Best WordPress Hosting
 

Kgfb: júliustól fizetni kell a gyorsabb rollerek, és a segway-ek után is

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2024. április 30-án kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A gépjármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e kgfb-t kötni az adott járműre. Minden üzemben tartó saját felelőssége lesz, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét – olvasható a közleményben. A MABISZ egy tájékoztató ábrát is közzétett az új kötelezettségről, amely a szervezet weboldalán ezen a linken érhető el.

Tekintettel arra, hogy egy teljesen új jogszabályi rendelkezésről van szó, a biztosítók  jelenleg, de legkésőbb június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel. így ebben a pillanatban megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a szóban forgó járművekre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerint olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba, (vagyis nincs rendszáma,) a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. Ha nincs és kell, kössön rá biztosítást, vagy ne használja a járművet! – figyelmeztetnek.

Fájdalmas áremelést kapnak a nyakukba az újautó-tulajdonosok

Emelkedésnek indultak a magyar piacon az újautó-eladások. Az év első három hónapjában közel 32 ezer új személyautót helyeztek forgalomba az adatokat gyűjtő Datahouse statisztikái szerint, ami több mint 7 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez kedvezőbb a múlt év első három hónapjában elért kevesebb mint 3 százalékos növekedésnél, valamint fordulatot jelent a múlt év egészéhez képest, amikor 3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma 2022-höz képest.

Az új autók esetében

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási átlagdíjak az idén 59 ezer forintot tettek ki,

Ezért foghat vastagon a biztosítók ceruzája

Ha megnézzük, mi lesz a sorsa 100 forintnyi befizetett biztosítási díjnak, akkor az látható, hogy abból 1 forint lesz a biztosítói nyereség és 16 forintot elvon az állam biztosítói különadó formájában. Ez nagyon jelentős összeg, sehol Európában valószínűleg nincs ekkora teher a biztosításokon – magyarázta a Portfolio.hu vezető elemzője, Palkó István az RTL Híradónak.

A videóban az is elhangzik, hogy nehéz évet zárhatnak a biztosítók. A biztosítók szövetsége már májusban jelezte, „akár el is tűnhet” a nyereségük a különadók miatt. Most kiderült, igencsak eltűnt, a harmadik negyedévben 4,6 milliárdos veszteséget termeltek. Ám a jegybank szerint az ügyfeleknek nincs miért aggódniuk.

A kormány a rezsicsökkentés fenntartására hivatkozva másfél éve vetett ki különadókat, azt ígérve, hogy idén év végén kivezetik ezeket, de végül a jövő évi költségvetésben is számoltak a tétellel.

Akár száz százalékkal is nőhet egy kármentes autós kgfb-je

Péternek 2007 óta van autója, azóta az Uniqua-biztosító ügyfele (kgfb, casco, balesetbiztosítás). Saját bevallása szerint kárt ezalatt nem okozott, viszont – emlékei szerint – cascóra volt egy kifizetése régebben.

Idén a kötelező biztosításért éves szinten kis híján 48 ezer forintot fizetett. Ehhez képest

a közelmúltban kézhez kapott jövő évi kgfb-ajánlat közel 91 ezer forintról szólt,

Kgfb: még többet fizethet, aki elblicceli, vagy elfelejti befizetni a kötelező biztosítást az autójára

A forgalomban lévő gépjárművekre kötelező biztosítást kell kötni és fizetni, és ha nincs kgfb, akkor az ennél jóval húzósabb napi fedezetlenségi díjat kell megfizetnie utólag az autósnak. Ez a díj jövőre 10-19 százalékkal nő – közölte a Netrisk biztosítási alkuszcég. Akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja – szemléltették, mivel járhat ez együtt. Mint kiemelték, ráadásul a fedezetlenségi díjakra vonatkozó szabályok szigorúak, nincs „menekülőút”.

770-1540 forintra emelkedik a fedezetlenségi díj

A fedezetlenségi díj a személyautóknál teljesítményéhez kötött, így az emelés után

Kgfb: 10-15 százalékos drágulás jön, sokaknak megéri váltani

Az év végére vonatkozó tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani – hívta fel a figyelmet közleményében a FBAMSZ.

„A növekvő káresetszám és a magasabb szervizköltségek miatt a legtöbb autós díjemeléssel fog szembesülni, melynek átlagos mértéke 10-15 százalék között lehet – jelezte előre Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja a személygépkocsik esetében 36-38 ezer forint körül várható majd. Az előző évek tapasztalata alapján az idei év végi időszakban is meghaladja a 80 ezret a lecserélt kgfb-szerződések száma.”

Az év egyéb időszakaira vonatkozó kgfb-átlagdíj jelenleg 54 ezer forint körül alakul. Az év végi váltók átlagdíja ennek csaknem harmadával kisebb összeg, aminek elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autókra vonatkozik, ezek üzemeltetőinek túlnyomó része – közel 95 százaléka – pedig a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik (a teljes állománynak ugyanakkor alig több mint a harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe).

Leszerepelt a Wáberer biztosító

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – átfogó vizsgálatot végzett a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-nél (Wáberer Biztosító), a 2020. március 18-tól a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot áttekintve.

A felügyelet megállapította, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kapcsán a biztosító több esetben nem határidőben tájékoztatta a kötvény- és kárnyilvántartó szervet vagy/és az üzembentartót (pl. a szerződés létrejötte, megszűnése, továbbá díjhátralék esetén az ügyfél felszólítása témáiban). A kárnyilvántartások nem minden esetben tartalmaztak teljes körű, valós, naprakész adatokat, s a károsultak nem mindenkor kaptak határidőben kellően megindokolt kártérítési javaslatot vagy választ kártérítési igényük kapcsán.

Az informatikai (IT) biztonsági rendszerénél hiányzott a kockázattal arányos vírusvédelem, a riasztások megfelelő kezelése, illetve a nem támogatott rendszerek teljes körű kivezetése. Nem biztosítottak megfelelő erőforrásokat a belső ellenőrzési feladatkör maradéktalan ellátáshoz, a megfelelőségi (compliance) vezető pozíciója egy ideig betöltetlen volt, illetve hiányosságok merültek fel a belső szabályozottság kapcsán is.

Közel harmincezerrel kerül többe egy budapestinek a kötelező gépjármű biztosítás, mint egy vidéken élőnek

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kárkifizetései 10 százalékkal emelkedtek az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, a növekedés ugyanakkor az előző negyedévi 12 százalékhoz képest lassulást mutat – írta a Hvg.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexe alapján.

A biztosítási átlagdíjak éves összevetésben országos szinten még 12 százalékkal nőttek, negyedéves összevetésben azonban már a díjaknál is jelentős konszolidáció látható. A normál használatú egyedi személyautók kgfb-jének átlagos állománydíja 2,5 százalékkal emelkedett egy negyedév alatt a korábbi 7,5 százalékkal szemben. A második negyedévben így az átlagos állománydíj 52 ezer forint volt, mintegy ezer forinttal több az előző negyedévinél.

A vidéki autósok mintegy 47,9 ezer forintos átlagdíja csaknem 28 ezer forinttal maradt el a budapestiek közel 75,7 ezer forintos átlagdíjától idén június végén. Az éves átlagdíj a fővárosiak esetében 17, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal emelkedett.