Vádat emelt az ügyészség azzal a K. Zsolttal szemben, aki tavaly februárban egy éjszakai dulakodás közben halálra késelt egy 18 éves fiút az Erzsébet téren. Két másik balhézót garázdaság miatt állítanak bíróság elé.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az emberöléssel vádolt férfi nem ismerte be a bűnösségét, és nem tett érdemi vallomást a nyomozati szakban.
A vádirat szerint az ominózus éjjel szóba elegyedett egymással két társaság az Erzsébet téren. Az egyik tagja volt többek között, a későbbi áldozat, valamint egy 17 éves fiú és egy 18 éves fiatal, a másik társasághoz tartozott egy másik 18 éves fiatal férfi, ők hárman az ügy vádlottjai.