Best WordPress Hosting
 

Lesz-e felhőkarcoló Budapest közepén? Lázár is megszólalt

Az építésügyi miniszter nem támogatja a budapesti magasházakat, de az „ősbűn” már megszületett, utalt a Mol Campus toronyépületére.

Lázár János is megszólalt arról, lesz-e mini Dubaj Budapest közepén. Ahogy arról beszámoltunk, arab befektetők 240 méteres toronyházat húznának fel a Hősök tere mögött, a rákosrendezői pályaudvar területén. A projekt finanszírozásába az állam is beszállna, a terület a MÁV-é. A beruházást az eddig megismertek alapján a főváros nem támogatja, nem akarnak több toronyházat.

Lesz-e 240 méteres toronyház Budapesten?

5 erős gondolat az embertől, aki könyvet írt a világ működéséről, aztán átvette egy ország vezetését

Ódor Lajos a lányának akart jegyzeteket készíteni, végül két évig írt egy 42 fejezetből álló könyvet a világ működéséről. Aztán átvette egy ország vezetését.

Ma reggel jelent meg interjúnk Ódor Lajossal, aki október végén köszönt le a kormányfői posztról Szlovákiában, ahol 20 éve meghatározó gazdasági döntéshozó, gondolkodó. Mindentudók kézikönyve címmel magyarul is megjelent szórakoztató-tudományos könyve. Ennek kapcsán beszélgettünk, most kiemelünk 5 gondolatot az interjúból.

1. Utolérjük-e a gazdag Nyugatot?

Furcsa figurák jönnek elő az alagsorból, hogy kormányozni akarnak – interjú

Szűk félévig volt kormányfő. Most azt mondja, foglalkoztatja az a kérdés, hogy lehet egy országot úgy felépíteni, hogy egy miniszterelnök tényleg tudjon normális döntéseket hozni. Vallja, ma a védelmi stratégia már nem csak a fegyverekről szól, hanem az álhírek elleni védelemről is – és ezért próbált is tenni. Ódor Lajos 20 éve fontos szereplője a szlovák közéletnek, 5 hónapra az ország vezetését is átvette. Előtte könyvet írt – hogy miről? Mindenről.

Forbes.hu: Magyar újságíró nem nagyon tudott mostanában ilyet kérdezni miniszterelnöktől: milyen volt a hatalom nélküli első napja?

Ódor Lajos: Egy hétig beteg voltam. Talán az volt az oka, hogy hirtelen lekerült rólam a stressz.

Árfigyelő, kamatstop, mini Dubaj – ez volt a csütörtöki Kormányinfó

A nagyszabású építkezésről még hallgat a kormány, Lázár János hétfőn mondja el, mi lesz a projekt sorsa.

Meghosszabbította a kis- és középvállalkozások kamatstopját, a lakossági kamatstopot és a diákhitelek kamattámogatását a kormány. A vállalkozók hiteleinek április 1., a lakossági hitelek és a diákhitelek számára július 1. az új határidő – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Az is kiderült, hogy decemberben bővíti az Árfigyelőt a kormány. Azt ígérik, az ünnepekhez köthető termékek is megjelennek a platformon, ezek alapján feltételezhető, hogy a céldátum még december 24. előttre esik.

Isten tudja, lehet-e Biblia a templomokban

Pedofil bűnözők helyett miért fényképektől féltik a gyerekeket?

Lehet-e Biblia a templomban?

Sebián-Petrovszki László (DK) Csák János miniszternek, illetve Orbán Viktor kormányfőnek tette fel kérdéseit. Az ellenzéki politikus a kultúráért és innovációért felelős

Népszava: Bármi áron megszerezné a kormány a ferihegyi repteret üzemeltető céget

Az Orbán-kormány szinte bármi áron meg akarja vásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, vagyis  ferihegyi légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. 51 százalékát – írja a Népszava. Az üzemeltető BA Zrt. 51 százalékának az ára becslések szerint kétmilliárd euró  vagyis 760 milliárd forint lehet. A lap szerint jelenleg a pénz összeszedése folyik.

Emlékeztetnek rá, hétfőn derült ki, hogy a száz százalékban állami tulajdonban álló MVM-csoport 309 milliárd forint osztalékelőleget fizet be november 30-ig a költségvetésbe Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése alapján. Az MVM az első félévben a külföldi tevékenységén elért 209 milliárd forintos nyereséggel indokolta a rendkívüli osztalékkifizetést. A lap szerint az előrehozott befizetés ezzel együtt szokatlan, sőt, szinte példátlan. A lap szerint úgy tűnik, a rezsicsökkentés révén az állam kissé túlfinanszírozta az MVM-et, ugyanis az első félévben 209 milliárd forintos adózás utáni nyereséget termelt – a cég közlése szerint „főként a külföldi versenypiaci szegmens eredményének köszönhetően”.

Ahogy fogalmaznak, a kincstár üressége miatt az állam már eladta az Erste Bankban levő részesedését, és negyedére csökkentette az Alfa, valamint Union biztosítóban alig másfél éve szerzett részvényeit. Emlékeztetnek még rá, hogy a költségvetés hiánya október végén már elérte az egész évre tervezett 3400 milliárd forintot, illetve hogy az év végére a deficit pedig akár a 4100 milliárd forint is lehet.

A kormány szerint a nők elleni erőszak is Brüsszel miatt nő

A nők elleni erőszak áldozatairól emlékezett meg a Momentum és több női civil szervezet a Karmelita kolostor előtt szombaton, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, közölte a párt az MTI-vel.

A közlemény szerint a megemlékezésen Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője azt követelte a kormánytól, hogy szigorítsa a távolságtartási szabályozást és indítson kampányt, amely erre a súlyos problémára hívja fel a figyelmet.

Hozzátette: jelenleg átlagosan Magyarországon hetente egy magyar nő hal meg erőszakos bűncselekmény miatt.

Karácsony Gergely: ha nem lesznek mikroadomáyok a kampányban, egy fillérünk sem lesz

Navracsics Tibor helyében én most rohadt mérges lennék, hiszen úgy próbálja bizonygatni Brüsszelben a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, hogy közben a kormány nem tartja be a bíróság jogerős ítéletét

– mondta a Telexnek adott interjújában Karácsony Gergely azon fejleményekre reflektálva, hogy jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról – ehhez képest a Magyar Államkincstár újabb 5,5 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról. A főpolgármester szerint viszonyítás kérdése, hogy 5,5 milliárd forint sok-e vagy kevés, mint mondta, ha azt nézzük, hogy néhány millió forintos beruházásokról és kátyúzásokról is milyen komoly egyeztetések vannak ma, rengeteg, ha viszont azt, hogy az elmúlt években már több mint 220 milliárdot vett el a kormány Budapesttől, akkor ez csak hozzáadódik.

Karácsonyt kérdezték arról is, mit kért a DK azért cserébe, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a támogatását adta Karácsonynak a jövő évi főpolgármester-választásra. A politikus szerint a megállapodáshoz elég volt, hogy megígérte, ő is támogatja a DK jelenlegi polgármestereinek újrázását, továbbá támogatja a DK kőbányai és pesterzsébeti polgármesterjelöltjét, Mustó Gézát és Fekete Katalint is, mert „ők tudják elhódítani azokat a kerületeket a Fidesztől”.

Nem akármilyen alakokhoz hasonlította magát Orbán Viktor, amikor belebújt a nindzsajelmezbe

Hétvégén tartotta a XXX., tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol a szavazások ezúttal sem tartogattak meglepetést: az elnöki és az alelnöki székekre is pont annyian pályáztak, ahány elnököt és alelnököt kerestek – így a papírforma szerint Orbán Viktornak és a helyetteseinek is megszavazták a bizalmat a küldöttek.

Azonban a kormányfő győzelmi beszéde szolgált némi váratlansággal. Ugyanis az elmúlt fél évben az inflációt először fülön ragadó, majd letörő és le is birkózó kabinet tagjairól kiderült, hogy a birkózáson és az utcai harcon kívül egy másik küzdősportban – pontosabban harcművészetben – is otthonosan mozognak.

A mi kormányunk nindzsakormány. Mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra

Eldőlt: ennyi pénzhez férhet hozzá a kormány 2024 elején

Februárban és decemberben is több százmillió eurót kaphat Magyarország, de az uniós források nagy részét továbbra is blokkolja az Európai Bizottság.

Közel egymilliárd euró uniós forrást kaphat Magyarország – írja a Portfolio. A döntésről csütörtök délelőtt állapodtak meg Brüsszelben. Az összeg első részletét a jövő év elején kaphatja meg a magyar kormány. A pénz annak ellenére érkezhet meg, hogy az Európai Bizottság által meghatározott 27 szupermérföldkövet egyelőre nem teljesítette a kormány.

A közel 1 milliárd eurós előlegkifizetés az után indulhat meg, hogy az uniós pénzügyminiszterek is jóváhagyják a Bizottság javaslatát. A Tanácsban az ülést december 8-9-én tartják, tehát innentől számítva 60 napon belül várhatók a RePowerEU-hoz kapcsolódó transzferek. A Portfolio értesülései szerint az első, 460 millió eurós részlet már februárban megérkezhet, a második előlegutalás pedig 2024 decemberében várható.

Nem kizárólag állami, hanem nemzeti feladat is lenne a honvédelem

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Tuzson Bence igazságügyi miniszter által jegyzett előterjesztés az eddigi Alaptörvényt több ponton módosítaná a digitális állampolgárság, a szuverenitásvédelem, valamint a honvédelem és a honvédség miatt. Rögzítenék, hogy

A haza védelme nemzeti ügy. Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.

A javaslat az eddig sarkalatos törvényben (a honvédelemről szólóban) meghatározott alapelvet ezzel alaptörvényi szintre emeli. Több ez szimbolikus döntésnél, az indoklás szerint így már az Alaptörvény alapelvként rögzíti, hogy a haza védelme nem kizárólag az állam (ideértve az állam szerveit, különösen a Magyar Honvédséget), hanem az egész nemzet ügye, amihez kapcsolódnak az ország lakosságát, a magyar állampolgárokat, szervezeteket terhelő honvédelmi kötelezettségek.

Nincs külön nyilvántartása a kormánynak arról, hogy hány csokos fizet büntetőkamatot meg nem született gyerekek miatt

Írásbeli kérdést intézett Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter felé Ungár Péter: mivel a családpolitika is Csák János tárcájához tartozik, az LMP társelnöke az iránt érdeklődött nála, hogy

hány érintettnek kellett az otthonteremtési kedvezményt kamatokkal együtt visszafizetnie, mert értékesítették az ingatlant;

illetve, hogy hány büntetőkamattal történő visszafizetés van azért, mert a házasságukat felbontották, vagy nem teljesítették a gyermekvállalást?

Parlament előtt a tömeges fagyhalál elleni 13 pontos javaslat

A tömeges kihűléses halálozások megelőzéséről, valamint az energiaszegénység és a lakhatási válság kezeléséről címmel nyújtotta be határozati javaslatát Tordai Bence. A Párbeszéd társelnöke szerint évről évre nő a kihűléses halálozások száma. A KSH adatai alapján 2019-ben 193-an, tavaly 282-en haltak meg Magyarországon kihűlés miatt.

Azt írta, pártja adatigénylései alapján úgy tűnik, egyre nagyobb a különbség a szociális szervezetek, illetve a rendőrség által jelentett fagyhalálozási számok között. Mintha az állam nem akarna tudomást venni erről a tragikus jelenségről, ami a harmadik leggyakoribb baleseti halálok, az áldozatok pedig rendszerint idős, elszegényedett, kifűtetlen otthonban élők, hajléktalanok, amit az

az orbáni szociálpolitika teljes kudarcával

Megtiltaná a kormány a kereskedést néhány állattal vásáron 

Az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta november 28-áig a kedvtelésből tartott állatok forgalmazása állatvásáron című tervezetét. A Nagy István vezette tárca az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek kezdeményezésére két rendeletet is módosítana.

A jövőben megtiltanák a kereskedést a kutyák, a házi macskák, a vadon befogott madarak egyedeivel állatvásárokon (ideértve az állatbörzét és az állatárverést is). A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló korábbi rendelet „állatkereskedés” fogalma is ennek megfelelően módosulna. Eddig a szabályozás ugyanis általános volt.

Mostantól a saját állományból származó kedvtelésből tartott állat eladása állatvásáron, a tenyésztés helyén, közvetlen értékesítéssel sem vonatkozik a kutya (Canis lupus familiaris), a házi macska (Felis catus) és a madarak (Aves) vadon befogott egyedeire.

Elutasította a rendőrség Orbán Viktor angol nyelvű honlapja ügyében a nyomozást

A rendőrség szerint az, hogy valamit piaci alapon olcsóbban is meg lehet csinálni annál, mint amennyit a kormány fizet érte, nem veti fel a bűncselekmény gyanúját.

Karsai Dániel nemzeti konzultációt javasol az eutanáziáról is

A gyógyíthatatlan beteg ügyvéd, alkotmányjogász nagy örömmel látta, hogy a kormány ismét nemzeti konzultációt kezdeményezett.

Tényleg szuper, hogy a kormány nem a fejünk felett irányítja az országot, hanem kíváncsi az emberek véleményére.

Karsai Dániel közösségi oldalán azt írta, szerinte ugyanakkor egy fontos dolog kimaradt.

Három év börtönt kapsz, ha bántod Magyarország szuverinitását

Az ún. szuverenitásvédelmi törvényt a héten kellett volna benyújtania a kormánypártnak, ez nem történt meg. A Fidesz most zajló kongresszusán a párt frakcióvezetője elárult egy elég súlyos részletet a még mindig be nem nyújtott jogszabálytervezetről.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta a párt mai kongresszusán, hogy

három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a törvény azt, ha valaki külföldi érdek alapján, külföldi pénzt elfogadásával akarja befolyásolni a választásokat.

Ezért lehet a spanyol vonatgyár érdekes egy magyar befektető csoportnak

A Talgo egy patinás vasúti gyártócég, ami ma is ott van az európai elitben. A referenciái miatt lehet érdekes egy magyar befektetőnek – de továbbra is sok a kérdőjel.

A héten derült ki, hogy a Talgo vasúti gyártócég a spanyol tőzsdefelügyelthez beadott egy dokumentumot, ami arról szólt: a vállalat valamennyi részvényére egy 5 eurós indikatív felvásárlási ajánlat érkezett egy meg nem nevezett magyar cégcsoporttól. A bejelentés teljesen váratlan volt – és két okból nagyon furcsa is.

Az ajánlat alapján egy magyar cégcsoport 633 millió eurót akar elkölteni egy cégre;

Hivatalos: itt épül az újabb kínai gyár Magyarországon

A Jászságban épít új gyárat a Zhejiang Shuanghuan Driveline egy 39 milliárdos beruházás keretein belül. A kínai cég az elektromos autókhoz gyárt alkatrészeket.

A beruházás eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

A gyártás már a jövő év első negyedében megkezdődik, ezzel párhuzamosan új üzemcsarnok építését is tervezik. A cég az elektromos autók motorjaihoz gyárt fogaskerekeket és tengelyeket. Olyan cégeknek szállítanak be, mint a Tesla, a Volvo vagy a Scania.

Bakancsos turizmus: a kormány nem a szélsőjobbot, hanem a honismeretet, a magyarság összetartozását támogatta

A szélsőjobb sikereiről kérdezte a Demokratikus Koalíció két képviselője külön-külön a kormányt. A két kérdés közös pontja, hogy a Kitörés túra szervezője, a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapító elnöke állami kitüntetést és támogatást is kapott.

Arató Gergely a gazdaságfejlesztési minisztertől, Nagy Mártontól várt választ arra, szabad-e közpénzzel terjeszteni szélsőjobboldali eszméket. Párttársa, Oláh Lajos a kormányfőtől érdeklődött arról, mérlegelték-e, hogy Moys Zoltánnak,

egy olyan embernek adnak magas állami kitüntetést, akinek sajtóértesülések szerint a nevéhez köthető cég gyártotta azt a 2013-as műsort is, amely Adolf Hitler születésnapjáról tisztelettel, többek között ilyen mondatokkal emlékezett meg: »Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét (…) A történelem talán legismertebb politikusának emléke azóta is a