Best WordPress Hosting
 

Az MSZP kilép az összefogásból Józsefvárosban és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen

Az NVI oldalán elérhető információk alapján polgármesterjelöltet indít az MSZP a Pikó András vezette VIII. kerülteben. Azt eddig is lehetett tudni, hogy van konfliktus a polgármester és az ellenzéki összefogás mellett általában leginkább kardoskodó szocialisták között, hivatalos bejelentés azonban egészen mostanáig nem volt.

Amint az ATV emlékeztet, a konfliktus gyökere a képviselő helyek leosztásáig nyúlik vissza. Pikó András azt kérte az őt támogató ellenzéki pártoktól (köztük az MSZP-től), hogy az összesen 12 körzetből 4-ben ő választhasson képviselőjelöltet. A polgármester az őt támogató C8 szervezet, valamint a Szika Mozgalom tagjai közül választott három helyre, mellettük az MSZP-s Camara-Bereczki Ferencnek szavazott bizalmat. A szocialisták viszont azt akarták, hogy a korábbi egyéni győztes képviselőik mind újrainduljanak, így Camara-Bereczki Ferenc mellett Szili-Darók Ildikó és Czeglédy Ádám is. Pikó nem így döntött, a fennmaradó 8 helyet pedig leosztotta egymás között a DK és a Momentum (és a Párbeszéd is kapott tőlük egy helyet), az így kialakult helyzetet az MSZP a 444 szerint megalázónak és politikai szinten értelmezhetetlennek tartja.

A szocialisták végül úgy döntöttek, hogy a 12 körzetből egyedül a Pikó által jelölt Camara-Bereczkivel szemben nem indítanak saját jelöltet, a többi 11 körzetben viszont elindulnak. Ehhez a párt és a jelöltek össze is gyűjtötték péntekig a megfelelő számú aláírást, és ugyanígy tettek a polgármesterjelöltjük esetében is, aki Szili-Darók Ildikó lesz (aki jelenleg Pikó alpolgármestere).

Összeállt a menü – íme, a legérdekesebb választási csaták!

Borkai és Dézsi mellett még nyolcan indulnak Győrben, osztódott a Fidesz Egerben és Csepelen is, Dunaújvárosban pedig egy volt szocialistával indul a kormánypárt. Bizarr felállás alakult ki Ferencvárosban. Hiába lett az ellenzék legerősebb pártja hirtelen a Tisza, Magyar Péterék lényegében kiszálltak az önkormányzati versenyből, viszont az EP-szavazáson felboríthatják az ellenzéki térfelet. 1994 óta először van esély, hogy három főpolgármester-jelölt is 20% felett végezzen. Rég nem volt ilyen izgalmas választás.

Medgyessy Péter: Ez egy nagyon jó, dicsőséges menet volt

– Szép emlékként él bennem az a nap, a magyar történelem azon ritka pillanatainak egyike volt, amikor széles körű egyetértés volt az emberek között egy fontos kérdésben – mondta Medgyessy Péter a húsz évvel ezelőtti május 1-jéről, amikor Magyarország kilenc másik országgal együtt csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Medgyessy volt akkor a miniszterelnök, ebből az apropóból adott interjút az index.hu-nak.

– Azt vártuk, hogy az uniós tagság elhozza magát a csodát. Ma már egyre inkább azt gondolom, hogy a csoda bennünk van. A csodát mi tudjuk kihozni az országból, rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e. Most ott tartunk, hogy részben megvalósult – fejtette ki gondolatait az egykori szocialista politikus, aki szerint még sok évre van szükség, hogy „teljesen megvalósuljon a csoda”.

Szerinte Magyarország gazdaságilag készen volt, mentálisan kevésbé a csatlakozásra.

Külön indul a Momentum Ajkán, a párt szerint felrúgta az MSZP a megállapodást

Felrúgta az ajkai megállapodást az MSZP – írja a Momentum. Az ellenzéki párt közleménye szerint

az ellenzéki jelöltek a Közösen Ajkáért Egyesület jelölésével indultak volna a választásokon, azonban az óbaloldali párt a jelöltek bejelentésénél kicserélhetett egy nyomtatványt, így az MSZP logója is rákerült a lapra.

A történtek miatt a Momentum jogi lépéseket tesz és önállóan fog elindulni a választásokon Ajkán. A Nemzeti Választási Iroda oldalán is látható a Közösen Ajkáért Egyesület jelöltjeinek neve mellett az MSZP logó.

Závecz: a Fidesz-KDNP-t támogatja a lakosság negyede, Magyar Péter pártjának EP-listája a harmadik helyen áll

Április első felében a Fidesz a legerősebb párt, a választókorú népesség 25 százalékos támogatottságával, ez kétmillió szimpatizánst jelent, derül ki a ZRI Závecz Research Intézet április első felében készített kutatásából. Eszerint a DK a második helyen áll, a választókorúak 13 százaléka, bő egymillió fő áll mögötte, míg a felmérésben a Kétfarkú Kutyapárt, a Momentum és a Mi Hazánk 5-5 százalékos, ez mindegyik párt esetében négy-négyszázezer támogatót jelent.

A Fidesz táborának részvételi hajlandósága alacsonyabb, mint az ellenzéki pártok többségéé. Ebből fakadóan a kormánypárt a biztosan elmenő és pártot választók körében csupán 34 százalékos. A DK ebben a körben 22, a Mi Hazánk és a Momentum 8-8, míg a Kutyapárt 6 százalékon áll.

ZRI Závecz Research

Egy MSZP-színekben megválasztott képviselő is elindulhat a Hegyvidéken a Kutya Párt elnöke ellen

A 2019-ben az ellenzéki összefogás MSZP-s képviselőjelöltjeként önkormányzati mandátumot szerző Vincze Géza is bejelentkezett a Hegyvidék polgármesteri posztjáért.

A korábban a szocialista párt sporttagozatát is vezető egykori labdarúgó, aki több ciklust töltött el a XII. kerületi testületben, ezúttal a Magyar Szolidaritás Mozgalom színeiben indul újra a képviselői helyért, és a polgármesteri posztért is versenybe száll. Igaz, mint a Kétfarkú Kutya Párt hegyvidéki Facebook-oldala kiszúrta, a Nemzeti Választási Bizottság weboldala alapján ez utóbbi küzdelemben különös módon egy VII. és XX. kerületi lokálpatrióta szervezet is támogatja.

Mindez azért is érdekes, mert amint beszámoltunk róla, pénteken kiderült, hiába nyerte meg Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke (kiemelt képünkön) az előválasztást a Demokratikus Koalíció által is támogatott momentumos Farkas Csabát is megelőzve, a DK jelöltjei mégis elindulhatnak a Hegyvidéken. A konfliktus egyik oka az, hogy Kovács abban állapodott meg a Momentummal, hogy előválasztási győzelme esetén a 12 egyéni választókerületből 8-ban az MKKP állíthat jelöltet, a DK-nak és a Momentumnak csak 2–2 jut (a többi ellenzéki pártnak pedig egy sem), így azok kompenzációs listát sem tudnak majd állítani a XII. kerületben.

Meghalt Molnár László volt parlamenti képviselő

Molnár László 1957. augusztus 22-én született Békéscsabán, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. Eredetileg autókarosszéria-lakatos végzettséget szerzett, de mellette 1967–1981 között az Előre Spartacus SC labdarúgója is volt.

Politikai karrierjét 1978-ban kezdte, 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapítói között volt. 1991-ben a Testnevelési Egyetemen kapott sportvezetői oklevelet. 1993-ban végzett a Közgazdaságtudományi Egyetem vállalkozó-menedzseri szakán, 2001-ben a Janus Pannonius Tudományegyetemen jogi szakokleveles vállalkozói menedzseri képesítést szerzett.

1998 és 2002 között a Békés Megyei Önkormányzat tagja volt. Molnár Lászlót 2002-ben választották meg először országgyűlési képviselőnek. 2004-től 2006-ig az MSZP frakcióvezető-helyetteseként dolgozott. 2006 és 2010 között újra a Békéscsaba központú választókerület képviselője volt az Országgyűlésben, ahol több bizottság munkájában is részt vett.

Pollreisz Balázs a győri ellenzéki összefogásról: Ez nem szerelmi kapcsolat, hanem érdekházasság

A győri polgármesterjelölteket bemutató interjúsorozatunk eddigi legfordulatosabb beszélgetését ismerhetik meg az olvasók. Az MSZP-s Pollreisz Balázst azután kérdeztük, hogy a legjelentősebb helyi pártok, szervezetek frontemberei közül utolsóként a szocialista önkormányzati képviselő is bejelentette: indul a városvezetői pozícióért. A 2020-as időközi választáson összellenzéki támogatással Dézsi Csaba András jelenlegi fideszes polgármesterrel szemben alulmaradó Pollreisszel készített interjú többször is frissítésre, valamint új kérdések feltételére szorult, ugyanis sorra követték egymást a korábban történteket felülíró események. Pollreisz, aki keményen bírálta a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZVE) által momentumos és LMP-s támogatással elindított Pintér Bencét, végül április elején úgy döntött, hátralép, és mégsem indult polgármesterjelöltként. Majd egy újabb fordulattal bejelentette: az MSZP Pintért támogatja, ő maga pedig az egyik győri körzetben, illetve a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület három párttal közös listáján indul az önkormányzati választáson. Így Pintér Bencét a Momentum és az LMP mellett most már az MSZP is támogatja, a DK polgármesterjelöltje, Glázer Tímea pedig a Jobbikra számíthat ez idő szerint. Pollreisz (aki hangsúlyozta: továbbra sem ért egyet mindenben Pintér Bencével, s vele szembeni kritikáját is fenntartja) elmondta, végül miért döntött így. Azt is megkérdeztük tőle, miért nem a DK mellé állt, illetve az „összefogós” tárgyalások vitái, konfliktusai, a helyi előválasztás meghiúsulásának okai is szóba kerültek. Továbbá az is, hogy – mint Balogh József korábbi szocialista polgármester állította – tényleg Győr aranykora volt-e a Borkai-korszak? Ahogy a Dézsi Csaba András állítólagos bántalmazási ügye, az ennek kapcsán emlegetett videó kapcsán megkérdeztük Pollreiszt: számít-e rá, hogy róla is előkerülhetnek kompromittáló célzatú anyagok?

Tavaly szeptemberben két polgármesterjelölt, Pintér Bence és Borkai Zsolt bejelentette indulási szándékát, karácsony előtt az Összefogás Győr részéről Balla Jenő is nyilvánosságra hozta jelöltségét. Idén januárban pedig a DK-s Glázer Tímea, Borkai Zsolt 2019-es összellenzéki kihívója tette meg ezt. Az MSZP csak ezután, február 20-án nevezte meg a jelöltjét az ön személyében. Miért vártak ezzel ilyen sokat?

Kunhalmi a Magyar-jelenségről: Orbán még mindig hátradőlve kávézik

Az MSZP társelnöke is reagált a szombati ellenzéki tüntetésre. Kunhalmi Ágnes már előretekintett, és a Facebook-oldalán a 2026-os választások egyik fontos mozzanatára hívta fel a figyelmet. Először is leszögezte, hogy tiszteletben tartja Magyar Pétert és az ő nyilvánosságban vívott harcát a jobboldalon.

Egy dolgot azonban tisztán látni kell: legkésőbb 2026-ban a jelenlegi választójogi törvény miatt koalíciós kényszer lesz, és ezt, ha valaki, akkor Magyar Péter úr is tudja

– figyelmeztetett Kunhalmi, aki szerint az „oszd meg és uralkodj” politikája miatt Orbán Viktorral szemben több mint 2,5 millió szavazót összehozni nem egyszerű feladat. „Egy biztos: Orbán még mindig hátradőlve kávézik, mert a Fidesz tábora továbbra is egységes, és lényegében meg sem érintette az, ami történik.

Közösen indul a DK, az MSZP és a Párbeszéd az EP-választáson

A DK, az MSZP és Párbeszéd közös, stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötöttek, ez a megállapodás az Orbán-rendszer leváltásáról szól

– jelentette be csütörtökön délben Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke. A Magyar Hang tudósítása szerint a kormány erkölcsileg válságba sodorta az országot, „a pedofilbotrány rávilágított ennek a fideszes hatalomgyárának a mérhetetlen amoralitására”. Azt is mondta, hogy emellett ma nehézséget okoz a mindennapi élet is.

Dobrev Klára szerint az ellenzéki oldal is szétforgácsoltabb, mint bármikor. Ez a széthúzás nehézzé teszi az amúgy többségben lévő kiábrándultak politikai erővé formálódását. Ezért a három párt úgy döntött, hogy a válságra közös, baloldali, zöld választ adnak. Az első lépés a közös fővárosi lista, közös EP-lista és közös jelöltek, majd 2026-ra is így készülnek, közös miniszterelnök-jelölttel is.

Hivatalosan is Tüttő Kata az MSZP EP-listavezetője

Az MSZP kongresszusa európai parlamenti listavezetőnek választotta szombaton Tüttő Katát, aki azt mondta, az MSZP-nek van egy nagyon fontos képessége, amely nélkül nem lehet kormányt váltani: meg tud csinálni dolgokat, például egy kampányt, egy megállapodást, egy előválasztást, elvezetni egy települést, ez a párt „alulértékelt szuperképessége”.

Tüttő ismertette, hogy 5 pontos választási programmal készül az EP-kampányra.

Olyan vezetőkre van szükség Európában, akik kiállnak a nők jogai és mindennapos küzdelmei mellett. Magyarországnak barátokat kell szerezni az unióban, és haza kell hozni az uniós forrásokat. Meg kell erősíteni az európai szociáldemokratákat, valamint erősebb Európára van szükség, amely nem több Brüsszelt jelent, hanem erősebb önkormányzatokat és helyi közösségeket – mondta.

Dobrev Klára: Az országnak nem Magyar Péterre van szüksége

Az RTL Híradójának reagált Magyar Péter politikai színpadra lépésére Dobrev Klára. A DK EP-képviselője egyszerűen azt mondta, hogy

az országnak nem Magyar Péterre van szüksége.

Hozzátette: „bennem is a legnagyobb kérdés, a legnagyobb kérdőjel, hogy egy Orbán Viktor nélküli Fidesz helyre tudja hozni mindazt a kárt, amit a Fidesz kormányzás okozott Magyarországon.”

Mégiscsak közös ellenzéki polgármesterjelölt lesz Pesterzsébeten

Megvan az ellenzék ötpárti polgármesterjelöltje Pesterzsébeten – jelentette be kedden a Demokratikus Koalíció (DK). Az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP és a DK közös polgármesterjelöltje Fekete Katalin lesz, aki a DK helyi önkormányzati képviselője.

Az ellenzéki pártok emellett közös önkormányzati képviselőjelölteket is indítanak – közölték.

Az ellenzéki pártok küzül korábban többen külön-külön jelöltekben gondolkodtak a dél-pesti kerületben: az LMP Szabó-Kellner Katalin indulását jelentette be, a Momentum Gyuricza-Somodi Kláráét, ők végül beálltak a DK jelöltje, Fekete Katalin mögé. A Mi Hazánk jelöltje Tóth Zoltán.

Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter, az ügyészség szerint 40 millió forintot vett át

Befolyással üzérkedés bűntette miatt Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügyészség közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori szocialista országgyűlési képviselő, jelenleg az MSZP-választmány elnökhelyettese 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza, írja az ügyészség.

A gyanú szerint Molnár Zsolt a korrupciós megállapodásról értesülve megkérte a volt minisztert, hogy számára is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja az ügyészség szerint 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár kérését tolmácsolta a férfinak. A kft. tendernyertességét követően

Elindul Erzsébetvárosban a polgármesteri posztért Hunvald György

Elindul a júniusi önkormányzati választáson Hunvald György, aki a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület közös jelöltje lesz. A volt MSZP-s polgármester Erzsébetvárosban lenne újra városvezető. „Eljött az az idő, amikor politikai kötöttségek nélkül politizálhatok és a csapatom valódi közösségi szemlélettel és tapasztalattal rendelkezik, így képesek a kerület valós problémáira koncentrálni és hatékony megoldásokat kínálni azokra” – közölte Hunvald a Szolidaritás oldalán. A volt MSZP-s politikus azt is kiemelte, hogy az elmúlt években Erzsébetvárosban már nem az erzsébetvárosiak voltak a fontosak. „Az erzsébetvárosiak láthatták és érezhették, hogy az elmúlt majd másfél évtized alatt mennyit süllyedt a kerület színvonala és milyen mértékben romlott a közbiztonság, hogyan szűntek meg szolgáltatások, épült le a kórházunk, milyen rendetlenség van az utcákon.” A VII. kerületet 2019 óta a DK-s Niedermüller Péter vezeti.

Hunvald annak ellenére, hogy az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügyben hosszú időre rács mögé került, a Kúria döntése nyomán ma már tiszta múlttal kezdhet új hivatásába. Az egykori MSZP-s politikus 2023 márciusában kapta meg a végzést, amelyből kiderült, hogy az ügyek a számára kedvező módon értek véget. A Kúria ugyanis Hunvald felülvizsgálati indítványának megfelelően hatályon kívül helyezte az őt sújtó korábbi büntető ítéleteket.

Az egykori polgármester 2020-ban a győri egyetemen jogi végzettséget is szerzett a korábbi két diplomája mellé, a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöksége pedig tavaly augusztus elején ügyvédjelöltként felvette őt a kamarai nyilvántartásba.

„Hol vannak ilyenkor a fiatalok, amikor nincsenek itt a tartalomgyártók?”

„Teljesen reménytelen a helyzet” – így foglalta össze az érzéseit a vasárnapi Kossuth téri ellenzéki tüntetés egyik résztvevője. A közvetlen államfőválasztás realitásáról, a pártok mozgásteréről és a hiányzó fiatalokról is kérdeztük a demonstrálókat.

The post „Hol vannak ilyenkor a fiatalok, amikor nincsenek itt a tartalomgyártók?” first appeared on 24.hu.

Was ist das?

Kérdezi egy parlament előtt elsétáló német turista. Értetlenségén több külföldi osztozik, közben ellenzékiek tömörülnek a Kossuth-tér északi szárnyán, a Kossuth-szoborcsoport előtt felállított színpadnál.

Nincsenek sokan, egyelőre kiáltó a kontraszt az influenszer-tüntetéssel. A tér alig tizedét fedi le a főleg nyugdíjasokból álló tömeg, így zavartalanul készülhetnek a turistafotók.

The post Was ist das? first appeared on 24.hu.

Az MSZP nem akar előválasztást Zuglóban

Nem szeretne Zuglóban előválasztást tartani az MSZP, írta a párt két társelnöke Hadházy Ákosnak és Rózsa András momentumos alpolgármesternek.

Az MSZP elvi álláspontja kezdetek óta világos a nyilvánosság számára, hogy a 2019 ben győztes, jelenleg is hivatalban lévő polgármestereket automatikusan támogatni kell az idei önkormányzati választásokon. Ezt erősítette meg Karácsony Gergely főpolgármester is akkor, amikor minden regnáló polgármestert támogatásáról biztosított. Teljesen mértékben egyetértünk a főpolgármesterrel abban is, hogy az előválasztás demokratikus eszköze nem arra szolgál, hogy viszályt és megosztottságot szítson az ellenzéki oldalon, hanem csak arra, hogy ahol jelenleg fideszes a vezetés, ott megállapodás hiányában megtaláljuk a legalkalmasabb jelöltet a Fidesszel szemben.

– írják a levélben. Szerintük Zuglóban nem csak a Fidesz kihívója, hanem a Fideszt legyőző vezető is megvan, ez szerintük Horváth Csaba polgármester. Azt írják, támogatottsága minden kutatás alapján egyértelmű, és Karácsony Gergely is támogatásáról biztosította.