Best WordPress Hosting
 

Sapkájára varrt kihúzott fogakkal sétálgatott Londonban a nép fogorvosa

A történelem bizarr fejezetei közt kitüntetett hely jut az orvostudomány zsákutcáinak, illetve furcsaságainak: előbbire kitűnő példa az emberek birkák és borjak vérével való megfiatalításának kísérlete, utóbbihoz pedig elég csak a London utcáin, illetve Anglia legkülönbözőbb részein feltűnő utcai fogorvosok egyikének sapkájára gondolnunk.

Ez első látásra talán nem hangzik furcsán, pedig nagyon is az: a Londonban lévő Southwark Heritage Centre gyűjteményében őrzött barna bársonyból készült fejfedő, amire

egykori tulajdonosa nyolcvannyolc emberi fogat rögzített.

Fogorvosnak hazudták magukat a kuruzslók, akik addig húztak ki fogakat, amíg baleset nem történt

A Debreceni Járási Ügyészség két rendbeli, társtettesként elkövetett kuruzslás bűntettével vádolt meg két személyt, akik fogorvosi jártasságot színlelve két betegen úgy végeztek beavatkozást, hogy nem rendelkeztek fogorvosi képesítéssel – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.

A vádirat szerint a külföldön élő sértett 2021 júliusában Magyarországon tartózkodott, amikor fogászati panaszai lettek, ezért felkeresett egy fogtechnikai műhelyt. Az ott technikusként dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő nő megvizsgálta a beteget, majd közölte, hogy több fogát is ki kell húzni. A nő a beavatkozást másnapra el is vállalta egy Hajdú-Bihar vármegyei rendelőben.

A sértett másnap reggel megjelent, ahol már jelen volt a két vádlott. A nyugdíjas, fogász szakképesítésű férfi fogorvosi gyakorlatot színlelve megvizsgálta az asszonyt, aki belegyezett, hogy kihúzzák a fogait. Az érzéstelenítő injekciók beadása után a férfi kihúzta a sértett hét fogát, amiért az asszony közel 60 ezer forintot fizetett.