Best WordPress Hosting
 

A kormány nem árazta be az „elátkozott” csornai napelemgyár bukását

Mennyibe kerül/került Magyarországnak és az Európai Uniónak az EcoSolifer Heterojunction Korlátolt Felelősségű Társaság, azaz az elátkozott csornai napelemgyár léte, működése és megszűnése?

Erről kérdezte Vadai Ágnes (DK) Lantos Csaba energiaügyi minisztert, miután lapunk megírta, hogy a kormány a csornai a napelemgyár felszámolását stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette, miután a bíróság előzőleg kimondta az Ecosolifer Heterojunction Kft. fizetésképtelenségét, elrendelte felszámolását. A cég

három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze, miközben szárnyalt a napelempiac.

Döntött az Országgyűlés: ünnepnapot kapnak a magyar vállalkozók

Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án nyújtott be önálló képviselői indítványt annak érdekében, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységének elismeréseként minden év december első péntekét a Magyar Vállalkozók Napjává nyilvánítsa. A határozatot az Országgyűlés nagy többséggel, 170 igen szavazattal fogadta el, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – jelentette keddi közleményében a GFM.

Fónagy János megköszönte a támogató és egyhangú szavazatokat. Kiemelte, hogy a vállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét, a vállalkozások biztosítják több millió család egzisztenciáját, ráadásul az elmúlt évtizedben látott példa nélküli fejlődés – az egymillió új munkahely létrehozása, a keresetek háromszorosára növelése, valamint a regisztrált álláskeresők számának történelmi mélypontra szorítása – nélkülük nem valósulhatott volna meg.

The post Döntött az Országgyűlés: ünnepnapot kapnak a magyar vállalkozók first appeared on 24.hu.

Nem árulta el a kormány, hogy hány vendégmunkásnak adtak munkavállalási engedélyt

Összesen hány vendégmunkásnak adtak munkavállalási engedélyt? – tette fel az írásbeli kérdést Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek Varga Ferenc független képviselő. Arra is rákérdezett, hogy hány munkásszálló felépítését vagy felújítását támogatták az elmúlt egy évben. Az egyszerű, konkrét kérdésekre Nagy helyett Fónagy János államtitkár válaszolt meglehetősen hosszan, ám pont azt nem árulta el, amire a kérdés irányult, vagyis hogy hány darab munkavállalási engedélyt adtak ki, a munkásszállásokat pedig még csak meg sem említette.

„Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van” – írta Fónagy, de még csak egy becsült számot sem mondott, hogy mennyi vendégmunkás lehet Magyarországon.

The post Nem árulta el a kormány, hogy hány vendégmunkásnak adtak munkavállalási engedélyt first appeared on 24.hu.

Hivatalosan is kiemelt beruházás lett az új ipari park Érd és Budafok határában

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely újabb beruházást nyilvánít nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, felgyorsítva ezzel a hatósági ügyek intézését, mentesítve a kijelölt ingatlanokat az egyes településrendezési szabályok alól.

Az Orbán Viktor által aláírt, már hatályos rendelet mellékletéből derül ki, hogy Érd és Budafok között olyan ipari, logisztikai park épül, amelynél például az építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, illetve a szomszédos vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez.

68 hektár, 40-50 milliárd forintos fejlesztés

Ünnepnapot kaphatnak a magyar vállalkozók

Magyar Vállalkozók Napját (sic!) javasolt Fónagy János fideszes képviselő, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára egy szerdán benyújtott országgyűlési határozati javaslatában. A jeles napot december első péntekén tartanák az indítvány szerint.

Az Országgyűlés tisztelettel adózik azon vállalkozásoknak, amelyek folyamatos fejlődésükkel és újszerű megoldások bevezetésével jelentős szerepet játszanak az ország versenyképességének növelésében, elismerve, hogy a vállalkozások versenyképessége alapvetően meghatározza a nemzetgazdaság helyzetét

– olvasható a dokumentumban, amelynek indoklása külön kiemeli az öt éve elhunyt Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének örökös elnökének a szerepét.

Rose D’Or-ügy: sok új kérdésre is régi a válasz

Hogyan érvényesülnek a Rose D’Or luxusjachtban

szerzett közvetett állami résztulajdon tekintetében az állami vagyon gyarapítására, értékének

növelésére, észszerű és gazdaságos hasznosítására irányuló kormányzati elvek? Hogyan

Kiderült, miért tűntek el a vagyonokat rejtő magántőkealapok gazdái az állami adatbázisból

Januárban még több tucat magántőkealap valós tulajdonosa szerepelt a NAV tényleges tulajdonosi adatbázisában, ám a Direkt36 erről szóló cikkének megjelenése után törölték őket a nyilvántartásból, ám az eltűnésükért senki nem vállalt felelősséget.

A történtek után az LMP-s Ungár Péter írásban fordult a gazdaságfejlesztési miniszterhez, érdeklődve arról, hogy kinek a kérésére vált elérhetetlenné a NAV tényleges tulajdonosi adatbázisa. Nagy Márton miniszter nevében Fónagy János államtitkár válaszolt, aki közölte, hogy a tényleges tulajdonosi adatbázis Ungár kérdése ellenére továbbra is elérhető. Mint írta, a nyilvántartást „a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló törvény biztosítja”.

Azonban hozzátette, hogy a magántőkealapok jelenleg nem tartoznak a törvény hatálya alá. 

Nem tudni, Orbán mikor hívja fel Putyint

Mikor hívja fel Putyint, hogy az orosz kémbank adja vissza a 74 milliárd forintot a magyaroknak?

Vadai Ágnes erről személyesen Orbán Viktornál érdeklődött, miután a miniszterelnök a Bild című német napilapnak néhány hete azt mondta, ha akarná, bármikor lehetősége lenne Vlagyimir Putyint felhívni.

A Demokratikus Koalíció képviselője jelezte, ha valóban így van, helyénvaló lenne az a telefon, mert a kémbankként elhíresült, Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB) ugyan kiszállt a kormány, de a 74 milliárd forint közpénz sorsáról nagy a hallgatás.