Best WordPress Hosting
 

Félmillió dollárt kell fizetnie Nicki Minaj-nak, mert férjével megvertek egy biztonsági őrt

Félmillió dollárt, vagyis több mint 180 millió forintot kell fizetnie Nicki Minaj-nak és férjének, Kenneth Pettynek, amiért 2019-ben, Frankfurtban megvertek egy biztonsági őrt – írja a Rolling Stone. A sértett, Thomas Weidenmuller azért került összetűzésbe a zenésszel és párjával, mert segíteni akart egyik kolléganőjének, akivel Minaj veszekedett.

Petty állítólag hátulról támadt rá a férfira, akit úgy megütött, hogy még az állkapcsa is eltört.

A biztonsági őr szerint Minaj azért kötött bele kolléganőjébe, mert a koncerten egy rajongónak sikerült feljutnia a színpadra. Weidenmuller ekkor közbelépett, mire a rapper felé hajított egy cipőt. Petty ezután azért ütötte meg az őrt, mert úgy vélte, tiszteletlen volt a feleségével.

Ellopták a párizsi olimpia biztonsági terveit egy francia vonatról

A párizsi Gare du Nord pályaudvaron egy vonatról elloptak egy táskát, amiben a párizsi olimpia biztonsági tervei voltak – írja a The Guardian. A városháza egyik mérnöke a táskát az ülés feletti csomagtartóba tette, innen vitték el a számítógépet és a két pendriveot tartalmazó táskát. A mérnök elmondta, hogy a munkahelyi gépe és a két pendrive érzékeny adatokat tartalmazott, például a rendőrség olimpiai játékok biztosítására vonatkozó terveit. A párizsi rendőrség nyomozást folytat az ügyben.

A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart, ebben az időszakban mintegy kétezer rendőrt és mintegy 35 ezer biztonsági alkalmazottat vezényelnek majd az utcákra.

Nemrég arról számoltunk be, hogy a párizsi szállodák átlagosan a háromszorosáért adják majd ki a szobáikat az olimpia ideje alatt.

Akire biztonsági őrt küldtek a Megafon sátrához, miután kérdést tett fel Trombitás Kristófnak – interjú Bogos Csabával

A Media1 podcast- és rádióműsorában hosszabban is átbeszéltük Bogos Csabával, ami a Tranzit Fesztiválon történt vele a Megafon standjánál Trombitás Kristóffal, és Bogos Csaba módszereiről is hallhattunk.

Kopaszok és dulakodás az ügyvédi kamara épületében

Biztonsági emberek várták a Magyar Ügyvédi Kamara bejáratánál hétfőn Marczingós László ügyvédet, aki a saját fegyelmi tárgyalására érkezett a budapesti Szemere utcába. Az eseményről készült felvételeken látható, amint az ügyvéd a fegyelmi ügy vádlottjaként bejelentkezik a kamara kaputelefonján, majd az épületbe lépve két kopasz biztonsági ember várja a köztestület irodájának bejáratánál. A biztonságiak igazoltatni próbálták Marczingóst, mire dulakodás és szóváltás alakult ki a felek közt. A nem nyilvános tárgyalásra végül beengedték Marczingóst és az őt képviselő ügyvédet.

A jogászt több tucat, elsősorban devizahiteles tüntető kísérte, akik közül volt, aki maga is bement volna az ülésre, de ezt megakadályozták a biztonságiak, illetve később rendőrök is megjelentek. A jogszabályok szerint egyébként a fegyelmi tárgyalás nem nyilvános.

A történtekről érdeklődve megkerestük a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét. Havasi Dezső elmondta, a biztonsági szolgálatot a kamara bízta meg, mert tartottak tőle, hogy a fegyelmi tanács tagjait, a munkatársakat inzultus érheti. Ugyanis – mint mondta – Marczingós László a Facebook-oldalán közölt – majd Havasi szerint törölt – olyan üzeneteket, amelyek arra utaltak: az ügyvéd szimpatizánsai is „mindenképpen bemennek” a fegyelmi tárgyalásra. A kamara elnöke közölte, amikor egy szimpatizáns tömeg megjelenik, akkor a rend fenntartásáról gondoskodni kell.

„Lehet perelni” – Haldoklott rokonuk, amikor megalázó módon küldték ki a családot a kórteremből

Arról ír az Index, hogy az ajkai kórházban megalázó módon bántak egy családdal, akiket épp haldokló rokonuk mellől küldtek ki október elején. Az egyik családtag arról számolt be a portálnak, hogy édesapjuk az ajkai intenzíven alapvetően jó ellátást kapott, ám menthetetlenül romlott az állapota. A férfi közeli hozzátartozó végső búcsút mentek venni apjuktól.

Az ügyeletes főorvos a délelőtt folyamán még azt mondta nekik, hogy nyugodtan bemehetnek hozzá, és mindannyian ott maradhatnak, amíg szükséges, hiszen ekkor már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az édesapa életéből már csak kevés idő van hátra – írja az Index. A cikk így folytatódik: amikor azonban közeledett a látogatási idő vége, az ügyeletes orvos az osztályvezető orvos telefonos utasításának eleget téve kiküldte őket a szobából a kórház szabályzatára hivatkozva. Ekkor azonban az egyik hozzátartozó, aki maga is főorvos nem akarta elhagyni a kórtermet.

Az ügyeletes orvos ettől ingerült lett, és biztonsági őr hívását helyezte kilátásba, majd megjegyezte:

Hat évet kapott a korábban felmentett biztonsági őr, aki viperával verte a kőbányai hajléktalanokat

Hat év börtönt kapott az az első fokon felmentett 46 éves biztonsági őr, akit öt hajléktalant is összevert egy kőbányai áruház előtt a vádhatóság szerint. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a Kúrián folytatódik a büntetőügy harmadfokon.

A vád szerint a férfi – akinek feladata volt az áruházak körüli biztonság fenntartása is – 2020. augusztus 24-én este járőrszolgálat közben az egyik kőbányai áruház hátsó parkolójánál egy viperával szó nélkül, legalább kétszer megütött egy földön alvó hajléktalan férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ütések azonban súlyosabb sérülést is okozhattak volna.

A biztonsági őr távolabb észrevett öt másik férfit, akik szintén a földön feküdtek. Rájuk támadt, és négy férfit megvert. A bántalmazás következtében az egyik sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, és két hónappal később kórházban elhunyt.

Kiütött egy férfit és egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar biztonsági őre

Egy először TikTokon megjelent, majd a Facebookon is közzétett videó szerint két embert is kiütött egy egyenruhás férfi Miskolcon, a Tiszai pályaudvar előtti téren, írja az Rtl.hu. 

A félperces videón az látható, hogy egy félmeztelen férfi valamin veszekszik az egyenruhás férfival, miközben egy nő próbálja csillapítani, távol tartani őt.

A dulakodás azzal végződik, hogy a félmeztelen férfit az egyenruhás egy jobbegyenessel kiüti, majd a nőt egy balhoroggal a földre küldi.

Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránal, amikor Trombitás Kristófot megkérdezte egy újságíró a Tranziton a náci karlendítéséről és a múltkori hírhamisításáról (Videóval)

Bogos Csaba, a Pécsi Stop újságírója Márki -Zay Péter segítségével bejutott a Tranzit rendezvényére, ahol Trombitás Kristófnak végre személyesen is feltehette kérdéseit a náci karlendítésről és hírhamitásról. Nem tarthatott azonban hosszan a beszélgetés a Megafon és a PestiSrácok arcával, ugyanis biztonsági őrt hívtak rá a fideszes propagandisták.

Az ÁSZ-hoz ment forgatni az N1TV stábja, rájuk támadt a hotelberuházás biztonsági őre

Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke és EP-képviselője sajtótájékoztatót hirdetett Mahart-ház szomszédságában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete elé. A téma az ellenzéki pártokra kiszabni tervezett ÁSZ-büntetés volt.

A sajtótájékoztatót végül a Vigadó téren tartották meg a közeli építkezés zaja miatt. Az Apáczai Csere János utcában, az ÁSZ épületével szemközt ugyanis épp az átépítési munkák zajlanak.

A sajtótájékoztató után a N1TV interjút akart készíteni Gyöngyösi Mártonnal az ÁSZ épületénél, az építkezés közelében.

Újságírókra támadt egy biztonsági őr Orbán Viktor vejének épülő szállodájánál

Interjúkészítés közben inzultálta az N1TV munkatársait az Állami Számvevőszék épületével szemben épülő ötcsillagos budapesti hotel egyik biztonsági őre, és emiatt rendőri intézkedés is történt  – írja az Alfahír.