Best WordPress Hosting
 

27 emberéletet követelt a Brooklyn-híd

A Manhattant és Brooklynt összekötő, 1822 méter hosszú hidat 1869-ben álmodta meg egy német származású mérnök, John Augustus Roebling. A mérnök újdonságot hozott a hídépítészetbe azzal, hogy a meglehetősen instabil és könnyen rongálódó függőhidakat acélkábelekkel akarta megerősíteni. Így épülhetett meg a Brooklyn-híd is – írja a Rubicon.hu. Az előmunkálatok közben azonban, 1869-ben halálos baleset érte az East Riveren, helyét fia, a szintén mérnök Washington Augustus Roebling vette át, a munka 1870. január 3-án indult.

Az építkezést a folyó fenekén kezdték a hídoszlopok lerakásával, ehhez a mederbe 14, illetve 24 méter mélyen fekvő, roppant tömegű keszonokat használtak, ahol a munkások embertelen körülmények között dolgoztak. A levegőtlenség és a keszonbetegség következtében rengetegen betegedtek meg, többen életüket is vesztették, ráadásul a kezdetleges kabinokban tüzek is pusztítottak. Idősebb Roeblinggel együtt

a híd 27 áldozatot követelt, ráadásul 1872-ben – keszonbetegség következtében – ifjabb Roebling is ágyba kényszerült.

Átlátszó: Soltész Miklós államtitkár egy közútra épített kocsibeállóval zárta ki a szomszédját a telkéről

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára – egyben a kisebbik kormánypárt, a KDNP alelnöke – egy közútra épített kocsibeállóval zárta ki a szomszédját a telkéről – derül ki az Átlátszó riportjából.

A politikus egy kis Pest megyei faluban, Budajenőn lakik, és néhány éve megvette a háza melletti közút nagy részét az önkormányzattól. A Soltészék mögötti telekre autóval a közút megmaradt részéről lehetne bejutni, ám az papíron csak 3 méter széles, valójában viszont nagy részét egy betonozott árok teszi ki. Tehát, lehetetlen ott autóval bejutni.

Az egyházügyi államtitkár ráadásul nemrég még egy kocsibeállót is épített az általa megvett, közterület jellegét vesztett területre, és az jócskán rálóg a maradék közútra is, végképp ellehetetlenítve a hátsó telekre való bejutást.

Kiszámolták, mennyit fizetünk zsebbe a szakiknak építkezéskor

A számítások szerint a lakosság évente 200 milliárd forintot fizet ki számla nélkül elvégzett építőipari szakmunkákra, és ennek következtében a költségvetés évi 75 milliárd forinttól esik el – írja hétfői cikkében az Economx.

Ennek legfőbb okait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke abban látja, hogy mindenki érzékeny az árakra, miközben hatósági ellenőrzés alig létezik, a szankcióknak pedig nincs visszatartó erejük. Koji László a portálnak elmondta: az ÉVOSZ becslései szerint a teljes építőiparon belül 40 ezer lehet a feketén foglalkoztatottak száma, a foglalkozás-felügyeleti ellenőrzések tapasztalatai szerint 2023-ban 23–25 százalék körül volt az arányuk. Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában a legtöbb feketén foglalkoztatás a lakosság részére a számla nélkül végzett munkáknál fordul elő, ami jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érinti.

Elsősorban segédmunkást és betanított munkást foglalkoztatnak bejelentés nélkül, míg a szakmunkásokat és a mérnököket a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal is igyekeznek a vállalkozások maguknál tartani.

Kúria: jogellenesen építkezett Tordai Bence

A Kúria is megerősítette, hogy jogellenesen építkezett Tordai Bence – írja az MTI. A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. A kormányhivatal helyes döntését a bíróság által kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta.

A Fővárosi Kormányhivatal korábban azért utasította el Tordai ingatlanára a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét, mert a párbeszédes politikus egyszerű bejelentés alapján történt építkezése jogellenes és szabálytalan volt.

Elsőként a kormánypárti Metropol írta meg, hogy az ellenzéki politikus 150 milliós álomvillát épített engedély nélkül Budapest egyik legdrágább kerületének kertvárosi részén, az épületet pedig parasztháznak hazudja. Tordai akkor azt írta: túlzásnak tartja, hogy álomvilla lenne egy tetőtérrel együtt 131 négyzetméteres épület. Mint mondta, arra nem vettek fel CSOK-ot, hitelt, újlipótvárosi lakásuk eladásából vették meg, újították fel.

A kormány még 2 évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát

2026. december 31-ig az új építésű lakásokat (150 négyzetméterig) és családi házakat (300 négyzetméterig) csupán 5 százalékos áfakulcs terheli.

Az Orbán-kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát – írta a pénzügyminiszter ma Facebook-oldalán. Varga Mihály kiemelte: ez jó hír a családoknak és az építőipari vállalkozásoknak, azt jelenti, hogy 2026. december 31-ig az új építésű lakásokat (150 négyzetméterig) és családi házakat (300 m2-ig) csupán 5 százalékos áfakulcs terheli.

A tárcavezető további könnyítésnek nevezte, hogy a kedvezményes adókulcs akár 2030 végéig is alkalmazható az olyan ingatlanok esetében, amelyek építési engedélye, bejelentése 2026 végéig megtörtént. A könnyítést a szakmai szervezetek, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) is támogatta. Az adócsökkentéssel a kormány évente 200 milliárd forintot hagy az embereknél, miközben a magyar építőiparnak is jelentős segítséget nyújt – jelezte Varga Mihály.

Jogerősen is nyolc évet kaphat a dél-koreai főnök, aki targoncával akart agyonnyomatni egy munkást a komáromi akkugyár építésén

Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a dél-koreai férfi, aki zsákba kényszerített, majd targoncával akart agyonnyomatni egy munkást egy komáromi akkugyár építésén négy évvel ezelőtt. A takarító csak azért nem halt meg mert a targoncás meghallotta, hogy fájdalmában üvölt a zsákban. A megsérült munkás lebénult deréktól lefelé.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség most arra tett indítványt, hogy a bíróság hagyja helyben a kihallgatása után Dél-Koreába szökő férfi nyolc éves börtönbüntetését.

A fellebbviteli főügyészség tájékoztatása szerint a dél-koreai férfi csoportvezetőként, a mongol férfi takarítóként dolgozott a komáromi telephelyen.Az ominózus napon a főnöke arra utasította a takarítót, hogy másszon bele egy a szemét gyűjtésére szolgáló takarófóliába. A dolgozó nem akart a zsákba lépni, de a főnöke betolta őt, majd intett a csarnokban munkát végző targoncásnak, hogy  menjen oda a targoncával, és nyomja össze a körülbelül másfél méter magas fóliazsákot.

Ítélethirdetésben reménykedtek a CATL-engedély perében, de váratlan fordulat történt

Csalódásuknak adtak hangot a Debrecen mellett kínai beruházásában 3000 milliárd forintból megvalósuló akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét megtámadó magánszemélyek és civilek képviselői, miután csütörtökön kiderült, hogy a Debreceni Járásbíróságon zajló perben ismét beleláthatatlan messzeségbe került az ítélethozatal.

Az eljárás több mint egy éve kezdődött, amikor még csak a talajmunkák zajlottak a Déli Ipari Parkban a CATL telephelyén. Időközben a beruházás első fázisa, egy hatalmas, közel egy kilométer hosszú szerelőcsarnok már majdnem szerkezetkész állapotba került, ám a bíróságon újra azt vizsgálják, hogy a környezetüket védő civileknek van-e/volt-e egyáltalán joguk a perindításhoz.

Varga Jennifer / 24.hu A Debrecenben épülő CATL-akkumulátorgyár 2024. március 20-án.

14 milliárd forintért keres új gazdát a New York-i elit üdülőparadicsomának gyöngyszeme, csak éppen nem lehet beköltözni a hófehér villába

Nem mindennapi ajánlattal jelentkezett a manhattani elit számára egy Harry Macklowe nevű New York-i ingatlanfejlesztő, aki a New York-i gazdagok kedvenc üdülőhelyén, az állam Long Island nevű szigetén található Hamptonsban – egészen pontosan East Hampton Village-ben – kínál eladásra egy különleges, Georgica Pond nevű, Atlanti-óceán melletti hatalmas lagúna partján álló hófehér villát.

A New York Post szerint a környéken olyan híres és gazdag embereknek vannak villái, mint például Steven Spielberg, így nem csoda, hogy az ingatlant 38 millió dollárért – azaz közel 14 milliárd forintért – szeretné értékesíteni a jelenlegi tulajdonosa.

Azonban az üzletnek van egy kis szépséghibája, mégpedig az, hogy a villának nincs lakhatási engedélye, így bárki is veszi majd meg az ingatlant, törvényesen nem költözhet majd oda.

Már házakat is építenek a robotok

A technológia fejlődése egyre több iparágban vezet automatizálási törekvésekhez, ez alól pedig a 2022-ben hazánkban közel 6800 milliárd forintos értéket képviselő építőipar sem kivétel. A szektorban dolgozók munkája sokszor ismétlődő, emellett megerőltető és veszélyes is, így egyre több startup veti fel, hogy jobb lenne, ha robotok látnák el az ilyen munkaköröket, írja a TechCrunch.

Kőműves robotokat már több vállalat is készít: az amerikai Hadrian X vállalat masinái nagyméretű beton falazóelemekből készítenek szerkezeteket, míg az amszterdami székhelyű Monumental az ismertebb vörös téglákra specializálódott. A 2021-es cég már végzett munkákat Hollandiában, például egy 15 méteres irodaház homlokzatáért is ők feleltek.

Ezt követően 25 vállalkozóval kötöttek együttműködést, köztük olyannal is, amely szociális otthonok építését végzi.

Kamionról leemelt zsaluelemek nyomták agyon az irodából kilépő börtönőrt

Borzalmas és szerencsétlen halált halt az az 51 éves börtönőr, aki két héttel ezelőtt vesztette életét a csengeri börtön építkezésén – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a raklapokon lévő zsaluelemeket pakolták le a dolgozók egy kamionról, amikor a tragédia történt.

Rakodógéppel akarták leemelni a fémből készült elemeket a járműről, de azok szétcsúsztak és rádőltek az irodából éppen akkor kilépő főfelügyelőre. A helyszínen dolgozó bv-sek azonnal a segítségére siettek, és értesítették a mentőket, de már nem lehetett megmenteni a műveletirányítóként dolgozó férfi életét. A rendőrség büntetőeljárást indított a halálos munkahelyi baleset után.

Megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészséget, hogy megtudjuk hol tart a nyomozás, és van-e már gyanúsított az ügyben.

Elkezdik kiüríteni a RákosDubaj építési területét

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) elrendelése alapján a MÁV Zrt. megindította a bérleti és egyéb használati jogviszonyok felmondását, illetve felszólította a hátrahagyott vagy engedély nélkül felhúzott ingatlanok használóit a terület átadására. A beruházás előkészítésének következő lépéseként a leégett Budapest Sportcsarnok (BS) bontásából származó, az érintett területen deponált, mintegy 175 ezer tonna építési törmelék elszállítására, az állam tulajdonában lévő vasúti anyagok értékesítésére, illetve a terület rekultivációjára, kármentesítésére kerül majd sor. Az ÉKM célja az, hogy a nyár végére a terület kiürítése befejeződjön és megindulhasson az ingatlanfejlesztés következő szakasza.

– Közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Ez azt jelenti, hogy elkezdik kiüríteni a „mini-Dubajként” is emlegetett ingatlanfejlesztés területét a Hősök tere mögött, a volt rákosrendezői pályaudvar környékén.

Ásóval támadt a munkatársára egy segédmunkás az építkezésen

Ásóval támadt a munkatársára egy segédmunkás egy nyergesújfalui építkezésen. Az Esztergomi  Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt állítja bíróság elé a támadót.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleménye szerint az elkövető segédmunkásként dolgozott tavaly tavasszal az építkezésen.

Szintén ezen az építkezésen dolgozott egy másik férfi, akivel az elkövető vitába keveredett, mivel ez a férfi gyanúsnak találta az elkövető jelenlétét abban a pincében, ahol voltak a holmijai. A szóváltást követően a tanú kiment az épületből.

RTL: Deszkák zuhantak egy házra a Nemzeti Összetartozás Hídjáról

A négymilliárd forintból épülő, 700 méter hosszú gyalogoshíd, a Nemzeti Összetartozás Hídja Sátoraljaújhely a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet köti majd össze 80 méter magasan. Az RTL Híradója szerint hétfőn a viharos szél megbontotta az átkelőt, és deszkák zuhantak egy családi házra. Az építkezéséről leeső törmelék komoly károkat okozott, de senki nem sérült meg, az érintett család viszont annyira megijedt, hogy azóta a rokonokhoz költöztek. Bár jelezték a történteket a kivitelezőnek és az önkormányzatnak is, egyelőre senki nem kereste őket a kártalanítás miatt. A kivitelező cég azt közölte a Híradóval, hogy a biztosító bevonásával rendeznék a károkat.

The post RTL: Deszkák zuhantak egy házra a Nemzeti Összetartozás Hídjáról first appeared on 24.hu.

A szemét és az agyát is átlőtte egy szöggel a férfi, mégis túlélte

Nem akármilyen történet jelent meg a malajziai Sultanah Bahiyah kórház eseteiről szóló jelentések között. Az orvosi csoport leírása szerint a 30 éves férfi egy építkezésen dolgozott, amikor védőszemüveg nélkül egy szögbelövőt használt. Amikor a szerszám elakadt, a férfi ellenőrizte, hogy mi lehet a hiba oka, ám véletlenül a bal szemébe lőtte az akkora már akadály nélkül távozó szöget – írja az IFLScience.

Kórházba érkezésekor a férfiről azt mondták, „együttműködő és teljes mértékben orientált” volt jelentős sérülései ellenére is. A sérülés messziről is jól látható volt, ahogy a vérzés is a bal szemében, ahol egyébként semmit nem látott a férfi. Hamar kiderült azonban, hogy a problémák messze túlmutatnak a szemén.

A röntgenfelvételek azt mutatták, hogy a szög behatolt agyának homloklebenyébe, menet közben eltörte a szemüregét, a vérzés pedig a szomszédos agyi régiókra is kiterjedt.

Ráomlott két férfire egy fal Budapest belvárosában

Két férfi súlyosan megsérült a VI. kerületi Paulay Ede utcában egy építkezési területen – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint egy fal omlott rá a két férfira, mindketten fejsérülést szenvedtek, és egyikük gerinctájékon is megsérült.

A helyszínre három mentőautó érkezett, és a két sérültet, miután a katasztrófavédelem munkatársai kimentették a törmelékek alól, kórházba vitték.

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

2021 januárjában jelent meg az első hír arról, hogy a világ egyik vezető akkumulátorgyártója, a koreai SK Innovation újabb projektbe kezd Magyarországon. A vállalat 681 milliárd forintos (2,29 milliárd dolláros) zöldmezős beruházással a legnagyobb európai egységét építi fel Iváncsán. Két komáromi gyáruk mellett a harmadikként induló termelőbázis 2500 új munkahelyet teremt, és éves kapacitása 30 gigawattóra lesz, ami évi 430 ezer darab elektromos autó gyártását teszi lehetővé. Az építkezés kezdetét 2021 végére tették. Az SK On Hungary Kft. a Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilvántartása szerint 2021 decemberében egyedi kormánydöntés alapján 76,4 milliárd forint támogatást kapott. Ehhez jönnek még az infrastruktúra kiépítésére adott kormányzati támogatások, amelyek tavaly novemberben már közelítették a 90 milliárd forintot.

Az idén novemberben olyan hírek jelentek meg, melyek szerint megindult a termelés (zajvédelem és iparvágány nélkül), ám ezt az SK On cáfolta. Arról nemrégiben írtunk, hogy nem fizették ki az összes magyar beszállítójukat. Mivel ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy milyen áldozatokkal járt az építkezés, hány baleset történt, hányan haltak és sérültek meg, illetve milyen munkavédelmi hiányosságok mellett készülhetett el a gigaberuházás, közérdekű adatigényléssel éltünk.

Halálos baleset 2022 májusában

Elforgatta a telekhatárt a kormányközeli cég egyik vezetője, hogy jobb legyen a kilátása a Balatonra

Két, egymás mellett álló, szuperpanorámás „gazdasági épület” nőtt ki a föld alól Siófok-Töreki külterületén, ami az építkezést figyelemmel kísérő helyiek szerint valójában egy monolit vasbeton épület: állítják, noha az utcafrontról már nem látszik, a pinceszintnél egybe van építve a papíron két külön álló ingatlan. Nem ez az egyetlen probléma a környékbeliek szerint. Felsorolásuk szerint:

a helyi építési szabályzat szerint ide még gazdasági épület sem helyezhető el (csak gyümölcsösbe, szőlőültetvényre vagy egyéb kertészeti művelés alá eső területen lehet).

A területrendezési törvény szerint az ingatlan tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területnek számít, vagyis a táji, tájképi értékek megőrzésével lehet új épületet elhelyezni (ha a helyi szabályok ezt lehetővé teszik).

Elbontanák a Magyar Rádió régi épületét – a DK az épület műemlékké nyilvánítását szorgalmazza

Az ellenzéki párt nemcsak a Bródy Sándor utcai főfalat mentené meg a teljes lebontástól.