Best WordPress Hosting
 

Nyolcvan fölött is egyre több magyar internetezik

Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felméréséből.

A médiahatóság évente elkészített nagymintás kutatása szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra pedig a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet.

Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest.

Egyre kevesebb fiatal termeli meg a nyugdíjasok jövedelmét

Az időskori függőségi ráta 10 év alatt 5,7 százalékpontos növekedéssel 33,4%-ra emelkedett az Európai Unióban 2023-ra az Eurostat friss adatai alapján. 

 

Ez a mutató azt adja meg, hogy egy adott országban a 65 évnél idősebbek száma hogyan aránylik a munkavállalási korú (15-64 éves) népességhez.

Egyre nehezebb lehet gondoskodni az idősekről

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése és várakozása szerint 2050 körül a 65 éves és afeletti lakosság aránya először fogja meghaladni a 25 év alattiakét Európában – írja az OTP Nyugdíjpénztár közleményében. Ezzel szerintük újabb trendfordulóhoz érkezett a kontinens demográfiai átalakulása.

Arra is kitérnek, hogy a társadalom növekvő elöregedése hazai viszonylatban is megfigyelhető a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, és ez további gazdasági és társadalmi kihívások elé állítja Magyarországot. Tapasztalataik szerint a hazai lakosság bár tisztában van a helyzettel, még nem kezdett el felkészülni az anyagi gondoktól mentes időskorra.

Magyarországon már a társadalom több mint felét teszik ki az eltartottak – írják a KSH idei adataira hivatkozva. Különösen a 65 éves és annál idősebb lakosság aránya magas, mely a WHO előrejelzései szerint 2050-re egész Európában megpróbáltatások elé állíthatja a kormányokat és a társadalmat.

Kiderült, miért kelnek hajnalban az idősek

Általános sztereotípia, hogy míg a tinédzserek átalusszák a napot, az idősebbek már hajnalban kipattannak az ágyból, és tevékenyen vágnak neki a napnak. Mint kiderült, a tudomány szerint van ebben némi igazság, az okot pedig a természetes öregedési folyamatra vezetik vissza – írja az IFLScience.

A szakértők általában mindenkinek azt javasolják, hogy éjszakánként legalább hét órát aludjanak, és minden este ugyanabban az időpontban feküdjenek le. Azonban ahogy az ember idősödni kezd, az átlagos éjszakai alvásmennyisége 10 évenként 30 perccel csökken. Emiatt sokan arra is hajlamosak lesznek, hogy korábban feküdjenek le és korábban ébredjenek.

Ennek elsősorban az agy természetes degenerációja az oka.