Wágner Levente frontszolgálata idején naplót vezetett, ezért a fotókon szereplő katonák, helyszínek és történések is pontosan beazonosíthatóak. Lóci, ahogy a bajtársai és az otthoniak hívták, a Bercsényi I. honvéd utász zászlóalj 205-ös munkavezetői csoportjának tisztjeként az arcvonaltól általában 10-20 kilométeres távolságra állomásozott zsidó munkaszolgálatosokból álló műszaki törzsével, amelynek feladata elsődlegesen az utak járhatóvá tétele, és a téli szállások kialakítása volt.
Naplója, fotói embert próbáló mindennapjaikba enged betekintést, szinte érezhetjük a Don folyó felől érkező hideg szél csípős érintését, vagy a kiégett épületek füstjének szagát. Egy megrázó haditudósítás arról, hogyan tudja az ember a legnyomorúságosabb körülményekben is megtalálni a túléléshez szükséges reményt. Nem ismert, hogy a keleti hadszíntérről hazatért katonák közül bárki ehhez fogható képi és írásos részletességgel dokumentálta volna a tragikus doni áttörést megelőző és az azt követő eseményeket.
Wágner Levente egyike volt azon mintegy 250.000 magyar katonának, akiknek a keleti fronton 1942-43 között a gyakran -30 fokos orosz télben kellett helytállniuk. Akiket megfelelő fegyverzet és téli felszerelés nélkül, lehetetlen feladattal megbízva küldtek a szinte biztos halálba, a magyar hadtörténelem talán legértelmetlenebb, német nyomásra megszületett parancsával.