Best WordPress Hosting
 

104 évesen ugrott a világ legidősebb ejtőernyőse

Dorothy Hoffner négy éve, 100 évesen határozta el, hogy ejtőernyőzni fog. A chicagói asszony annyira ráérzett az extrém sportra, hogy a mai napig űzi. Nemrég 4 kilométer magasból ugrott ki, amint azt az Independent videója is bizonyítja.

Hoffner 104 évesen vetette magát a mélybe, ezzel ő lett a világ legidősebb ejtóernyőse.

Az életkor csak egy szám

Kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon Angliában, egy ember meghalt

Egy ember meghalt Angliában, amikor egy hőlégballon a levegőben kigyulladt, majd lezuhant – írja a Mirror.

A helyi rendőrséget szombaton hajnalban riasztották az angliai Ombersley határában található mezőre azt követően, hogy a lángoló jármű lezuhant. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a hőlégballonon utazó férfi életét. Az Ombersley-től nem messze található Worcesterben egyébként épp a hétvégén tartották a Worcester Ballon Fesztivált, a szervezők közleménye szerint a szerencsétlenül járt hőlégballon nem volt a rendezvény résztvevője. A rendezvény miatt a korai időpont ellenére több hőlégballon is volt az égen. A lap által megszólaltatott szemtanúk szerint a baleset pillanatok alatt bekövetkezett: egy hirtelen villanást láttak az égen, ordítást hallottak, a hőlégballon pedig azonnal lezuhant.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet a fedélzeten, az ügyben vizsgálat indult.

Felszállás után kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon Svájcban

Hét ember megsérült, közülük hárman súlyosan, amikor felszállás után kigyulladt egy hőlégballon szombaton Svájc északi részén – közölte a The Local a helyi rendőrség tájékoztatása alapján.

A hőlégballon kora reggel, helyi idő szerint 6 óra körül szállt fel Mattenbodenből, amikor kigyulladt, és kis magasságból hirtelen visszazuhant a földre – áll a rendőrség közleményében.

Négy nő és három 28 és 62 év közötti férfi megsérült. Közülük két nő és egy férfi szenvedett súlyos sérüléseket.

Felszállás közben gyulladt ki egy hőlégballon Svájcban

Hét ember sérült meg egy közép-svájci faluból induló hőlégballonban, amikor az szombaton reggel felszállás közben kigyulladt és alacsony magasságból a földre zuhant – közölték a helyi hatóságok.

Zug kanton hatóságai szerint hét ember – négy nő és három férfi – tartózkodott a hőlégballon kosarában a Zürichtől délnyugatra fekvő Hünenberg faluban. A 28 és 62 év közötti sérültek közül két nő és egy férfi súlyosan megsérült, míg a másik négy utas könnyebb sérüléseket szenvedett.

A közlemény szerint a mentőszolgálat és magánszemélyek segítségével szállították kórházba a sérülteket, miközben a tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat. A balesetet okozó tűz oka egyelőre ismeretlen.