Best WordPress Hosting
 

„Sok dolog hozzáállás kérdése. Ki kell verni a falat és kész.”

Hosszú idő után ismét lehet hallani a Rehab Critical Massról, a fogyatékossággal élők életminőségjavításáért és láthatóságáért rendezett esemény helyett azonban egy dokumentumfilm jelent meg a közösség neve alatt. A koronavírus-járvány alatt még volt egy akció, de azt csak online lehetett megszervezni. Már nem is lesznek felvonulások?

Surányi Judit: Lehet, hogy még lesznek felvonulások és egyéb rendezvényeink a jövőben; amikor 2014-ben elkezdtem a Rehab Critical Masst, az volt a célom, hogy láthatóvá tegyem a fogyatékossággal élő emberek problémáját, azóta érlelődött bennem az ötlet, hogy az érintett emberek világát, problémáit dokumentumfilmben is megmutassam, most ezt is kipróbáltuk, ez van a fókuszunkban.

Láthatóbbak a fogyatékossággal élő emberek egy dokumentumfilmben, mint Budapest utcáin?

Így bankolhat egy fogyatékkal élő Magyarországon

Magyarországon több mint 408 ezer fogyatékkal élő ember él a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, közülük a legtöbben, 196 ezren mozgássérültek, a vakok és gyengénlátók csaknem 70 ezren vannak, a hallássérültek (siket és nagyothalló) száma meghaladja a 60 ezret. Több mint kétezren vannak a siketvakok, és mintegy 28 ezren, akik valamilyen beszéddel kapcsolatos fogyatékossággal küzdenek. Ezen felül vannak még értelmi fogyatékosok, autisták is, és más betegségekkel küzdő fogyatékosok.

Ennek a több mint két Debrecennyi embernek a kiszolgálása a bankok számára sem egyszerű feladat. Márpedig ezek az ügyfelek is szívesen bankolnának, egyre gyakrabban már rá is kényszerülnek erre, hiszen mind több dolog – például az ételrendelés – gyakran már csak bankkártyás fizetéssel érhető el. Az internet és az új technikai fejlesztések ugyan sokat segítettek a fogyatékkal élőknek a pénzügyeik önálló intézésében, de a hazai hitelintézeteknek van még hová fejlődniük az ilyen nehézségekkel küzdők kiszolgálásában.

A mozgássérültekre viszonylag jól felkészültek a bankok