Best WordPress Hosting
 

Régóta mérgezik a vizeket a Gázai övezetben

2023. október 7-én a Hamász összehangolt, civileket célzó átfogó akciót hajtott végre Izrael területén, amelyet követően a zsidó állam háborút indított a terrorszervezet ellen, a Gázai övezetben pedig ismét folyamatossá váltak a harcok. Az izraeli erők fő feladatuknak a Hamász kiiktatását tekintik, de a bombázások és a felszíni támadások polgári áldozatokat is szednek, az elmúlt hetekben ezrek vesztették életüket. Az ostrom az infrastruktúrában is felfoghatatlan károkat okoz.

A térség a világ egyik leginkább kiszolgáltatott helyszíne: igen szegény és elmaradott, rendkívül sűrűn lakott, blokád alatt tengődő területről van szó, 2,3 millió ember él mindössze 363 négyzetkilométeren összezsúfolva. A népesség átlagéletkora világviszonylatban alacsony, kifejezetten magas a gyermekek aránya, a konfliktusok pedig már a háborút megelőzően is szinte mindennapi problémát jelentettek – még ha nem is olyan mértékben, mint az utóbbi időszakban.

A víztől és az elektromos áramtól elvágott, élelmiszerhiánnyal és bombázásokkal küzdő régióban az évek során párhuzamos krízis, környezeti katasztrófa is kibontakozott, amely most tovább mélyül.

Antiszemita cselekmények miatt indultak eljárások Párizsban

A párizsi ügyészség szerdán bejelentette, hogy eljárást indít egy, a közösségi oldalakon megjelent felvétel miatt, amelyen csoportba verődött utasok antiszemita rigmusokat skandálnak a francia fővárosban a metróban. A TikTok közösségi oldalra szerdára virradóra feltöltött felvétel szerint a párizsi metró hármas vonalán előző este utazók közül többen zsidók ellen uszítottak, majd azt kiabálták, hogy „Nácik vagyunk, büszkék vagyunk!”, „Éljen Palesztina!”. Egy szemtanú szerint a csoporthoz mintegy húsz középiskolás korú fiatal tartozott.

A felvételt szerda délutánig mintegy 600 ezren látták. A párizsi prefektúra ezt követően tett feljelentést az ügyészségen gyűlöletkeltő és antiszemita kifejezések nyilvános helyen történt elhangzása miatt.

Laurent Nunez párizsi prefektus a X (korábban Twitter) közösségi oldalon felháborítónak, elfogadhatatlannak és méltatlannak nevezte a történteket, és jelezte: „semmit nem hagyunk büntetlenül”

Már majdnem kettévágta a gázai övezetet az izraeli haderő

Az izraeli haderő már majdnem kettévágta a gázai övezetet. A gázai övezet középső részén haladó izraeli páncélosok már alig egy kilométernyire vannak csak a tengerparttól. A szakértők szerint a következő 24 órában el is érhetik a tengert, két részre vágva ezzel Gázát, ami megkönnyítheti, hogy leszámoljanak a Hamász katonáival.

Israeli Forces have almost completed the cutting through of the Gaza Strip. The IDF spearheads are little more than 1 km away from the coast and I estimate that they will reach the coast within the next 24h.#Israel #Gaza pic.twitter.com/kyuzLZL6bc

— (((Tendar))) (@Tendar) November 1, 2023

Jordánia visszahívja nagykövetét Izraelből

Jordánia visszahívja nagykövetét Izraelből – jelentette be szerdán Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter. Mint mondta, ezzel párhuzamos felszólították az izraeli külügyminisztériumot, hogy a zsidó állam ammáni nagykövetét, aki már korábban elhagyta az arab királyságot, ne küldjék vissza. A jordániai diplomáciai tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Ammán a lépéssel saját álláspontját akarja alátámasztani a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban. Kiemelte azt is, hogy a királyság elítéli az ártatlan emberek életét követelő, „tomboló izraeli háborút”, amely „példátlan humanitárius katasztrófát idézett elő„. Hozzátette, hogy a háború nemcsak az egész régió biztonságát, de a nemzetközi békét is veszélyezteti.

A jordániai nagykövet visszatérését a gázai övezeti háború fejleményeitől tette függővé. Izraelnek haladéktalanul véget kell vetnie a kiváltott humanitárius katasztrófának, valamint minden olyan intézkedésnek, amely megfosztja a palesztinokat élelemhez, ivóvízhez, illetve gyógyszerekhez való joguktól. Jordánia 1994-ben békeszerződést írt alá Izraellel, és ezzel a második arab ország volt, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a zsidó állammal.

(MTI)

123-an haltak meg eddig Ciszjordániában

Az ENSZ humanitárius irodájának jelentése szerint legalább 123 palesztin, köztük 34 gyerek halt meg az Izrael ellenőrzése alatt álló Ciszjordániában október 7-e óta, amikor a Hamász támadása miatt kitört a háború Izrael és a palesztinok között.

Korábban a Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium 8.796 halottról jelentett a gázai övezetben.

The post 123-an haltak meg eddig Ciszjordániában first appeared on 24.hu.

Elhagyták az első mentőautók Gázát

A BBC közlése szerint a rafahi határátkelő megnyitása után 88 sérült palesztin, illetve közel 500 nemzetközi állampolgár is elhagyhatta az övezetet.

The post Elhagyták az első mentőautók Gázát first appeared on 24.hu.

Egyiptom megnyitotta a rafahi átkelőt a Gázából menekülők előtt

Megnyílik a rafahi átkelő a külföldiek és a kettős állampolgárok korlátozott evakuálására Gázából Egyiptomba – olvasható a Guardian szerdai cikkében.

Igaz, egyelőre csak korlátozottan nyílt meg a lehetőség: az egyiptomi hatóságok most a külföldi állampolgárokat, a kettős útlevéllel rendelkezőket, valamint a legsúlyosabb sebesültek egy részét engedik be – a Katar közvetítésével létrejött megállapodás értelmében.

Egyiptomi oldalon mentőautók sora várta a betegeket és a sérülteket.

Blinken: A segélyek egy része feltételezhetően a Hamász kezébe kerül

Az Egyesült Államok globális vezető szerepéről is szólnak az Ukrajnának és Izraelnek nyújtandó támogatások az amerikai külügyminiszter szerint – írja az MTI.

Antony Blinken kedden a Kongresszusban tartott meghallgatásán kifejtette, hogy Ukrajna és Izrael esetében „két olyan demokráciáról van szó, amelyeket brutális támadás ért, le akarják törölni nemzeteiket a térképről.” Ukrajnának 16 milliárd dollár, Izraelnek pedig több mint 3 milliárd dollár költségvetési kiegészítést tart szükségesnek az amerikai adminisztráció  mondta.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozik a kairói repülőtéren Jordániába indulása előtt 2023. október 15-én. MTI/AP/Jacquelyn Martin

FBI: „Muszlimokat és zsidókat egyaránt célba vehetnek”

Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt – jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus előtti meghallgatásán az MTI tudósítása szerint.

Christopher Wray a Szenátus belbiztonsági bizottságának ülésén úgy fogalmazott, hogy a

terrorizmus fenyegetése 2023-as év egészében magas volt, de a Közel-Keleten zajló háború egy amerikaiak ellen az Egyesült Államokban elkövetett támadás veszélyét teljesen más szintre emelte.

Putyin: A mahacskalai zavargások mögött a nyugati titkosszolgálat áll  

Korábban már lehetett tudni, hogy külső befolyást sejt a dagesztáni Mahacskalában kialakult események mögött a Kreml. Mint az ismert, tegnap este több száz palesztinpárti tüntető rohamozta meg a kifutópályát egy tel-avivi járat miatt. Az orosz hatóságoknak csak hétfő reggel sikerült kiszorítani a zavargókat, akik közül 60 embert őrizetbe vette, ugyanakkor az összecsapás során 20-an megsérültek.

Vlagyimir Putyin hétfő este értelmezte a történteket. A nyugati különleges szolgálatok ügynökei ösztönözték Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a mahacskalai antiszemita zavargásokat a közösségi hálózatokon keresztül, egyebek között Ukrajna területéről – az orosz államfő ezt Novo-Ogarjovóban jelentette ki a dagesztáni zavargások és a közel-keleti konfliktus ügyében megtartott rendkívüli tanácskozáson.

Nem vagyok biztos benne, hogy Kijev minden magas rangú nyugati pártfogója tudja, hogy mit csinálnak az alárendeltjeik, akik pogromokat szítanak Oroszországban

Netanjahu: Nem lesz tűzszünet a Hamásszal, és nem mondok le a posztomról

Beszédet mondott az izraeli miniszterelnök, ahol újságírói kérdésre Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy nem mond le.”Az egyetlen dolog, amiről lemondok, az a Hamász.”

Ezt követően hangsúlyozta: a történelem szemétdombkára küldik a Hamászt.

Tűzszünetet nem köt Izrael

Izrael bekerítéssel próbálkozik a gázai övezetben

A Guardian jeruzsálemi tudósítója helyi forrásokra alapozva arról ír, hogy az izraeli hadsereg lényegében kettévágni készül a gázai övezetet. Gázai szemtanúkra alapozva arról ír, hogy izraeli tankok vágták el az egyik összekötő utat Gázavárostól délre, ezenkívül palesztin szemtanúk elmondták az AFP hírügynökségnek, hogy tankokat láttak Gáza város szélén, a Zaytun kerületben is. Ezenkívül még az szerepel a tudósításban, hogy az izraeli erők két irányba haladnak előre, a hadsereg mozgásának célja pedig az lehet, hogy előbb-utóbb bekerítsék Gázavárost.

The post Izrael bekerítéssel próbálkozik a gázai övezetben first appeared on 24.hu.

Hosszú háborút vetít előre Izrael kibontakozó katonai taktikája

Izraeli egységek hétfőn megközelítették Gázaváros külső részeit, de a külvárosokból hamarosan vissza is vonultak. Ez az óvatosabb, kisebb egységekre alapozó izraeli katonai taktika nagyon más, mint az az átfogó invázió, amit sokan vártak, és hosszú háborút vetít előre.

Mi történt? Szombatra virradóra Izrael két ponton indította el az október 7-i terrortámadások után belengetett szárazföldi műveleteket Gáza ellen: a palesztin fennhatóságú terület északi határán Beit Hanounnál és délebbre Bureijnél.

Közben Gáza délebbi részein is folytatódnak a légicsapások, de ez egyelőre nem az az általános invázió, amire az erős politikai nyilatkozatokból és a Gáza körül összevont 300 ezer izraeli katona alapján számítani lehetett.

Késes támadásban súlyosan megsebesült egy jeruzsálemi rendőr, az elkövetőt lelőtték

Egy palesztin késsel súlyosan megsebesített egy izraeli rendőrt hétfőn Jeruzsálemben, a támadót agyonlőtték – közölte az izraeli rendőrség.

Az MTI szerint a 22 éves rendőrt kórházba szállították.

Az amúgy is feszült helyzet Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben tovább romlott azóta, hogy a Hamász október 7-én izraeli civileket mészárolt le, majd Izrael támadást indított a Gázai övezetben.

ENSZ: életmentő, de csekély mennyiségű segélyszállítmány jutott be eddig a Gázai övezetbe

A jelenlegi izraeli-palesztin konfliktus kezdete óta a korábbiakhoz képest túl kevés, összesen 117 teherautónyi humanitárius segélyszállítmány jutott be a Gázai övezetbe – közölte az MTI az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) alapján.

Noha a genfi székhelyű hivatal szerint a több mint három hét alatt bejutott mennyiség messze elmarad a szükségestől, a szállítmányok „döntő szerepet játszanak” a gázai övezet alapvető egészségügyi ellátásában.

Az ENSZ számításai szerint naponta legkevesebb száz kamionra lenne szükség a Gázai övezetben élő 2,2 millió ember alapvető szükségleteinek biztosítására.

A Kreml a Nyugatot okolja a mahacskalai reptéren kialakult Izrael-ellenes zavargásért

Külső befolyást sejt a dagesztáni Mahacskalában kialakult események mögött a Kreml. Tegnap este több száz palesztinpárti tüntető rohamozta meg a kifutópályát egy tel-avivi járat miatt. Az orosz hatóságoknak csak hétfő reggel sikerült kiszorítani a zavargókat, akik közül 60 embert őrizetbe vette. Az összecsapás során 20-an megsérültek.

Dmitrij Peszkov, orosz elnök szóvivő az incidenssel kapcsolatban elmondta:

A tegnapi események a mahacskalai repülőtéren javarészt külső befolyás következményei.

Megtalálták az izraeli fesztiválról elhurcolt német tetoválóművész holtestét 

Hétfőn megtalálták annak a fiatal német tetováló nőnek a holttestét, akit október 7-én a megtámadott izraeli zenei fesztiválról raboltak el a Hamász fegyveresei – írja a Jerusalem Post. A lap szerint Shani Louk testvére a közösségi oldalán erősítette meg a nő halálának hírét.

Az izraeli lap cikke szerint egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a 22 éves lány holttestét hol találták meg, ahogy azt sem, hogy mikor halt meg az izraeli-német kettős állampolgárt.

A nő története azután lett ismert, hogy a Hamász fegyveresei közszemlére tették élettelennek látszó testét. A nőtt egy kisteherautó platójára tették, és testére két fegyveres tette fel a lábát. A fiatal nőt a felvételeken tetoválásairól azonosították be. A nő anyja a német sajtónak nyilatkozott, azt mondta, vasárnap értesítették arról, hogy lánya már nincsen életben.