Best WordPress Hosting
 

III. Károly gazdagabb lett, mint II. Erzsébet volt

A Sunday Times 2024-ben is összeállította az Egyesült Királyság leggazdagabb embereinek listáját, amin a jelenleg uralkodó III. Károly király a 258. helyen végzett 610 millió fontos vagyonával. Átszámítva ez több mint 275 milliárd forintnak megfelelő összeg. Tavaly óta tíz millió fonttal nőtt a vagyona, ezzel öt helyet tudott javítani az összesítésben.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy Károly személyes vagyona jóval nagyobb, mint néhai édesanyjáé volt, II. Erzsébet királynő ugyanis 2022-ben bekövetkezett halálakor 370 millió fonttal, nagyjából 167 milliárd forintnyi összeggel rendelkezett.

Károly még hercegként alapozta meg a vagyonát, a cornwalli hercegségben lévő birtoka révén – ezt Erzsébet halálakor elsőszülött fiára, Vilmos hercegre hagyta. A királynőtől aztán megörökölte a norfolki Sandringham és a Skóciában lévő Balmoral birtokokat is, amik nagyban hozzájárultak meggazdagodásához. Az uralkodónak számos más ingatlana is van, köztük az angliai Gloucestershire-ben található Highgrove House (itt készül híres eperlekvárja, amit Meghan Markle is megirigyelt) és egy walesi otthon.

Sosem látott fotókat osztottak meg a brit királyi családról, köztük a nyolcéves III. Károlyról

A minap sosem látott fotók jelentek meg a brit királyi család tagjairól a Royal Collection Trust nevű jótékonysági szervezett Instagram-oldalán. A képek között szerepel egy közel hetvenéves darab is, ami 1956-ban készült a nyolcéves III. Károlyról, illetve húgáról, az akkor hatéves Anna hercegnőről – de akadnak még fotók a válogatásban többek mellett a néhai II. Erzsébet királynőről, illetve Margit hercegnőről is.

Mint írják, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen fotókat egy ma kezdődő kiállítás keretein belül mutatják be a Buckingham-palota Királyi Galériájában.

 

Szobrot kapott II. Erzsébet és Fülöp herceg a Royal Albert Hallban

A fegyverszünet napját (november 11.) ünnepelték az Egyesült Királyságban, így a londoni Royal Albert Hallban is, ahol Nagy-Britannia és a Nemzetközösség elesett katonáira emlékeztek meg. Tisztelegtek még a néhai II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg előtt is, akik bronz szobrokat kaptak a londoni hangversenyteremben – írja a Telegraph.

A néhai királynő és a herceg szobrai a csarnok 150. évfordulója alkalmából készültek 2021-ben, egyébként II. Erzsébet volt a Royal Albert Hall védnöke is.

A leleplezési ceremónián Károly király és Kamilla királyné mellett a királyi család többi tagja is jelen volt, például Vilmos herceg és Katalin hercegné is.

Kilenc évre ítélték a II. Erzsébet meggyilkolására készülő számszeríjas betörőt

Kilenc évi szabadságvesztésre ítélték csütörtökön azt a fiatal férfit, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal felfegyverkezve behatolt az akkori brit uralkodó, a tavaly elhunyt II. Erzsébet királynő windsori rezidenciájának parkjába. A 21 éves Jaswant Singh Chail elfogása után azonnal közölte a rendőrökkel, hogy a királynőt akarta megölni.

Chail a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – bírói tanácsa előtt elismerte a felségárulás, életveszélyes fenyegetés és töltött fegyver viselése címén ellene felhozott vádakat.

Négy évtizede ő az első, akit a felségárulás büntetőjogi szankcionálásáról szóló, 1842-ben kelt törvény alapján állítottak bíróság elé az Egyesült Királyságban.

Egy éve II. Erzsébet nélkül – Modernizált monarchia? Kevesebb botrány? Mit bizonyított eddig Károly?

II. Erzsébet királynő orvosi felügyelet alatt áll balmorali otthonában, miután orvosai aggódni kezdtek egészségi állapotáért – ezt 2022. szeptember 8-án írtuk lapunkban, mikor először szivárogni kezdtek a hírek arról, a brit matróna nincs jól. Árulkodó jel volt már az is, hogy Balmoralban bízta meg Liz Truss akkori brit miniszterelnököt a kormányalakítással, egyúttal elfogadva Boris Johnson lemondását. Ezek a ceremóniák évtizedekig a Buckingham-palota falai között történtek, ám a királynő akkori állapota azt kívánta meg, szeretett birtokán intézze – azóta jól tudjuk, utolsó – ügyeit.

A család szűkebb része később a királynő betegágya mellé gyűlt a birtokon, és egyre több információmorzsát közöltek a brit médiumok arról, soha nem látott változás elé néz a brit királyi család, amennyiben az uralkodó meghal: II. Erzsébet végül szerettei között búcsúzott, halálával fia, Károly azon nyomban királlyá vált.

Chris Jackson / Getty Images

II. Erzsébet ikonikus gyöngyfülbevalóját viselte Katalin hercegné, így tisztelegve a néhai uralkodó előtt

Stílusosan tisztelgett az egy éve elhunyt Erzsébet királynő előtt Katalin hercegné, Vilmos herceg felesége. A páros Walesbe utazott, hogy részt vegyenek egy a néhai királynő tiszteletére tartott szentmisén a St Davids Cathedral nevű templomban.

A walesi hercegné egy olyan gyöngy- és gyémánt fülbevalót viselt, amely korábban a királynőé volt.

Mark Cuthbert / UK Press / Getty Images

Harry herceg egyedül látogatta meg a királynő sírját, hogy megemlékezhessen róla

Tavaly szeptember 8-án halt meg II. Erzsébet királynő, akire a királyi család egy róla készült, fiatalkori portréval emlékezett meg közösségi oldalán.

A Telegraph beszámolója szerint a néhai királynő unokája, Harry herceg Amerikából Londonba repült, hogy a Windsor-kastélyban lévő Szent György-kápolnát meglátogathassa: ott nyugszik ugyanis II. Erzsébet. A temetkezési helyre temették el a néhai uralkodó férjét, Fülöp herceget is, aki  99 éves korában, 2021 áprilisában halt meg.

A herceg egyedül érkezett az országba, felesége, Meghan Markle és két gyermekük feltételezhetően maradtak a tengerentúlon.

Fiatalkori portréval emlékezett meg II. Erzsébetről a királyi család

Egy év telt el II. Erzsébet, az Egyesült Királyság leghosszabban regnáló uralkodójának halála óta: a királynő tavaly, 96 éves korában hunyt el a család balmorali rezidenciáján.

Az évfordulóról a Buckingham-palota is megemlékezett, a királyi család hivatalos Instagram-oldalán nemrég egy fiatalkori portré jelent meg a néhai királynőről.

Szeretetteljes és örök emlékére: őfelsége, II. Erzsébet királynő, 1926. április 21. – 2022. szeptember 8.

Egy évvel a halála után repteret neveznek el II. Erzsébetről, ráadásul nem is az Egyesült Királyságban

A 70 évnyi uralkodás után 2022. szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet királynő tiszteletére nevezik át a helyi repülőteret egy észak-franciaországi üdülővárosban. A névváltoztatás elől azután hárult el minden akadály, hogy hétfőn az Egyesült Királyság új uralkodója, III. Károly király is áldását adta rá – írja a város tisztviselőire hivatkozva a BBC.

Le Touqet városának vezetése a brit közmédia szerint azért döntött úgy, hogy a Touquet-Paris-Plage repülőtér nevét II. Erzsébet Le Touquet-Paris-Plage nemzetközi repülőtérre változtatják, mert úgy tartják, hogy ez a „legbritebb francia üdülőhely” – ahol még a későbbi királynő is többször nyaralt fiatal korában a tengerparti lovaglás és homokvitorlázás szerelmesének számító nagybátyja, VIII. Eduárd király társaságában.

A repülőteret az 1930-as években tervezték meg azzal a céllal, hogy a Calais-től egy órányi autóútra lévő tengerparti városban a repülővel érkező brit vendégeket is fogadni tudják. De az üdülőváros a franciák körében is népszerűnek számít, például Emmanuel Macron elnöknek és feleségének, Brigitte-nek is van itt egy nyaralója.

Vallott a két éve elfogott férfi, hogy miért akarta megölni II. Erzsébet királynőt

A mesterséges intelligencia bátorította arra, hogy végezzen a királynővel – mondta a Ladbible szerint az a férfi, aki néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy egy nyílpuskával megöli a néhai II. Erzsébet királynőt, az Egyesült Királyság uralkodóját.

A hampshire-i származású, 19 éves Jaswant Singh Chailt 2021-ben tartóztatták le királynő windsori rezidenciájának közelében. Ekkor még javában dúlt a koronavírus-járvány, a megelőző intézkedések is életben voltak, így a királynő ide vonult el, hogy minél jobban elszeparálja magát a világtól. Ezt jól tudta a merénylője is, aki itt akart végezni az uralkodóval, ám nem járt sikerrel, még mielőtt cselekedhetett volna, lekapcsolták. Egy őr leplezte le, aki megkérdezte tőle, hogy mi dolga van arra felé.

Chail rezzenéstelen arccal közölte vele, azért van ott, hogy megölje a királynőt. 

Így változott meg a világ II. Erzsébet uralkodása alatt

Nagy-Britannia egyetlen korábbi uralkodó kormányzása alatt sem változott meg ilyen drámaian. A II. Erzsébet-korszakot az élet minden területén olyan példátlan átalakulások határozták meg, amelyek kihatásai a több mint két évszázaddal korábbi ipari forradalom átalakulásaival vetekedtek. II. Erzsébet királynő tanúja volt azoknak a jelentős társadalmi, technológiai, közlekedési és geopolitikai változásoknak, amelyek a legtöbbek szemében a modern brit államot létrehozták. A puszta tény, hogy a monarchia mindezt túlélte, sőt, az adott körülmények között felvirágzott, nagyban a néhai királynőnek és a több mint 70 évi, állandó, változatlan uralkodói jelenlétének köszönhető.

A királynő 1953. június 2-i megkoronázása előtt keveseknek volt televíziójuk, de a döntés, hogy a szertartást a BBC élőben közvetíti, sokakat arra késztetett, hogy megvásárolják első készüléküket. Az Egyesült Királyságban 20 milliónál is jóval többen nézték, ahogy II. Erzsébet királynőt a londoni westminsteri apátságban megkoronázzák.

Az ezt követő 69 év során a média a felismerhetetlenségig megváltozott. II. Erzsébet uralkodásának kezdetén a kommunikáció elsősorban levelek, táviratok és újságok útján zajlott. Mindössze két és fél évtizeddel később, 1976-ban a királynő elküldte első e-mailjét, 2008-ban feltöltötte első YouTube-videóját, 2014-ben elküldte első Twitter-üzenetét, 2019-ben pedig feltöltötte az első Instagram-posztját. 2022-ben a nyomtatott sajtó – a négy évvel korábbi 40 százalék után – már csak 24 százalékát tette ki a brit hírközlésnek, ami pedig a brit tinédzserek elsődleges hírforrását illeti, az Instagram, a TikTok és a YouTube egyaránt megelőzte a BBC-t.