Best WordPress Hosting
 

A Király és a Drót találkozása Staten Islanden – 30 év után, a képernyőn született újjá a Wu-Tang Clan története

Az idén 50 éves hiphop az elmúlt évtizedekben a legnépszerűbb zenei műfajjá vált szülőföldjén, az Atlanti-óceán túloldalán, és közben Hollywoodban is elkezdődött az elnyomott afroamerikaiak önkifejezéseként induló műfaj meghatározó alakjai körül a legendaépítés. Az Eminem főszereplésével bemutatott, a rapper élettörténetéből inspirálódó 8 mérföld 2002-es sikere után a rap aranykorának, a ’90-es éveknek a két legnagyobb mártírjáról, Tupac Shakurról és The Notorious B.I.G.-ről is készült már életrajzi film.

Bár a keleti oldal – nyugati oldal beefbe belehaló rapsztárok tragédiáját bemutató mozik kereskedelmi és kritikai értelemben is csak mérsékelt sikert arattak, a gengszterrap nyugati parti királyainak, az N.W.A-nek a felemelkedését bemutató Straight Outta Compton (magyarul Egyenesen Comptonból) 2015-ös kasszasikere után várható volt, hogy a keleti part talán legikonikusabb rapcsapatának, a fénykorában 10 rapperrel felálló Wu-Tang Clannek a történetét is elmesélik mozgóképes formában.

A tagok száma miatt is grandiózus klán pedig a csapat időközben filmrendezővé is avanzsáló vizionáriusának és zenei agyának, RZA-nak – a Kennedy-testvérek után elnevezett Robert Fitzgerald Diggsnek – és a Hulunak köszönhetően egy nagyszabású, három évadon és összesen harminc részen át húzódó életrajzi sorozattal lépett a legendaépítés következő szintjére. Ennek keretei között a klántagok első, eredetileg is filmszerűen megalkotott szólólemezei a sorozat történetfolyamából kiszakadó, különálló filmként elevenednek meg.

Nehéz nem drukkolni a franciák pökhendi csodaemberének

Gyakran mondogatjuk híres emberekről, hogy az életét feltétlenül meg kell filmesíteni, de a francia üzletember-sportklubtulajdonos-médiaszemélyiség-politikus, Bernard Tapie esetében ez tényleg nem túlzás. Már a bemutatásából kiderülhet, hogy nem lehet egy-két szóval leírni az életútját, de Tapie sztorija valóban több szemszögből is elmesélhető. Ha úgy tetszik, az övé egy klasszikus „amerikai álom történet”, amikor a szerény munkáscsaládból származó főhős meg van róla győződve, hogy az útja a csúcsra vezet, és csaknem egész életét ennek a víziónak alárendelve üldözi a sikert és a gazdagságot, mígnem a szükségszerű bukás utol nem éri.

Bár Tapie nevével a kilencvenes években szinte naponta találkozhattak még a magyar újságolvasók is, a börtönbüntetése és anyagi csődje óta eltelt évtizedekben már jóval kevesebbet lehetett róla hallani. Két évvel ezelőtti halála is csak a sportrovatokba került be szép csendben, mintha kizárólag az Olympique Marseille tulajdonosaként kellene rá emlékeznünk.

Pedig már a sorozat magyar címe (Tapie, a csodaember) is utal valami egyéb dimenzióra (a Wonder elemgyártó cég elnökeként ragadt rá a név, csak a Wonderman kifejezést a Marvel nem engedte használni), és ugyan kicsit erőltetetten hangzott magyarul a „csodaember” elnevezés, mindjárt a magyar sajtóban az egyik első említésekor pontosan ugyanígy hivatkozott rá a Magyar Hírlap: