Egy magassági gerinc erősödött meg az elmúlt 24 órában a Kárpát-medence felett. Ennek következtében pedig anticiklon alakítja hazánk időjárását a következő napokban.
Archívum címkék: időjárás
Jöhet a naptej: közel harminc fok lesz vasárnap
A pára- és ködfoltok feloszlását követően napközben alapvetően napos, száraz idő lesz a jellemző, de időnként fátyolfelhők szűrhetik a napsütést – írja vasárnapi előrejelzésében a HungaroMet.
A keleti, délkeleti szél helyenként, főleg az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 13 és 20 fok közé süllyed a hőmérséklet.
Vasárnap estétől derült vagy fátyolfelhős marad az ég, de az északkeleti harmadban helyenként pára- és ködfoltok képződhetnek. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél – a kevésbé szeles északkeleti tájakat kivéve – mérsékelt, időnként élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között várható, de a szelesebb Észak-Dunántúlon ennél kicsivel enyhébb idő valószínű.
Áprilisi nyár
Bár az UV-sugárzás mértéke most még csak mérsékelt tartományban van, a napszemüvegre szükség lehet a következő napokban. Hőmérsékleti szempontból júniusra emlékeztető időre számíthatunk sok napsütéssel és csapadék nélkül.
Nyári idő várható szombaton, helyenként záporral
Április hatodikán szombaton napközben a vastagabb, zártabb felhőtakaró kelet, délkelet felé elhagyja az országot, mögötte főleg délutántól egyre nagyobb területen napos, fátyolfelhős időre van kilátás – írja a Kiderül.hu.
Az északkeleti tájakon kevés helyen valószínű eső, zápor. A nyugatias szél azonban időnként megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, de a legtovább felhős keleti tájakon néhol ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 12 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.
Lassan megnyugszik
Éjszaka még egy okklúziós front halad át felettünk, majd lassan megnyugszik felettünk a légkör. Száraz, napos, fátyolfelhős időre számíthatunk, emellett egyre fokozódik a nappali felmelegedés mértéke.
Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
2024. április 5., péntek
Friss hírek:
Helyesbíteni kellett Orbán Viktor határozatát
Levonul a csapadéksáv, következik az áprilisi nyár
Pénteken a felhő- és csapadéksáv reggel a keleti határszélről is levonul. Napközben fátyolfelhős időre számíthatunk, amely átmenetileg jobban megvastagodhat, így időszakosan szűrheti, akár zavarhatja is a napsütést, írja a kiderül.hu.
Csapadéknak kicsi az esélye. A nyugatias szél élénk, néhol erős lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok valószínű.
Újabb nyári hétvége jön
Változékony, de egyre melegebb, kora nyárias idő várható sok napsütéssel az első áprilisi hétvégén, a legmelegebb órákban vasárnap akár 22-27 Celsius-fok is lehet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken reggel a felhő- és csapadéksáv a keleti határszélről is levonul. Napközben fátyolfelhős időre lehet számítani, amely átmenetileg jobban megvastagodhat, így időszakosan szűrheti, akár zavarhatja is a napsütést. Kicsi az esély a csapadékra, de a nyugatias szél élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18-24 fok között alakul.
Szombaton változó vastagságú felhőzetre kell számítani, az ország nagy részén többórás napsütéssel. Északkeleten néhol előfordulhat gyenge eső, zápor. A délnyugati, majd nyugati, északnyugati szél több helyütt megélénkül. Hajnalban 7-12, délután 20-26 fok valószínű.
Többször változó égkép
Több időjárási front érint minket a következő 2 napban, emiatt változékony időre számíthatunk, majd vasárnaptól száraz levegő érkezik. Tovább melegszik az idő.
Az Alföldön száraz talaj várja a vetést
A hét elején érkezett hidegfront sajnos nagyon kevés csapadékot hozott az Alföldre, ahol a talaj felső 20 cm-es rétege kritikusan száraz állapotban van. A talajhőmérséklet már tartósan meghaladja a napraforgó és a kukorica vetéséhez szükséges küszöbértéket, de a magágy előkészítéshez és a vetéshez igen száraz, poros a talaj. A Dunántúlon és az északi országrészben megfelelőek a nedvességviszonyok. További kisebb eső, zápor még péntek reggelig fordulhat elő, a hét további részében és a jövő hét első felében azonban száraz, meleg időre van kilátás, ami tovább szárítja a talajt.
Évszakos éghajlati értékelő – 2023/2024 tél
A Hungaromet Nonprofit Zrt. adatai alapján a 2023/2024-es tél rekord enyhe volt hazánkban. Különösen 2024 februárja volt meleg, vetekedett a legmelegebb márciusokkal. Az előzetes adatok alapján a teljes évszak 17%-kal volt csapadékosabb az 1991–2020-as normálnál, melyhez jelentősen hozzájárult a átlagnál sokkal csapadékosabb december. A 2023/2024-es tél éghajlati viszonyairól és néhány emlékezetes időjárási eseményéről bővebben a kisfilmből tájékozódhatnak.
Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
2024. április 4., csütörtök
Friss hírek:
Rég nem volt példa a hitelpiacon arra, ami április elején történt
Három megyére adtak ki figyelmeztetést zivatarok miatt
Csütörtökön alapvetően változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, és napközben csak helyenként lehet kisebb zápor, északkeleten néhol az ég is megdörrenhet, írja a Kiderül.
Kora estétől északnyugat felől azonban az ország északi felén fokozatosan beborul az ég, és késő estétől az északi megyékben megnő a csapadékhajlam. A nyugati szél élénk, kevés helyen erős lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul. Késő estére 9 és 15 közé hűl le a levegő.
Fő a tisztaság: súroló frontok
Vasárnapig több kettősfront is súrolja hazánkat, majd a hét utolsó napjától már anticiklonális hatások érvényesülnek. A jövő hét elején egy kis porszem is kerülhet a “gépezetbe”.
Legenyhébb március 1901 óta
A 2024. március középhőmérséklete a HungaroMet mérései alapján országos átlagban 9,5°C volt, ami 3,7 fokkal haladja meg az 1991–2020-as átlagot. A hónap végi néhány napos nyárias idő ~1 fokkal emelte meg a hónap középhőmérsékletét, így végül 0,4 fokkal meghaladta a 2014-es márciusi értéket is, amivel a legenyhébb március lett 1901 óta. Csapadék tekintetében az idei március Magyarország legnagyobb részén kifejezetten szárazon alakult.
Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
2024. április 3., szerda
Friss hírek:
Ezermilliárdot vittek külföldi bankokba a magyarok
Elfújta
Az átvonult hidegfront mögött kitisztult és érdemben lehűlt a levegő, szerdától azonban ismét melegedés veszi kezdetét.
Hétvégére berobban a nyár
Egy tőlünk nyugatra örvénylő ciklonnak köszönhetően nyarat idéző meleggel telt a húsvét, több melegrekord is megdőlt, hétfőn Kelebiában egészen megdöbbentő, 30,2 Celsius-fokot mértek (a korábbi rekord 27,7 fok volt Körmenden 1989-ben). Éjszaka aztán egy markáns hidegfront érkezett, kedd reggel már esőre, sok helyen erős szélre és jóval hűvösebb időre ébredtünk.
A front nyomában jó 10 fokkal esik vissza a hőmérséklet – ami egyébként ilyenkor a normális érték –, de nem tart sokáig, hétvégére megint itt a »nyár«
–mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.
Négy melegrekord is megdőlt hétfőn
Április 1-jén, hétfőn is folytatódott a meleg levegő beáramlása délies irányból a Kárpát-medencébe, a szokatlanul nyárias időben több melegrekord is megdőlt, közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden.
Hétfőn megdőlt a hajnali országos melegrekord, Jászszentlászlón ugyanis csupán 17,4 Celsius-fokig hűlt le a levegő. A korábbi rekordérték 15,4 fok volt, amit 1989-ben Lentiben mértek.
Hozzátették, hétfő délután sokfelé alakult 25 fok felett a csúcshőmérséklet, sőt Kelebián egészen 30,2 fokig emelkedett, amivel megdőlt az országos napi melegrekord. Ezelőtt a Körmenden 1989-ben rögzített 27,7 fokos hőmérséklet volt a csúcstartó.
Bolondos rekordok (2024.04.01.)
2024. április 01-jén, Bolondok napján is folytatódott délies irányból a meleg levegő beárámlása a Kárpát-medencébe. A szokatlanul nyárias időben ismét több napi melegrekord dőlt meg.
Jászszentlászlón például már a hajnal is rendkívül enyhe volt hétfőn, ott csupán 17,4 fokig tudott lehűlni a levegő, amivel új országos napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord született. A korábbi rekordérték 15,4 fok volt, amit 1989-ben Lenti állomásunkon mértünk. Délutánra aztán sokfelé alakult 25 fok felett a csúcshőmérséklet, sőt Kelebián egészen 30,2 fokig emelkedett, amivel megdőlt az országos napi melegrekord. Ezelőtt Körmend 1989-ben rögzített 27,7 fokos szélsőértéke tartotta magát a dobogó legfelső fokán.
A főváros sem maradt ki a bolondos rekordözönből. A Budapest Ferihegyen hétfő hajnalban regisztrált 16,2 fokkal új napi fővárosi legmagasabb minimumrekord született, így kerek 3 fokkal körözte le elődjét, a 2016-ban Budapest Lágymányoson mért 13,2 fokos értéket. Emellett a legmelegebb órákban Budapest Újpesten 28,1 fokig száguldott a hőmérő képzeletbeli higanyszála, amivel új fővárosi napi melegrekord is született. Ezzel saját, 2021-ben ugyanezen a napon rögzített 26,1 fokos napi legmagasabb maximumhőmérsékleti szélsőértékét szárnyalta túl.