Pályafutásának legsúlyosabb választási vereségébe futott bele Recep Tayyip Erdogan elnök – írja a Financial Times, miután a török ellenzék a nagyvárosokban óriási győzelmet aratott a vasárnapi helyhatósági voksoláson. Az elemzők az ellenzék történelmi győzelméről írnak, hiszen Erdogan 21 évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta nem volt még példa arra, hogy országosan vereséget szenvedjen egy választáson a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).
Ráadásul egyetlen politikai erő emelkedett ki az ellenzéki győztesek közül a mostani helyhatósági voksoláson: a nemzetközi sajtó által szociáldemokrata irányzathoz sorolt Köztársasági Néppárt (CHP).
Az Anadolu török állami hírügynökség – a közmédiát erőteljesen ellenőrzik Erdoganék – vasárnap reggel még „szoros versenyről” beszélt a szavazatok 90 százalékának megszámlálása után, ugyanakkor elismerték, hogy 37,3:35,8 arányban vezet országosan a CHP. E párt nemcsak Ankarában, a fővárosban, és nemcsak a legnagyobb török városban, a 16 milliós Isztambulban győzött, hanem országszerte is számos helyi sikert aratott. Így a harmadik számú török várost, Izmirt szintén a CHP irányítja majd, akárcsak a negyedik legnagyobb várost, Burszát vagy a turisták által leginkább ismert Antalyát.