Best WordPress Hosting
 

Az iraki keresztényeket az eltűnés veszélye fenyegeti

„Ha nem történik érdemi változás a kormányzat és a társadalom gondolkodásmódjában, valamint a gazdaságpolitika terén, akkor Irak egyik őshonos, több ezer éve a területen élő közössége fog köddé válni” – kongatta meg a vészharangot a káldeus egyház feje. Raphael Louis Sako bíboros azt is hozzátette, hogy Irak továbbra is „másodrendű állampolgárokként kezeli a keresztényeket”, ezért sürgősen meg kellene változtatni az alkotmányt annak érdekében, hogy ne a vallási és etnikai hovatartozáson, hanem az állampolgárságon alapuló demokratikus rendszert építsenek ki.

Marwan IBRAHIM / AFP Louis Raphael Sako

De kik is az iraki keresztények?

Semjén a népszámlálásról: Kizárt, hogy mindössze kétszázezer roma él Magyarországon

„Ön szerint miért csökkent drasztikusan a katolikus hívők száma az elmúlt 10 évben Magyarországon?” – tudakolta írásbeli kérdésében Vadai Ágnes, DK-s politikus Semjén Zsolt egyházi ügyekért is felelős miniszterelnök-helyettestől. Az ellenzéki képviselő a népszámlálási adatokra hivatkozott, miszerint a vallásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésre a lakosság 60 százaléka válaszolt. Tehát 40 százaléka nem válaszolt: 2011-ben ez az arány csak 27 százalék volt.

– Az összes válaszadó fele katolikus volt, számuk azonban – beleértve a görögkatolikusokat is – 3,9 millióról 2,9 millióra zuhant. A veszteség 1 millió hívő. A reformátusok 944 ezren vannak, ami azt jelenti, hogy arányuk 21-ről 16 százalékra csökkent. Az evangélikusok létszáma 176 ezer fő, a korábbi 4 százalék után ez most 3,1 százalékot tesz ki – idézte az ellenzéki képviselő a Szemlélek blogon megjelent elemzést. Eszerint „számszerűen bebizonyosodott, hogy vallási elköteleződés, vagy el nem köteleződés szempontjából Magyarország nem keresztény, hanem olyan sokszínű ország, ahol nagy számban élnek keresztények is. A „keresztény Magyarország” gondolata politikusok fejében fogalmazódott meg, amelyhez az egyházi vezetők nagy többsége igazodott.

Semjén Zsolt nem így értelmezte a népszámlálási adatokat, szerinte bebizonyosodott, hogy Magyarország keresztény ország. Az, hogy többen nem válaszoltak a vallási kérdésre, azért van – magyarázta a KDNP-s politikus –, mert a Központi Statisztikai Hivatal az Eurostat előírására a népszámlálást ezúttal (szemben az előző két népszámlálás gyakorlatával) most először névvel és címmel, tehát nem anonim módon folytatta le.