Best WordPress Hosting
 

Sikerült visszapillantani a kozmikus hajnalba

Egy friss tanulmányban a szerzők az univerzum néhány legkorábbi galaxisának kialakulási folyamatait mutatják be – írja a ScienceAlert. A kutatók a James Webb űrtávcső (JWST) adatait hívták segítségül, az űrteleszkóppal 13,3-13,4 milliárd évvel ezelőttre sikerült visszapillantani. Ekkoriban a világegyetem még csak néhány százmillió éves volt.

A szakértők három újonnan kialakuló, illetve növekvő galaxist detektáltak. „Mondhatnánk, hogy ezek az első »közvetlen« képek a galaxisképződésről, amelyeket valaha láttunk” – nyilatkozta Kasper Elm Heintz, a dániai Niels Bohr Intézet munkatársa és a vizsgálat vezetője.

Eddig a James Webb a fejlődés későbbi szakaszaiban lévő korai galaxisokat mutatott meg nekünk, ezúttal tanúi lehetünk a születésüknek, és így az univerzumban lévő első csillagrendszerek felépülésének

Kozmikus szörnyet talált a James Webb űrtávcső

Egy friss tanulmány alapján kísérteties objektumot talált a James Webb űrtávcső (JWST) – írja a Futurism. A poros és halvány galaxis a korábbi űrtávcsövekkel észrevehetetlen volt, igaz, egy földi műszernek már sikerült detektálnia.

Az AzTECC71 egy rendkívül távoli csillagontó galaxis, amely közel 1 milliárd évvel az ősrobbanás után keletkezett. A JWST-nek köszönhetően a szakemberek példátlan részletességgel vizsgálhatták a rendszert.

Az új megfigyelések alapján az ilyen nagy csillagbölcsődék a véltnél 3-10-szer gyakoribban lehetnek. Mindez azt jelenti, hogy a kutatóknak érdemes lehet átgondolniuk a korai univerzumról kialakított képet.

Megtalálták az univerzum egyik legősibb galaxisát

Egy új tanulmány alapján megtalálhatták az univerzum egyik legősibb galaxisát – írja a ScienceAlert. Az objektum neve Maisie-galaxis.

A spektroszkópiás elemzés megerősítette, hogy a James Webb űrteleszkóp (JWST) úgy figyelte meg az objektumot, ahogy az mindössze 390 millió évvel az ősrobbanás után megjelent. Bár a kutatók eredetileg korábbinak gondolták a rendszert, de így is a világegyetem egyik legősibb ismert galaxisának számít.

Pablo Arrabal Haro, a NOIRLab munkatársa és kollégái szerint eredményeik nemcsak azt igazolják, hogy a korai univerzum a vártnál népesebb volt, hanem azt is, hogy a JWST adatainak vizsgálatakor körültekintően kell eljárni. „A Maisie-galaxissal kapcsolatban az az izgalmas, hogy ez volt az egyik első távoli galaxis, amelyet a JWST azonosított, és ebből a halmazból ez az első, amelyet spektroszkópiailag is megerősítettek” – nyilatkozta Steven Finkelstein, az austini Texasi Egyetem csillagásza, aki a lánya tiszteletére nevezte el a rendszert.