Best WordPress Hosting
 

Letartóztatása óta először vett részt EP-ülésen a korrupcióval vádolt Eva Kaili

Először vett részt az Európai Parlament ülésén Eva Kaili görög szocialista EP-képviselő azután, hogy korrupciós vádak miatt tavaly decemberben letartóztatták – írja a Politico.

A politikus – aki az Európai Parlament alelnöke volt – három társával együtt került őrizetbe tavaly december 9-én. A belga hatóságok korrupció vádjával indított nyomozás részeként tartóztatták le őket, a belga rendőrség közlése szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során. Őrizetbe vették Kaili élettársa, az olasz Francesco Giorgi is, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

Élettársa után Kaili is részleges beismerést tett. Eva Kaili idén áprilisban került házi őrizetbe.