Best WordPress Hosting
 

Földre zuhant egy épülő híd eleme Hollandiában, ketten meghaltak

Két ember meghalt, kettő pedig megsérült, amikor szerda délelőtt a magasból a földre zuhant egy épülőben lévő híd egy eleme a kelet-hollandiai Lochem település közelében, írja az MTI.

A munkaügyi felügyelet jelentése szerint a híd egyik íve, amelyet daru segítségével akartak a helyére tenni, lezuhant és két embert maga alá temetett. A hatóságok több tucat tűzoltót, mentőst és rendőrt küldtek a helyszínre. Gelderland tartomány biztonsági hivatalának szóvivője azt nyilatkozta a helyi médiának, hogy az elsősegélynyújtók egy embert újraélesztettek.

Nieke Hoitink, a De Stentor című regionális újság riportere szemtanúja volt a balesetnek. „Az ív egész délelőtt a darun lógott, majd hirtelen egy csattanás és hatalmas robaj hallatszott. Az ív elkezdett lengeni a levegőben, majd a földre zuhant. A zuhanás közben nekicsapódott az állványzatnak, amelyen több munkás tartózkodott, és néhányat közülük magával rántott” – nyilatkozta a helyi lapoknak.

Kijött A híd első előzetese (videó)

Kevesebb mint egy hónap múlva indul A híd, az HBO első magyar gyártású saját reality sorozata. Az alkotók most mutatták be a sorozathoz készített első hivatalos trailert.

Lázár János döntött: új Duna-híd épülhet

A Mohácsi Duna-híd projektje rendelkezik a feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárás megindításához szükséges miniszteri döntéssel – ezt az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közölte a portállal. Mindez azt jelenti tehát, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter engedélyezte, hogy kiírják a tendert a sok szempontból kulcsfontossági infrastrukturális beruházásra.

Tehát ha minden jól megy, hamarosan most már valóban megjelenhet a legújabb Duna-híd közbeszerzése.

Igaz, egyelőre csak feltételesen, ami azt jelenti, hogy jelenleg nincs hozzárendelve forrás. Ez annak fényében ugyanakkor nem meglepő, hogy az elképzelések szerint a finanszírozás az uniós helyreállítási alap terhére jönne létre, aminek a kifizetéséről továbbra sincs megegyezés a magyar kormány és az Európai Bizottság között. A beruházás értékét nagyon nehéz előre megbecsülni, a lap úgy tudja, hogy könnyen százmilliárdos összeg is lehet.