Börtönbe küldené a Nógrád Vármegyei Főügyészség azt a terrorcselekménnyel fenyegetéssel vádolt 38 éves cserhátsurányi férfit, aki tavaly szeptemberben háromszor is megfenyegette a rendőrséget.
A főügyészség közleménye szerint az ominózus este a férfi felhívta ittasan a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, és közölte, hogy „Ha a rendőrség nem megy ki a lakcímére és a rendőrök nem lövik le, akkor ő nyit rájuk tüzet, illetve golyót ereszt a fejébe.” Azzal is fenyegetőzött, hogy rálő a rendőrök kocsijára, a kapuba pedig Molotov-koktélt tesz.
Ezt követően a férfi a segélyhívót hívta, és azt mondta az operátornak, hogy öngyilkos merényletet szeretne végrehajtani, majd robbantással fenyegetőzött: