Best WordPress Hosting
 

Tévés lesz a volt brit kormányfőből

A GB News nevű brit médiatársaság pénteki bejelentése szerint Boris Johnson – aki 2019 nyarától három évig töltötte be a kormányzó Konzervatív Párt vezetőjeként a miniszterelnöki tisztséget – a jövő év elején lép be a céghez műsorvezetőként, programkészítőként és kommentátorként. Johnsonnak a tájékoztatás szerint kulcsfontosságú szerepe lesz a jövőre esedékes brit parlamenti választások, valamint az ugyancsak 2024-ben tartandó amerikai elnökválasztás tudósításában.

A volt brit kormányfő mindemellett új sorozatot is indít, amelynek célja az ő műsorvezetésével Nagy-Britannia globális befolyásának bemutatása – fogalmaz tájékoztatásában a GB News.

Boris Johnson a bejelentéshez fűzött videónyilatkozatában lázadó csatornának nevezte a GB News-t és közölte: műsoraiban elmondja majd kozmetikázatlan véleményét Oroszországon és Kínán át az ukrajnai háborúig mindenről.

Leomlik a kék fal? Tizennégy év után érhet véget a brit konzervatívok kormányzása

A Boris Johnson által vezetett Konzervatív Párt 2019-es sikerét minden bizonnyal kiemelkedő győzelemként kezeli majd az utókor politikatudománya. A Johnson-recept lényegét egy sajátos választási koalíció megalkotása jelentette, mely magába foglalta a hagyományosan munkáspárti közép- és észak-angliai választókerületek, valamint Dél-Anglia vagyonosabb, ingatlantulajdonos választópolgárait is. A siker elengedhetetlen feltétele volt, hogy a konzervatívok nyíltan brexitpárti pozíciója képes volt hidat képezni a két, társadalmilag és politikailag sok tekintetben különböző választói csoport között. Emellett a szintén közös nevezőnek számító társadalmi konzervativizmus és egy baloldalibb gazdaságpolitika lehetővé tette a konzervatív szavazótábor korábban elképzelhetetlen szélesítését.

PETER NICHOLLS / POOL / AFP Boris Johnson volt brit miniszterelnök 2022. augusztus 31-én.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Johnson konzervativizmusképe legalábbis részben a XIX. századi miniszterelnök, Benjamin Disraeli által is fémjelzett pragmatikus, atyáskodó, „egy nemzet” felfogást tükrözte. A brit konzervativizmus e hagyománya igencsak háttérbe szorult az ötvenes évek, Harold Macmillan által is reprezentált „jóléti”, majd a hetvenes-nyolcvanas évek Margaret Thatcher által képviselt „liberális” konzervativizmusának előretörésével. Az „egy nemzet” régi receptjének és Johnson nem kevés szórakoztatóértékkel bíró karakterének ötvözése kiemelkedő sikereket hozott a Konzervatív Párt számára. Persze a politikától nem idegen módon a személyi ügyek sokszor a nagyívű gondolatok és elképzelések kudarcához vezetnek. A Johnson bukásához is vezető, Covid-járvány alatti partibotrány nem pusztán a kormányfő személyének hiteltelenítette el vezetett, de a konzervatívok alól is kirántotta azt a támaszt, amelyen a 2019-es stabil választási győzelem nyugodott. A Johnson-éra számos frusztrációja a brit Konzervatív Párt messze földön híres megújulási szellemével kiegészülve végül egy igen rövid életű, de politikailag annál kártékonyabb kísérletben csúcsosodott ki.

Újabb viaszszobor készült Ed Sheeranről, többen inkább Boris Johnsont látják benne

A napokban új, Ed Sheeranról mintázott viaszszobrot lepleztek le a hamburgi Panoptikum Museumban. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rögtön megjelentek a bábu kritikusai a közösségi oldalakon. A LadBible kiszúrta, hogy a Twitteren többen szóvá tették, hogy a színész szobra erősen emlékeztet Boris Johnson volt brit miniszterelnökre.

„Miért néz ki úgy, mint Boris Johnson?”

„Boris Johnson miért öltözött be Ed Sheerannek?”

Megszületett Carrie és Boris Johnson harmadik közös gyereke

Boris Johnson felesége, Carrie Johnson nemrég az Instagram-oldalán adott hírt arról, hogy megszületett a volt brit miniszterelnökkel közös harmadik gyerekük, aki a Frank Alfred Odysseus nevet kapta.

Imádom az álmos baba-buborék minden percét. Látni, ahogy a két nagyobbik fiam ilyen örömmel és izgatottsággal öleli magához a kistestvérét, a legcsodálatosabb dolog. Mindannyian el vagyunk ragadtatva

– írta a kisdedről készült fotók mellett.

Partygate: elfogadta a londoni alsóház a Boris Johnsont elmarasztaló jelentést

Elsöprő többséggel elfogadta a londoni alsóház hétfőn azt a szakbizottsági jelentést, amely szerint Boris Johnson korábbi konzervatív párti brit miniszterelnök tudatosan félrevezető nyilatkozatokat tett a parlamentben a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i összejövetelekről.

A hétfő éjszakába nyúló ötórás vita utáni szavazáson 354 képviselő támogatta voksával az elmarasztaló jelentést, és mindössze 7-en szavaztak ellene. A jelentést a kormányzó Konzervatív Párt képviselői közül is 118-an megszavazták, köztük Theresa May korábbi miniszterelnök, Boris Johnson közvetlen hivatali elődje.

Meglehetősen magas, 200 feletti volt ugyanakkor a tartózkodók száma is. A szavazáson nem vett részt Rishi Sunak miniszterelnök, a Konzervatív Párt vezetője sem.

Előkerült egy videó a pandémia alatt részegen bulizó brit képviselőkről

Tavaly júliusban derült ki, hogy a pandémia alatt az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek a Downing Streeten, amelyeken részt vett Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök is.

Most előkerült egy videó, amely szintén a pandémia alatt készült, és látható benne, hogyan buliznak a Konzervatív Párt tagjai.

EXCLUSIVE: First ever Partygate video revealed as Tories drink, dance and laugh at Covid rulespic.twitter.com/vIHbuIqWWf

Boris Johnson szándékosan félrevezette a parlamentet a partibotrányban

Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten – erre a következtetésre jutott az ügyben eljáró alsóházi bizottság, amely csütörtökön ismertette vizsgálati jelentését.

A 108 oldalas dokumentum szerint Johnson magatartása „a parlament tekintélyének súlyos mértékű semmibe vételével” ér fel, és e vétséget még súlyosabbá teszi, hogy ezt a magatartást Boris Johnson miniszterelnökként, a legmagasabb rangú kormánytisztviselőként tanúsította.

A képviselői előjogok, köztük a mentelmi jog alkalmazását szabályozó alsóházi szakbizottság a jelentésben hangsúlyozza: eddig nem volt példa arra, hogy hivatalban lévő brit miniszterelnököt vétkesnek találtak volna az alsóház szándékos félrevezetésében.

Belebukott a partikba: Boris Johnson lemondott parlamenti mandátumáról

Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök – írja az MTI.

Döntésének közvetlen előzményeként kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy félrevezette-e a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek, partiknak az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.

Johnson tavaly júliusban távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségből, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak.