Best WordPress Hosting
 

Kgfb: júliustól fizetni kell a gyorsabb rollerek, és a segway-ek után is

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2024. április 30-án kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A gépjármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e kgfb-t kötni az adott járműre. Minden üzemben tartó saját felelőssége lesz, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét – olvasható a közleményben. A MABISZ egy tájékoztató ábrát is közzétett az új kötelezettségről, amely a szervezet weboldalán ezen a linken érhető el.

Tekintettel arra, hogy egy teljesen új jogszabályi rendelkezésről van szó, a biztosítók  jelenleg, de legkésőbb június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel. így ebben a pillanatban megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a szóban forgó járművekre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerint olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba, (vagyis nincs rendszáma,) a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. Ha nincs és kell, kössön rá biztosítást, vagy ne használja a járművet! – figyelmeztetnek.

Fájdalmas áremelést kapnak a nyakukba az újautó-tulajdonosok

Emelkedésnek indultak a magyar piacon az újautó-eladások. Az év első három hónapjában közel 32 ezer új személyautót helyeztek forgalomba az adatokat gyűjtő Datahouse statisztikái szerint, ami több mint 7 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez kedvezőbb a múlt év első három hónapjában elért kevesebb mint 3 százalékos növekedésnél, valamint fordulatot jelent a múlt év egészéhez képest, amikor 3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma 2022-höz képest.

Az új autók esetében

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási átlagdíjak az idén 59 ezer forintot tettek ki,

Ilyen lakásokra kötöttük a legtöbb biztosítást

Több tízezer díjkalkuláció adatai szerint átlagosan száz négyzetméteres lakásokra kerestek biztosítást a tulajdonosok a lakásbiztosítási kampányban.

Mi történt? Április elején zárult első lakásbiztosítási kampány, melynek során az ügyfelek átlagosan 99 négyzetméteres, 58 millió forint biztosítási összegű ingatlanra és 9 milliót érő ingóságokra kalkuláltak díjat a jobb ajánlat reményében – írja elemzésében a Bank360.hu.

Mi volt ez a kampány? Ez volt az első olyan lakásbiztosítási kampány, amelyben szabadon és ingyen megszüntethették a szerződésüket az ügyfelek. A felmondást április 2-ig juttathatták el a biztosítójuknak, de az eddigi szerződésük még 30 napig él, így új szerződést ezalatt is választhatnak és köthetnek.

Lakásbiztosítások: Még több mint százezer váltásra számítanak

A márciusi lakásbiztosítási kampány utolsó tíz napjában várhatóan még több mint 100 ezer lakástulajdonos vált szerződést az Insura.hu biztosításközvetítő szerint, így a kampány végére összesen 250-300 ezer lakásbiztosítást fognak módosítani vagy lecserélni az ügyfelek.

A biztosításközvetítő az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: adataik szerint az ügyfelek több mint 90 százaléka találhat az eddiginél kedvezőbb feltételű biztosítást.

Az Insura.hu közvetítésével márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagos díja 39 800 forint volt, csaknem 20 százalékkal alacsonyabb a tavaly közvetített szerződések átlagdíjánál. A szerződések 26 százaléka került ki a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közül.

M1-es tömegbaleset: a vizsgálat még tart, de a biztosítók már kiutaltak több mint 140 milliót

Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-t.

A szervezet felidézte, hogy a 2023. március 11-i tömegszerencsétlenségnek egy halálos áldozata és 39 sérültje volt, a 41 érintett gépjármű közül pedig 19 lett totálkáros.

A Mabisz jelezte: várható volt, hogy a felelősség vizsgálatának kérdése hosszasan elhúzódik. Az ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. Ennek keretében fogadtak be tavaly a társaságok, illetve a Mabisz csaknem kilencven hazai gépjármű-, illetve személyi sérüléses, a március 11-i tömegbalesethez köthető igénybejelentést.

Elmaradt eddig a roham, de a lakáskampány haszna csak évek múlva lesz igazán mérhető

A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az Ekonomi a G7 elemzői szeglete.

Az első napok tapasztalatai alapján beigazolódni látszik az az előzetes vélekedés, amely szerint dőreség lenne a piac teljes átalakulását várni az első lakásbiztosítási kampánytól. Mint ismert, március 1. és április 2. között minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél szabadon dönthet úgy, hogy a meglévő biztosítási szerződését felmondja – függetlenül attól, hogy az adott szerződésnek mikor van a rendes biztosítási évfordulója.

A lehetőséget 3,91 millió lakásbiztosítási szerződés esetében nyitotta meg a kormány. Az előzetesen megfogalmazott cél az volt, hogy az ügyfelek komolyabb figyelmet fordítsanak a családok legnagyobb vagyontárgyát jelentő ingatlanok és az azokban található ingó vagyontárgyak biztosítására.

Már alig drágulnak a kötelező biztosítások az MNB szerint

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.

A közlemény szerint az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagos állománydíja 0,3 százalékkal, szerződésenként kevesebb mint 400 forinttal nőtt 2023 utolsó negyedévében a korábbi időszakok 1-7 százalékos mértékeivel szemben.

Még többet fizethetnek, akik biztosítás híján nem jogosultak egészségügyi ellátásra

2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak és más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátásra – írja a NAV közleményében. Tavaly még csak havi 9600 forint volt a havi fizetendő, 2022-ben pedig 8400 forint.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak kell megfizetniük,

akik nem biztosítottak, azaz

Netrisk-riválist indít Mészáros Lőrinc biztosítója

Magyarországon évente több mint 90 ezer új biztosítást kötnek, ezek egyre nagyobb részét online. Erre reagálva a Mészáros-féle Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította a biztosításipiac.hu digitális biztosításközvetítő rendszerét.

Mi történt? A most induló biztosításipiac.hu-n gyorsan, egyszerűen és kényelmesen köthetnek kötelező felelősségbiztosítást, CASCO-t, utasbiztosítást, lakásbiztosítást, illetve Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást a felhasználók. A szolgáltatás mögött álló Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. több mint 1000 fős szakértői hálózatának köszönhetően a telefonos ügyfélszolgálaton biztosítási szakértőktől kérhetnek segítséget biztosításaik megkötéséhez, vagy akár egyéb ügyek intézésében a felhasználók, ezzel létrejön Magyarország első, hibrid biztosításközvetítő platformja.

Miért fontos? A hazai online biztosítási piacon eddig a netrisk.hu szinte egyeduralkodónak számított. Bár más nagy biztosítótársaság is elindította digitális ajánlatát a hazai piacon, a Netrisk piacterével nem nagyon tudta senki felvenni a versenyt. A Mészáros-hátszéllel megtámogatott alkuszcég megjelenése felkavarhatja az állóvizet.

Pénzt keresni a klímaváltozással? Itt a befektetők következő nagy dobása: a katasztrófa kötvények

A 2023-as év történelmi profitokat hozott az amerikai Hedge Fund-ok számára, az Financial Times adatai alapján a 20 legnagyobb szereplő összesen 67 milliárd dollár nyereséget termelt a befektetőinek, ami két milliárd dollárral haladja meg az előző, 2021-es év rekordját. A Bloomberg információi szerint ehhez a részvényárfolyamok emelkedése mellett nagyban hozzájárultak a katasztrófa kötvényeken keresett összegek.

Mik azok a katasztrófa kötvények? A katasztrófa kötvények biztosítási termékekhez kötött értékpapírok, amiket a biztosítótársaságok bocsátanak ki a különböző, várható természeti katasztrófákhoz kapcsolódó biztosítási események fedezeteként. Ezek a kötvények átlagon felüli hozamot nyújtanak, amennyiben a biztosítás tárgyát képező természeti katasztrófák NEM történnek meg. Ezek a katasztrófák általában elég jól specifikáltak a szerződésekben, és

ahogy a klímaváltozás hatására a bekövetkezési valószínűségek nőnek, úgy nő a biztosítások kockázati prémiuma, ami lényegében a kötvénytulajdonosok profitja. 

Belenyúl a kormány a lakásbiztosításokba, tömeges felmondások jöhetnek

Tavaly mintegy 190 milliárd forintot költött a magyar lakosság lakásbiztosításra, míg a korábbi években a befizetett díjaknak mintegy egyharmadát fizették csak ki az adott évben kárt elszenvedő ügyfeleknek – figyelmeztetnek a portálon.

Ha valakinek nem tetszik a meglévő szerződése vagy biztosítója, évente egyszer, az éves évforduló előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal felmondhatja. Az a több mint 50 ezer ügyfél, aki az MNB által minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással (MFO) rendelkezik, negyedévente teheti ezt meg. Az eddigi felmondási lehetőségek megmaradnak, de egy új felmondási lehetőséget is bevezetett a tavaly február 1-jei rendelet: 2024-től minden év március 1-je és 31-e között extra felmondási lehetőséget kapnak a lakásbiztosítással rendelkezők, mégpedig költségmentesen. Újrakötési kötelezettséggel ez nem jár, de természetesen erősen ajánlott nem biztosítás nélkül hagyni a lakást. Összesen mintegy 3,3 millió szerződő lesz jogosult a lakásbiztosítása lecserélésére.

Az új kampány bevezetésének az előnye, hogy míg a lakásbiztosítási évforduló előtti felmondások szétoszlanak egy teljes évre, a márciusi kampányban intenzív módon hívják fel a piaci szereplők az ügyfelek figyelmét a lakásbiztosításaik gondozásának, megújításának a szükségességére. Különösen persze a kisebb vagy új szereplők, akik a nagyoktól állományt „rabolhatnak” az átkötési lehetőséggel.

Több ezer vállalkozás lepődhet meg: kötelező lesz ez a biztosítás januártól

Kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás meglétét írja elő a magyar vállalkozásoknak egy jövő januártól hatályos kormányrendelet.

A GRANTIS jogértelmezése szerint a rendelet a hazai vállalkozások széles körére vonatkozik, a biztosítás hiánya pedig büntetést von maga után. A jogszabály szövege szerint kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítással kell rendelkezniük 2024. január 1-től azoknak a vállalkozásoknak, amelyek hulladékot termelnek és a telephelyükön tárgyévben képződött hulladék mennyisége meghaladja

nem veszélyes hulladék esetén a 2 000 kilogrammot,

Igen, háziállatra is lehet biztosítást kötni, itt egy újabb bank, ami ilyet kínál

Mostantól kutyájukra és macskájukra is egyszerűen köthetnek biztosítást az Erste ügyfelei, közölte a pénzintézet a Forbes.hu-val.

Az Erste Védelem Kisállat-biztosítás lényege, hogy betegség vagy baleset esetén nyújt segítséget az állatorvosi kezelések, műtétek költségének fedezésében, és akkor is fizet, ha az állat balesetben elpusztul, vagy másnak kárt okoz.

Néhány tudnivaló

Ezért foghat vastagon a biztosítók ceruzája

Ha megnézzük, mi lesz a sorsa 100 forintnyi befizetett biztosítási díjnak, akkor az látható, hogy abból 1 forint lesz a biztosítói nyereség és 16 forintot elvon az állam biztosítói különadó formájában. Ez nagyon jelentős összeg, sehol Európában valószínűleg nincs ekkora teher a biztosításokon – magyarázta a Portfolio.hu vezető elemzője, Palkó István az RTL Híradónak.

A videóban az is elhangzik, hogy nehéz évet zárhatnak a biztosítók. A biztosítók szövetsége már májusban jelezte, „akár el is tűnhet” a nyereségük a különadók miatt. Most kiderült, igencsak eltűnt, a harmadik negyedévben 4,6 milliárdos veszteséget termeltek. Ám a jegybank szerint az ügyfeleknek nincs miért aggódniuk.

A kormány a rezsicsökkentés fenntartására hivatkozva másfél éve vetett ki különadókat, azt ígérve, hogy idén év végén kivezetik ezeket, de végül a jövő évi költségvetésben is számoltak a tétellel.

A jövő nem látható, de fel lehet rá készülni – anyagilag is

Az iskolában töltött évek, a környezetünkben, családunkban látott példák, problémakezelési rutinok valamennyire felkészítenek minket a nagybetűs életre. Így több-kevesebb ismerete a legtöbbünknek van arról, hogyan kellene bánni a pénzzel. Te is megtapasztalhattad, mekkora kihívás félretenni egy játékkonzolra vagy egyéb vágyott dologra a szülinapra kapott borítékot és nem mondjuk elfagyizni azt szép lassan.

Lényegét tekintve nem, inkább csak nagyságrendjében és a megoldási lehetőségekben különbözik a helyzet, amikor az önálló életed feltételeinek megteremtéséről van szó: hiszen már nem egy bringa, hanem a saját otthon, autó, az egzisztenciális biztonság megteremtése a cél, ráadásul hosszú távon.

Life-design – Neked van célod az életben?

Bejelentette az MNB: belenyúl az életbiztosítások szabályozásába

Jobb ár-érték arányú, alacsonyabb költségmutatójú és visszásságok nélkül értékesített életbiztosításokat akar látni az MNB a magyar életbiztosítási piacon.

Egy új, etikus 2.0 koncepción dolgozik az MNB – jelentette be Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a MABISZ konferenciáján.

Az MNB felülévizsgálja az etikos életbiztosítási koncepcióját és egy etikus 2.0 csomagot tervez bevezetni – írja a Portfolio.hu.

Hogyan vehetem fel a kesztyűt a bizonytalansággal? Ha vannak céljaid és terveid, van jövőd is!

Nem látod a saját jövőd, és ez frusztrál? Vagy előre látod magad szülőként, sikeres és kiegyensúlyozott emberként, előtted van az álomotthon, autó, sőt a kényelmes és önmegvalósításról szóló nyugdíjas évek is, de fogalmad sincs, hogyan fogod megteremteni ezek anyagi feltételeit? Különösen a mai, gazdasági és társadalmi bizonytalanságokkal terhelt időszakokban nehéz ebben tisztán látni.

Az emberek fele nem érzi, hogy ő irányítaná az életét

Az egyik megoldás, hogy felkeresel egy jósnőt, aki képes kiolvasni a tenyeredből vagy a kávézaccból, milyen jövő vár rád. A másik, lényegesen olcsóbb és hasznosabb lehetőség, hogy a tettek mezejére lépsz és az álmaidat konkrét célkitűzésekké formálod, és megtervezed a hozzájuk vezető utat. Ettől még természetesen nem fogsz a jövőbe látni és minden eshetőségre előre felkészülni, de nagyon fontos lépést teszel, hogy ne félj a jövőtől, hanem a lehetőséget, kihívást, kalandot lásd benne.

Segítség, szülő lettem! Öngondoskodással a gyermekedről is gondoskodsz

Egy ember életében valószínűleg a szülővé válás jelenti a legnagyobb kihívást. Az új, élethosszig tartó feladat rengeteg örömmel, de nem kevés felelősséggel és stresszel is jár. Hiszen szülőként gondoskodni szeretnél lakásról, autóról, egészségügyi ellátásról, megfelelő fejlesztő programokról és bölcsődéről. Közben még képeznéd is magad, plusz módot kell találnod a rekreációra – sport, hobbi, utazás – is, hogy mindehhez erőt meríthess. Ez az az életkor, amikor újra és újra megtapasztalod, hogy a céljaid eléréséhez kompromisszumokat kell kötnöd a sok versengő célod között.

Longevity – Hogyan tervezhetnék ilyen bizonytalanságok közepette?

A szülővé válás azt is jelenti, hogy mindig és szinte mindenben több lépéssel előre kell gondolkodnod. Igaz ez a hétvégi közös programok megtervezésére, de még a családod anyagi jövőjének biztosítására is a különóráktól az egyetemi évek lakhatási és tanulási költségeiig; nem is beszélve arról, ha gyermeked külföldön tanulna majd.

Kiszáll az állam: jelentősen csökkenti tulajdonrészét ezeknél a biztosítóknál

Csökkenti tulajdonrészét az állam a Vienna Insurance Group biztosítócsoport magyarországi üzletágában, vagyis az Alfa és az Union biztosítókban. Az eddigi 45 százalékos tulajdonrész 10 százalékra csökken.

Az együttműködés stratégiai keretek közt folytatódik – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az eladási árat nem árulták el, azt sem tudni, mi indokolja a csökkent tulajdonrész megtartását.

Az állam százszázalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és valamint a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoport között született meg erről a megállapodás.

Te tudtad? Ez is jár a balesetet szenvedett vétlen autósnak

Évente több milliárd forint kártérítéshez nem jutnak hozzá a balesetet szenvedett vétlen autósok. Bár a törvény szerint járna nekik az úgynevezett értékcsökkenési kártérítés, a biztosítóknak más az álláspontjuk.

A Népszava írt a jelenségről. Megszólaltatták Dobi Lászlót, a karteritesed.hu oldal ügyvezető-társalapítóját. „Az én történetem úgy indult, mint minden átlagosnak mondható ráfutásos baleset, az autó eleje és hátulja egyaránt összetört, és az egyik sofőr édesapja a helyszínelés közben figyelmeztetett: mindenképpen kérjem az értékcsökkenési kártérítést, hiszen ez egy új autó. Megjegyzem, akkor már több mint 20 éve vezettem, de erről még sosem hallottam.

A K&H biztosító első körben 350 ezer forintot akart adni ezen a jogcímen, majd sok levelezés, Melegh Gábor műszaki szakértő megkeresése és szakvéleménye után végül 865 ezerre tornáztam fel ezt az összeget”, mesélte saját példáját a lapnak.