Best WordPress Hosting
 

Hatalmasat bukott a brit kormányfő, de a Munkáspárt sem lehet maradéktalanul elégedett

Semmi sem állhat az utunkba

– nyilatkozta Rishi Sunak azt követően, hogy áprilisban megszavazták az egyik fő kampányígéretét: a jövőben a Nagy-Britanniába érkező migránsokat repülőkkel toloncolják ki Ruandába anélkül, hogy előtte menedékjogot kérhetnének (az első letartóztatások már meg is történtek). A brit miniszterelnök a kijelentését azután tette, hogy a rendkívül drága, de potenciálisan hatástalan terv korábban már kétszer elbukott – egyszer a brit Legfelsőbb Bíróság, egyszer pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága kaszálta el.

Sunak nem igazán titkolta, hogy a Ruanda-terv népszerűségét szeretné felhasználni arra, hogy biztosítsa a túlélését kormányfőként, másrészt hogy mérsékelje a Konzervatív Párt veresége a május 2-ára kiírt önkormányzati és a várhatóan ősszel tartandó parlamenti választáson.

Leomlik a kék fal? Tizennégy év után érhet véget a brit konzervatívok kormányzása

A Boris Johnson által vezetett Konzervatív Párt 2019-es sikerét minden bizonnyal kiemelkedő győzelemként kezeli majd az utókor politikatudománya. A Johnson-recept lényegét egy sajátos választási koalíció megalkotása jelentette, mely magába foglalta a hagyományosan munkáspárti közép- és észak-angliai választókerületek, valamint Dél-Anglia vagyonosabb, ingatlantulajdonos választópolgárait is. A siker elengedhetetlen feltétele volt, hogy a konzervatívok nyíltan brexitpárti pozíciója képes volt hidat képezni a két, társadalmilag és politikailag sok tekintetben különböző választói csoport között. Emellett a szintén közös nevezőnek számító társadalmi konzervativizmus és egy baloldalibb gazdaságpolitika lehetővé tette a konzervatív szavazótábor korábban elképzelhetetlen szélesítését.

PETER NICHOLLS / POOL / AFP Boris Johnson volt brit miniszterelnök 2022. augusztus 31-én.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Johnson konzervativizmusképe legalábbis részben a XIX. századi miniszterelnök, Benjamin Disraeli által is fémjelzett pragmatikus, atyáskodó, „egy nemzet” felfogást tükrözte. A brit konzervativizmus e hagyománya igencsak háttérbe szorult az ötvenes évek, Harold Macmillan által is reprezentált „jóléti”, majd a hetvenes-nyolcvanas évek Margaret Thatcher által képviselt „liberális” konzervativizmusának előretörésével. Az „egy nemzet” régi receptjének és Johnson nem kevés szórakoztatóértékkel bíró karakterének ötvözése kiemelkedő sikereket hozott a Konzervatív Párt számára. Persze a politikától nem idegen módon a személyi ügyek sokszor a nagyívű gondolatok és elképzelések kudarcához vezetnek. A Johnson bukásához is vezető, Covid-járvány alatti partibotrány nem pusztán a kormányfő személyének hiteltelenítette el vezetett, de a konzervatívok alól is kirántotta azt a támaszt, amelyen a 2019-es stabil választási győzelem nyugodott. A Johnson-éra számos frusztrációja a brit Konzervatív Párt messze földön híres megújulási szellemével kiegészülve végül egy igen rövid életű, de politikailag annál kártékonyabb kísérletben csúcsosodott ki.