Best WordPress Hosting
 

Bombának hitték a városligeti Eiffel-torony alatt talált szardíniásdobozt

A honfoglalás ezredik évfordulóját Magyarország nemcsak egy elképesztő tempójú építési lázzal, de egy sokszínű kiállítással, illetve számos furcsasággal is ünnepelte ünnepelte: a Városligetben felállított, egy-egy szakmát, vagy vállalatot képviselő kisebb-nagyobb pavilonok – amik közül a Vajdahunyadvárat később tartós anyagokból újjáépítették – mellett a korban még teljesen bevett európai szokásnak megfelelően afrikai bennszülöttek érkeztek a budapesti állatkertbe, megszületett a török kort idéző Ős-Budavára, sőt, még egy bálna fából készült életnagyságú alakjával megfejelt, a tenger csodáit bemutató épületnek is jutott hely.

Az 1896 májusától október végéig látogatható millenniumi kiállításra persze nem csak a különböző gyárak bizonyítási vágya, illetve a magyar építészet múltjának egy-egy darabját felidéző struktúrák és kiállítások, hanem a párizsi világkiállítás legnagyobb csodája, az évtized elején a Gellért-hegynek támasztva már lemásolni kívánt Eiffel-torony is hatással volt: ennek hatására született meg a mindössze egy évvel korábban alapított pozsonyi Apollo kőolajfinomító gyár különleges kiállítótere, amit október 7-én Ferenc József is meglátogatott.

Bálint Zoltán: Az ezredéves kiállítás architekturája / Magyar Elektronikus Könyvtár

Kormányközeli alapítvány újítja fel a millenniumi kiállítás dohányipari pavilonját Zebegényben

A honfoglalás ezredik évfordulójának emléket állító 1896-os millenniumi ünnepségek csúcspontja, az Ezredévi Kiállítás Magyarországon korábban sosem látott csodákat vitt a Városligetbe:

a számtalan céget, illetve szakmát bemutató ideiglenes pavilon mellett

afrikai bennszülöttek költöztek az állatkertbe,