Best WordPress Hosting
 

Kemény üzenetet kapott Balog Zoltán az egyik református lelkipásztortól

A hvg.hu ír arról, hogy félreérthetetlen üzenetet kapott Balog Zoltán az egyik református lelkipásztortól. A portál szerint Thoma László,  a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkipásztora a vasárnapi igehirdetése alkalmával fejtette ki, hogy Balog azzal, hogy a személyét ért támadást az egyház elleni támadásnak minősítette, bűnt követett el, és nemcsak a zsinat éléről, hanem püspöki címéről is le kellett volna mondania.

Mint ismert: Balog Zoltán elismerte, hogy lobbizott a pedofilsegítő kegyelmi ügyben K. Endre mellett, ám ezután csak a református egyház vezetéséről mondott le, püspöki címéről azonban nem.

Kifejezhetjük, hogy azt gondoljuk, egy politikus mindig az marad, így jelenlegi püspökünk nem alkalmas arra, hogy a református egyházunkat, egyházkerületünket vezesse. Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt és lemondana vezetői tisztségéről

Pár nap alatt 30 millió forintot költött a Megafon a legnépszerűbb közösségi médiás felületen

Novák Katalin és Varga Judit a kegyelmi ügy után történt lemondása után különösen aktív lett a kormánypárti influenszerkommandó, a Megafon, mely teljesen rászállt Magyar Péterre, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjére, és mindent megtesz, hogy letompítsa a kormányzati visszaélésekkel kapcsolatos botránya és kegyelmi botránya után a Fideszt.

„Hullnak még fejek, elér ez Orbán Viktorig is” – így élte meg a Fidesz erős bástyája a pedofilsegítő kegyelmi botrányt

Két hete derült ki, hogy Novák Katalin tavaly kegyelmet adott a pedofil bűncselekmények eltussolását segítő K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akit mindezért a bíróság jogerősen több mint három év szabadságvesztésre ítélt. Az ügy nyilvánosságra kerülése óta már lemondott az államfő, és bejelentette közéleti visszavonulását Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter is, miután tavaly ellenjegyezte a pedofilsegítő K. Endre kegyelmét.

Az ügyben pár napja további szereplők is színre léptek: Varga Judit volt férje, Magyar Péter vasárnap este olyan interjút adott a Partizánnak, hogy abba beleremegett magyar internet, de kiderült az is, hogy a korábbi miniszter Balog Zoltán, református püspök-politikus lobbizott az államfőnél K. Endre kegyelméért. Balog lemondását emiatt több jobboldali véleményvezér követelt, ám ehelyett a püspök a Kossuth rádióban mondhatott reggeli imát csütörtökön. Február 15-én aztán ő is bejelentette, hogy lemond a Magyarországi Református Egyház zsinati lelkészi elnöke tiszségéről, bár Balog továbbra is püspök marad.

Egy szó, mint száz: a magyar politika rég nem látott sebességre kapcsolt. Az eseményeknek olyan kiszámíthatatlan sodrása lett, hogy még Orbán Viktor is jobbnak látta, ha szakítva korábbi gyakorlatával, napokig meg sem mukkan. De hogyan csapódik le mindez a hétköznapokban? Mit gondolnak minderről azok, akik a Fidesz egyik legerősebb hátországában élnek? Mi jut el hozzájuk a kegyelmi ügy egyre szaporodó rétegeiből? Elégséges-e a Fidesz-szavazóknak az, amerre a fideszes politikusok és propagandisták terelik az ügyet?

Varga Judit múlt pénteken lemondott a képviselői mandátumáról

Hivatalosan is lemondott képviselői mandátumáról Varga Judit volt igazságügyi miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője. A döntésről pénteken írásban tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, írja a Telex.

A lap birtokába került dokumentum szerint a lemondó nyilatkozat benyújtásával megszűnt Varga képviselői megbízatása. Mostantól nem kap képviselői tiszteletdíjat, megszűnik a mentelmi joga, és az egyéb képviselői juttatásokra sem tarthat igényt.

Varga Judit egyébként csak másnap, szombaton közölte a nyilvánossággal a döntését.

Párját ritkítják majd Novák Katalin juttatásai, lakosztály még Merkelnek sem járt

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény szerint a köztársasági elnök javadalmazása élethosszig jár, összege pedig jelenleg havi bruttó 4,59 millió forint. A juttatás minden évben automatikusan megemelik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben.

Novák Katalin az összeférhetetlenségi kritériumoknak megfelel, önként mondott le, nem kellett megfosztani a tisztségétől. Juttatásként jár még neki egy szolgálati lakás, egy fős személyzet, és három fős titkárság. (Elődje Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott.) Élhet a térítésmentes, kiemelt egészségügyi ellátással és a személyes gépkicsihasználattal is, a sofőrt a rendőrség biztosítja számára. Lesz majd éves kerete, amelyet tetszés szerint oszthat szét az általa választott szervezetek között. Tavaly a volt köztársasági elnökök 73–73 millió forint felett rendelkezhettek. Ezek mellett a külföldi hivatalos programjaira első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton egyaránt, valamint igénybe veheti a kormányvárót is – emlékeztetnek a portálon.

A régióban jóval kisebb a javadalmazás

„Komoly ellenzéke van a kormánynak: a valóság” – kollégáink kegyelmi ügyről, Balogról, Tiborczról

Mit üzen az országnak Balog Zoltán le nem mondása? Miért neki hitt Novák Katalin, nem a bírósági ítéleteknek? Mekkora kockázat Magyar Péter? Mi értelme időről időre Tiborcz István üzleti ügyeiről írni, ha látszólag nincs következménye? HetiVálasz podcastunk szerkesztőségi adásunkban ezekről is beszél Bódis András, Stumpf András és Vörös Szabolcs.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.

Részletek a műsorból:

Lemondásra kérte Balog Zoltánt a Tiszántúli Egyházkerület püspöke

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinata lelkészi alelnöke közleményt adott ki, amelyben azt kérte a kegyelmi botrányban főszerepet játszó Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről.

Az Index szerint az egyházközségekhez és lelkipásztorokhoz szóló nyílt levélben Fekete Károly azt írja, teológiai alapú érveléssel megkérte Balog Zoltánt, hogy gondolja át lemondását a zsinati elnöki tisztéről.

Fekete Károly azt írta nyílt levelében, hogy szerdán ismét beszélt Baloggal, és azt javasolta neki, hogy mondjon le zsinati elnöki tisztéről.

Orbán Viktor új Facebook-bejegyzéssel jelentkezett, de ebben sem a köztársasági elnök lemondására reagál

Már közel négy napja hallgat Orbán Viktor Novák Katalin lemondásáról, a miniszterelnök Facebook oldalára sem kerültek ki friss bejegyzések az elmúlt időszakban. Öt nap után viszont új poszt jelent meg a miniszterelnök oldalán, de ebben csak annyit ír:

Munka van! A kormány dolgozik.

Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke a tegnapi napon Orbán hallgatását azzal magyarázta, hogy: a kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját. Hozzátette: „a kormányzati munka a megszokott rendben folyik”.

Telex: nem mond le Balog Zoltán

Szimpátiaszavazást tartottak Balog Zoltánról a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában. A Telex két egymástól független forrásból úgy értesült, hogy habár voltak ellenszavazatok is, többségben azok voltak, akik azt akarták, hogy Balog maradjon a zsinat lelkészi elnöke. Így

Balog Zoltán marad a pozíciójában.

A püspököt öt órán keresztül faggatták egy úgynevezett esperes-gondnoki értekezleten, az épületet délután öt órakor még mindig nem hagyta el. Helyszíni tudósítónkat arról tájékoztatták, hogy Balog a reformatus.hu-n tesz közzé nyilatkozatot, ám ez azóta sem történt meg. Most az a pletyka terjeng, hogy Balog este tévés nyilatkozatot tesz.

Bizalmat szavaztak Balog Zoltánnak

A Telex két független forrástól úgy tudja, hogy a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában tartott szimpátiaszavazáson a többség Balog mellett voksolt, így marad a zsinat lelkészeti elnöke, ezzel püspöki pozícióját is megtarthatja. Balog Zoltán később elvileg maga is nyilatkozni fog az ügyben.

Mi történt? Miután a felmentési botrányba belebukott Novák Katalin és Varga Judit is, a Telex és a Direkt36 értesülései szerint fideszes körökben Balogot sejtették a felmentési ügy mögött. Bár Balog pont az ügy kirobbanásának kezdete körül vonult el a nyilvánosság elől, a 444 Ausztriában érte utol. Ezután kedd délelőtt rendelték be a református püspököt, hogy egy úgynevezett esperes-gondnoki értekezleten számoljon be arról, pontosan milyen szerepe volt a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.

Balogot öt órán keresztül hallgatták meg, a résztvevők délután három és négy között kezdtek el kifelé jönni az épületből, egyikük azt mondta az ott várakozó újságíróknak, Balog várhatóan még kedden nyilatkozatot ad le a tévében.

Sándor-palota: Novák Katalin elismerte, hogy hibázott és lemondott. Ezzel az ügy le van zárva

A kegyelmi ügyekben a köztársasági elnök a felterjesztett kérelmek, iratok és adatok alapján, a rendelkezésre álló információkat mérlegelve dönt. Ilyenkor jellemzően érkeznek különböző támogató vélemények a köztársasági elnökhöz, melyeket megfontol

– írta a Sándor-palota az Indexnek, miután a lap a 444 csütörtöki cikke kapcsán érdeklődött, hogy valóban találkozott-e Balog Zoltán szervezésében Novák Katalin a kegyelmi döntés előtt K. Endre feleségével. A Sándor-palota állítása szerint a lemondott köztársasági elnök sohasem találkozott K. Endrével, sem annak feleségével.

A közleményben továbbá azt írták:

Megszólalt K. Endre, meghurcolás áldozatának tartja magát

A Blikknek nyilatkozott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként elítélt K. Endre. A korábbi igazgatóhelyettest első és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték, a Kúria pedig helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, tehát a pedofil igazgató helyettese jogerősen is kényszerítést követett el. Nyilatkozatában most mégis azt állította:

Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata.

A kényszerítés és zsarolás miatt jogerősen elítélt férfi arról is beszélt, hogy „maga is mélységesen elítéli a pedofíliát”, és „sajnálja, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együttérez az áldozatokkal”. Hozzátette: a korábban közösségi oldalon publikált nyilatkozatában is megerősíti ezt, valamint azt is, hogy

Magyar Péter: Nem vagyok reménytelen helyzetben, igyekszem majd témát szolgáltatni Orbán évértékelőjére

Újabb Facebook-bejegyzést tett közzé Magyar Péter, akinek Partizán-interjújáról mi is beszámoltunk. Varga Judit volt férje szombaton – miután exfelesége lemondott képviselői mandátumáról és visszavonult a közélettől – jelentette be, hogy megválik az állami társaságokban betöltött pozícióitól, továbbá nyilvánosan beleszállt Rogán Antalba.

Most, hogy egymillióan láttátok a tegnapi Partizán interjúmat, szeretném megköszönni a felém irányuló támogatásotokat, szereteteteket, a tanácsaitokat és persze a kritikákat is. Hatalmas erőt ad a politikai spektrum minden oldaláról érkező többezer üzenet, amelyekre sajnos nem tudok egyenként válaszolni – kezdte hétfő esti bejegyzését.

Reagált arra, hogy a kormányfő szóvivője reménytelen helyzetben lévő ember lenne ő.

Lekurvázta a Klubrádió tulajdonosa Novák Katalint és Varga Juditot, de állítja, még élesítés előtt javította a cikke címét

Trágár címmel került ki a Google keresőbe Arató Andrásnak, a Klubrádió elnökének és tulajdonosának publicisztikája, amit állítólag még az élesítése előtt megváltoztatott. A Google kereső viszont mégis úgy látja, hogy a rádiós vezető lekurvázta a távozó Novák Katalint és Varga Juditot.

Nem vesz részt az új köztársasági elnök jelölésében a Momentum, újabb tüntetést hirdettek

A Momentum Mozgalom Elnöksége úgy határozott, hogy a Momentum és annak frakciója nem vesz részt a köztársasági elnök jelölésének parlamenti folyamatában – írja közleményében a Momentum.

Az állampártnak háromból kettő köztársasági elnöke megbukott, mi pedig nem fogunk asszisztálni ahhoz, hogy újabb aláírógépet ültessenek a Sándor-palotába. A szabadságszerető embereknek meg kell adnunk azt a lehetőséget, hogy közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt, ez a Momentum követelése.

„A következő aláírógép személyénél fontosabb, hogy válaszokat kapjunk Orbán Viktortól, a valódi felelőstől arra, hogy mit tud és mit hallgat el a pedofilbotrányról. Ezért február 14-én, szerdán 18 órakor tüntetni hívunk mindenkit a Karmelita elé” – zárják közleményében a Momentum.

Eltüntették a cikket, amelyben együtt szerepelt Orbán öccse, Böjte Csaba és a kegyelmet kapott K. Endre

Már nem elérhető a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) oldalán az a 2016-ban készült cikk, amelyben együtt említették Orbán Viktor miniszterelnök öccsét, Orbán Győzőt, Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, illetve a pedofília miatt elítélt bicskei gyermekotthon igazgatóját és helyettesét, a kényszerítés miatt elmarasztalt K. Endrét, akinek kegyelmi ügyébe belebukott Novák Katalin államfő és Varga Judit, a kegyelmi döntést ellenjegyző igazságügy-miniszter.

A „Ha a földhöz vágnak, újra fel kell állni” – Hódít a birkózás a gyermekotthonokban című írás 2016 februárjában került fel a Belügyminisztérium felügyelete alatt működő gyermekvédelmi főigazgatóság honlapjára. A cikkben a bicskei gyermekotthonban bevezetett birkózóedzésekről készült beszámoló, amelyben megszólalt a később elítélt igazgató és helyettese is. Továbbá Böjte Csaba és Orbán Győző közreműködését is méltatták a gyermekotthonokban megjelenő sportlehetőségek okán. A cikkben a többi közt az állt:

A Kárpát-medencéből főleg Kárpátaljáról, Felvidékről és Erdélyből jönnek hozzánk gyerekek Böjte Csaba segítségével. Orbán Győzővel, a Borsod Megyei Birkózószövetség alelnökével és veterán Európa-bajnoki címet szerző birkózóval együtt hoztuk létre az egyesületet, és az országban már számos helyen szerepelünk.

Antoni Rita: Novák és Varga lemondása kevés, átfogó gyermekvédelmi reformra van szükség

Vannak, akik szerint feministaként most szomorúnak kellene lennem, hiszen két, magas pozíciót betöltő nő távozott a politikából egy olyan országban, ahol a nők közéleti részvétele így is aggasztóan alacsony. Távozásuk dicstelen körülményei ráadásul – így az aggódók – ürügyet szolgáltathatnak azoknak, akik eddig is úgy vélték, hogy a nők alkalmatlanok a közéleti szereplésre, és jobb, ha a konyhában maradnak. Ez az érv azonban csak akkor állná meg a helyét, ha egy férfi politikus látványos bukásakor arra következtetne a társadalom, hogy a férfiak alkalmatlanok a vezetésre – ilyet azonban még nem láttunk.

Novák Katalin és Varga Judit nem a nőket képviselték, hanem a pártjukat és önmagukat. A pedofilsegítőnek juttatott gyalázatos kegyelemmel nem a nőket sározták be, hanem a pártjukat és önmagukat.

Nem hiszem azt, hogy jobboldali, konzervatív nők ne tudnának a nők javára működni (esetleg a baloldali vagy liberális beállítottság rögtön garancia lenne a nemek egyenlőségét előmozdító törekvésekre). A magyar Slachta Margittól a kanadai Nellie McClungon és a norvég Janne Haaland Matláryn át az amerikai Jill Ruckelshausig számos jobboldali politikusnő van, akiknek az életművében utódaik ma is követendő példákat találhatnának. Novák és Varga azonban nem törekedtek rá, hogy bárki örökségéhez méltók legyenek: nem láttunk tőlük mást, mint a kormánypárti ideológiához való stréber idomulást. „Érthető”, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozó, gyermektelen vagy gyermeket egyedülállóként vállaló nők ideológiai okokból nem voltak számukra szimpatikusak,

Novák Katalin férje továbbra is a honvédség tartalékos alezredese

Veres István Attila tartalékos alezredes, önkéntes műveleti tartalékos katonaként jelenleg is jogviszonyban áll a Magyar Honvédséggel – közölte a Honvédelmi Minisztérium az rtl.hu megkeresésére. Novák Katalin lemondott köztársasági elnök férje tavaly öthetes kiképzést követően kapott tartalékos alezredesi rendfokozatot, a szokatlanul magas rangot a végzettségével, a szakmai tapasztalataival, valamint a közjogi szerepével indokolták akkor.

Novák Katalin szombaton mondott le elnöki posztjáról, mert kiderült: kegyelmet adott egy pedofil bűnsegédjének 2023 áprilisában. Vele együtt távozott a kegyelmet annak idején még igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit országgyűlési képviselő is, aki vissza is vonult a közélettől. 

Novák férjévek kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium közölte, „alapkiképzése teljesítése és eskütétele óta több alkalommal hívta be az MH szolgálatteljesítés céljából, ennek pedig mindig eleget is tett.”

Már el is távolították Novák Katalin nevét a Házasság hete hivatalos oldaláról

Már el is tüntették a lemondott köztársasági elnök nevét a a Házasság hete hivatalos oldaláról, szúrta ki a 444. A 2008 óta megrendezett Házasság hete vasárnap kezdődött és egy héten keresztül tart majd, a programsorozat a hagyományos családmodell fontosságát hirdeti, illetve olyan üzeneteket közvetít, mint hogy „a házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét”, és természetes kiindulópontja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.

A program fővédnöke Novák Katalin, aki egy nappal az idei Házasság hete kezdete előtt mondott le köztársasági elnöki hivataláról. A rendezvény hivatalos oldaláról már el is tüntették Novákot, a változtatásban egy komoly tartalmi különbség szerepel, hiszen korábban még ez állt rajta:

A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.