Best WordPress Hosting
 

Rákay Philip cége egy újonnan legalább 95 millió forintba kerülő luxusautót lízingel

Egy új korában legalább 95 millió forintba kerülő Mercedes-Maybach S típusú luxusautót mosva fotózta le Rákay Philipet az Átlátszó egyik olvasója. A Petőfi-film rendezője egy budakeszi autómosóban saját kezűleg tisztogatta az autót, amelyről ugyan az Átlátszó nem tudta megállapítani, hogy az 580-as vagy a 680-as alosztályba tartozik-e, de a jármű alvázszáma alapján ez beazonosítható.

A nagy értékű autót ugyanis a jelek szerint nem fizette ki Rákay Philip, hanem a cégén keresztül lízingeli azt. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Hitelbiztosítéki nyilvántartásában pedig megtalálható a luxusautó azonosítója, vagyis az alvázszáma.

Ezek alapján a Rákay kizárólagos tulajdonában álló Norton Consulting Zrt. idén január 17-én kezdte el lízingeli a járművet, ami az említett Maybach drágább kiadása 680-as változat, ami az Átlátszó cikke szerint a 95 milliós alapáron megvásárolható.

Mészáros Beatrix felel a bankholdingnál a leányvállalatért, amely megszerezte a 27 milliárdos jachtot

A Mészáros család rövid idő alatt berendezkedett az új magyar nagybankban, amelyet Orbán Viktor régi álma alapján, hathatós kormányzati közreműködéssel hoztak létre három pénzintézet fúziójával. Az ország második legnagyobb bankjának számító MBH Bank Nyrt. az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarékbank összefésülésével jött létre, és mára nagyjából 50 százalékban Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, miközben az állam megelégszik a kisebbségi, bő 30 százalékos részesedéssel. A felcsúti milliárdos családja azonban nemcsak főtulajdonos a pénzintézetben, hanem az operatív vezetésben is képviselteti magát: Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix vezérigazgató-helyettesi posztot tölt be, ő felel a bankholding leányvállalataiért.

Ez volt a felállás akkor is, amikor júliusban az MBH Bank egyik leányvállalata, az Euroleasing Zrt. Máltán megszerezte a Rose d’Or nevű szuperjachtot. Amint a 444 fotóinak köszönhetően kiderült, a felcsúti milliárdos felesége, Várkonyi Andrea, valamint családtagjai társaságában ezzel a hatalmas, 62 méter hosszú hajóval járta a Földközi-tengert. A lap augusztus elején a nápolyi kikötőnél örökítette meg a párt, ahonnan Caprira indultak. Várkonyi a nyaralásukról úgy nyilatkozott: „Ezúttal néhány napot ezen a hajón voltunk a gyerekeinkkel és az unokáinkkal.” Meg nem erősített információk szerint Mészáros Beatrix is ott volt a fedélzeten, egyebek mellett erről is megkérdeztük őt, ám nem kaptunk választ.

A Rose d’Or az elmúlt napokat a francia Riviérán töltötte: Antibes, Saint Tropez, Monaco és Nizza kikötőjében is megfordult.

Márciusban még a Daciának örültek, júliusban luxusjachtot vettek Mészáros Lőrinc alá

Örömmel tapasztaljuk, hogy az érintett márkák ügyfelei már rögtön az indulás után rendkívül pozitívan fogadták az Euroleasing által biztosított finanszírozási hátteret.

Így számolt be Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója a Renault-csoporttal kötött együttműködés első hónapjáról március végén. A megállapodás értelmében a pénzügyi cég lett a Renault, a Dacia és az Alpine kizárólagos hazai márkafinanszírozója. Az üzlet annyira fontos volt a társaság életében, hogy még a tulajdonos Magyar Bankholding (MBH) első negyedéves beszámolójában is többször említést tettek róla (pdf).

Alig három hónappal később azonban az Euroleasing egyetlen ügylettel túlszárnyalhatta azt, amit a Renault-biznisz ebben az időszakban összesen hozott. A vállalat egy olyan jacht tulajdonosa lett, amelynek becsült értéke meghaladja az eddig idén Magyarországon eladott durván háromezer Daciáét, sőt jó eséllyel a hasonló számban értékesített Renault-két is. Az eddigiek alapján egy ilyen vásárlás elég profilidegen az Euroleasingtől, szokatlanul nagy kitettséget jelent, és valószínűleg a forrását sem volt evidencia előteremteni.

Próbáltuk kiszámolni, mennyi lehet a Rose d’Or törlesztője, de nem bírta a rendszer

Szerdán derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető Euroleasing Zrt. a tulajdonosa annak a Rose d’Or nevű luxusjachtnak, amelynek fedélzetén lefotózták a nyaralását töltő felcsúti milliárdost és feleségét. Az Euroleasing egy pénzügyi vállalkozás, amely ugyan hiteleket is nyújt, de a fő profilja – ahogy ez a nevéből is kiderül – az úgynevezett lízing. A vállalat szűk három éve hajókkal is foglalkozik, nem meglepő módon azonban nem olyanokkal, mint a Rose d’Or. 

Se nem bérlet, se nem hitel

A lízing nagyon leegyszerűsítve egy olyan pénzügyi konstrukció, amely valahol félúton található a hitelből történő vásárlás és a bérlés között. A hitelnél ugye az történik, hogy valaki felveszi a kölcsönt, majd abból megvásárolja a kiszemelt ingatlant vagy ingóságot. Utóbbi a tulajdonába kerül, cserébe részletekben törleszti a hitelt a bank felé. A bérlésnél ezzel szemben az adott ingóság vagy ingatlan nem kerül a bérlő tulajdonában, csak használja azt, és ezért bérleti díjat fizet.

Monacóban tűnt fel a luxusjacht, amin lefotózták Mészáros Lőrincet

Málta, Szicília, Nápoly, Positano, Salerno és Capri után Monacóban járt a Rose D’or névre keresztelt luxusjacht, amin a 444 fotói alapján mások mellett Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea nyaralnak.

A monacói kikötőben most a hvg.hu egyik olvasója készített felvételeket a 27 milliárd forint értékű hajóról.

A Szabad Európa kedden arról írt, hogy a máltai hajóregiszterben az Euroleasing szerepel a Rose d’Or tulajdonosaként. Az egyelőre ideiglenes regisztrációt alig egy hónapja, július 5-én jegyezték be. Az Euroleasing Zrt. viszont lapunkkal közölte, nem ad ki információt a szuperjacht tulajdonjogának megszerzéséről egy törvényre hivatkozva.

Az Euroleasing egy törvényre hivatkozva titkolja, hogyan szerezték meg a luxusjachtot, amelyen Mészáros Lőrinc nyaral

Nem ad ki információt a Rose d’Or nevű szuperjacht tulajdonjogának megszerzéséről az Euroleasing Zrt. A Magyar Bankholding lízingcégét még kedden kerestük meg a Mészáros Lőrincet és családját szállító, 62 méter hosszú hajó megszerzésének körülményeivel kapcsolatban, ám akkor nem válaszoltak kérdéseinkre.

A cég csak azt követően reagált, hogy szerdán a Szabad Európa közzétette: máltai újságírók segítségével megtudta, hogy a máltai hajóregiszterben az Euroleasing szerepel a Rose d’Or tulajdonosaként. Az egyelőre ideiglenes regisztrációt alig egy hónapja, július 5-én jegyezték be.

Az Euroleasingtől azt kérdeztük, hogy milyen módon és mekkora összeggel szállt be a hajó megszerzésébe.