Best WordPress Hosting
 

Sapkájára varrt kihúzott fogakkal sétálgatott Londonban a nép fogorvosa

A történelem bizarr fejezetei közt kitüntetett hely jut az orvostudomány zsákutcáinak, illetve furcsaságainak: előbbire kitűnő példa az emberek birkák és borjak vérével való megfiatalításának kísérlete, utóbbihoz pedig elég csak a London utcáin, illetve Anglia legkülönbözőbb részein feltűnő utcai fogorvosok egyikének sapkájára gondolnunk.

Ez első látásra talán nem hangzik furcsán, pedig nagyon is az: a Londonban lévő Southwark Heritage Centre gyűjteményében őrzött barna bársonyból készült fejfedő, amire

egykori tulajdonosa nyolcvannyolc emberi fogat rögzített.

A fogorvosi ellátások kétharmadát saját zsebből fizetik a magyarok

A magyar fogorvosi ellátások színvonala és a relatív alacsony költsége miatt jelentős a fogorvos-turizmus. Erről azonban nagyon keveset lehet tudni, hiába van közpénzen működő programiroda, nem osztanak meg nyilvánosan semmilyen érdemi információt. Pedig érdekes lenne tudni, hogy a magyar fogorvosok mekkora részben dolgoznak külföldieknek, ugyanis már egyre kevesebb fogorvos dolgozik a közfinanszírozott ellátásban.

Ha a fogorvosok lakosságarányos számát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy európai viszonylatban is kevés a praktizáló fogorvosok száma. A 2021-es adatok alapján százezer főre vetítve 71 fogorvos dolgozott nálunk, amivel az európai országok alsó harmadába tartozunk. Ennél a legtöbb régiós országban sokkal jobban állnak, csak Ausztria és Szerbia marad el a magyar szinttől. Érdekesség hogy a kifejezetten gazdag Svájcban alig akad fogorvos – ez is a fogászati turizmussal állhat kapcsolatban.

A nem túl rózsás magyar helyzet kapcsán azt is érdemes szemügyre venni, hogy honnan indultunk: az összehasonlításhoz vizsgált 25 ország közül 2010-ben Magyarország még a 19. helyen állt, ez csökkent le 2021-e a 22. helyre. 

Egy vizit alatt 4 gyökérkezelést, 8 koronát és 20 tömést kapott – állítja egy fogorvosától kártérítést követelő minnesotai nő

Beperelte a fogorvosát egy minnesotai nő, aki azt állítja, hogy a szakember egyetlen látogatás alkalmával 4 gyökérkezelést végzett el rajta, valamint 8 koronát és 20 tömést helyezett el a fogain, amivel szörnyű kínokat okozott neki.

De a történetről beszámoló New York Post szerint a fogorvos még a dokumentációt is meghamisította. Konkrétan nem a valóságot írta le azzal kapcsolatban, hogy mennyi érzéstelenítést adott a páciensének.

Kathleen Wilson csütörtökön nyújtotta be a polgári keresetét egy minnesotai bíróságon, amiben azzal vádolta Dr. Kevin Molldremet, hogy 2020 júliusában öt és fél óra alatt veszélyes mennyiségű beavatkozást végzett el egyetlen alkalom alatt a fogsorán.

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek átrajzolására készül a kormány

A háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek átszabását, újak létrehozását, meglévők megszüntetését lehetővé tevő belügyminiszteri rendelet jelent meg szerda este a Magyar Közlönyben – számolt be az Infostart.

Az új szabályozás szerint együttesen „alapellátási körzeteknek” nevezett területeket a praxiskezelő módosíthatja a jövőben, továbbá megszüntethetők lesznek a tartósan, azaz 6 hónapnál régebb óta betöltetlen körzetek. Ezeket a továbbiakban az érintett alapellátási körzettel határos körzethez lehet csatolni, vagy „eloszthatják” több szomszédos körzet között.

Azt is megvizsgálják majd, hogy a körzetek megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek, az önkormányzatok gondoskodtak-e a betöltetlen praxisok esetén helyettesítésről, és azt milyen feltételekkel látja el valaki – taglalja a cikk.

Ahogy felkel, azonnal mosson fogat – figyelmeztet egy fogorvos

Evés előtt vagy után kell fogat mosni? Nem olyan egyszerű a válasz, mint gondolná. Dr. Jon Hewitt szerint például rögtön reggeli előtt meg kell már tisztítani a fogainkat.

A fogorvos a Mirrornak elmondta, lehetőleg rögtön ébredés, de legkésőbb fél óra elteltével fogat kell mosnunk, mielőtt bármit ennénk vagy innánk.

Hewitt szerint a szájban számos baktérium telepedhet meg, éjszaka, alvás közben még több lepedék képződhet.

Fogorvostól került a sürgősségire egy férfi a ritka betegsége miatt

Rendkívül furcsa tüneteket tapasztalt magán egy 60-as éveiben járó ausztrál férfi a fogorvosi vizsgálata után. A személyzet egyből látta, hogy gond van, nem sokkal később hányingerrel, szédüléssel és ferde látással került a sürgősségi osztályra, ahol később egy ritka rendellenességgel diagnosztizálták – írja a Science Alert.

Bár nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a vérzés és a fogászati beavatkozás összefüggött, egy nemrég közzétett esettanulmány szerzői azt gyanítják, hogy a vérnyomás hirtelen emelkedése volt a kiváltó oka az intracerebrális vérzésnek.

A CT-vizsgálat azonnal kimutatta, hogy egy kis vérzés gyakorol nyomást a beteg agyának bal alsó felében lévő szövetekre.

Meg akarta verni a fogorvost egy férfi, amikor meglátta, mit művelt a várandós nejével

Dühében meg akarta verni a fogorvost egy borsodi férfi, amikor meglátta, milyen állapotban van a felesége az orvosi ellátás után. A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi várandós felesége fogászati kezelést kapott egy évvel ezelőtt az egyik borsodi településen. Érzéstelenítő beadását követően a fogorvos foghúzásba kezdett, de csak több darabban tudta eltávolítani azonban a rossz állapotú fogat, amely a nő számára nagyobb traumával járt.

A fogorvos kiültette a beteget a váróba, a nő innen telefonált a férjének, hogy jöjjön érte, mert rosszul érzi magát. Sírva és bedagadt arccal szállt be az autójukba. Ezt látva férje erősen felindult állapotba került, bement a rendelőbe és azt kiabálta, hogy megveri a fogorvost.