy másik idei fellépő, a fesztivált kedden záró Billie Eilish közötti képzeletbeli egyenes közepén található: mindhárom énekes-dalszerzőnő sikeres, ugyanakkor saját, egyéni hanggal bír, ha tetszik, a gondolkodó ember énekesnői. Még úgy is, hogy a kísérletezőbb Polachek egyértelműen az indie pop irányából jön, és Lorde közönségéhez képest maroknyi ember nézte a fellépését a Nagyszínpadon, míg Eilish az egyik legnagyobb név ma a popzenében világszerte.

Lorde megígérte, hogy magánemberként is eljön

Sőt, az új-zélandi énekesnő hasonló utat is járt be, mint Billie Eilish: tizenhat évesen robbant be, ő is fura, magának való tinilány volt, aki hirtelen ott találta magát a slágerlisták élén, de itt véget is érnek a párhuzamok, mivel Ella Yelich-O’Connor még a régi, streaming előtti világban tette mindezt. A Royals igazi világsláger volt, talán az utolsók egyike, melyek még a hagyományos úton váltak ismertté, és tényleg közismert dal volt egy évtizeddel ezelőtt. Annyira, hogy ekkorát már nyilvánvalóan sosem fog dobni – nemcsak ő, hanem nagyjából senki (hogy miért nem, arról hosszabb cikkben írtunk). De az Eilish-párhuzamok ott is megszűnnek, hogy Lorde nem az az extravagáns alkat, vissza is húzódott a második vonal biztonságos menedékébe, ahol továbbra is jókora közönségnek írja és énekli dalait, de nincs annyira szem előtt, és láthatóan ez fekszik is neki.

Úgy kell Billie Eilish a mai popzenének, mint egy falat kenyér

Bár a Szigeten megfordultak már a legnagyobb világsztárok, olyan még nem volt, hogy valaki kedvéért egy nappal eltolják a térség legnagyobb fesztiválját. Ehhez egy 21 éves előadó kellett, aki sorra vásárolhatja a vitrineket, amelyekbe befér a tekintélyes mennyiségű Grammyje, Oscarja, Golden Globe-ja, továbbá az egész világ megőrül érte. Pedig távolról sem az a futószalagról lerángatott popsztár, sőt: bő ruháival, a dühös tinédzserdaccal és mindig morcos arckifejezésével nem is állhatna távolabb a popipar által preferált pophercegnők képétől, de sikere is ebben rejlik:

kellett már egy olyan atipikus tinisztár a világnak, mint Billie Eilish.

Nappaliban készített világsiker