Best WordPress Hosting
 

Műbalhénak nevezték a HírTV-n a bicskei pedofilbotrányt, de volt féregezés is

Bencsik András, a Demokrata című fideszes lap főszerkesztője a HírTV egyik műsorában műbalhénak nevezte a legkevesebb 10 fiatalkorú ellen megvalósult bicskei szexuális visszaélés és az ügyben adott elnöki kegyelem körül kialakult, a köztársasági elnök lemondásához vezető botrányt. Bencsik emellett féregnek nevezte Magyarország egykori egyik választott miniszterelnökét. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője erre is rátett még egy lapáttal.

Visszavonta döntését a Kúria elnöke, újra megjelenhet a felfüggesztett bírósági folyóirat, amelynek nagy szerepe volt Novák Katalin eltitkolt kegyelmi döntésének nyilvánosságra kerülésében

Varga Zs. András, a Kúria elnöke feloldotta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat felfüggesztésével kapcsolatos néhány nappal korábbi döntését, így a lap, amelynek nagy szerepe volt Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáig vezető kegyelmi botrány kirobbanásában, mégiscsak folytathatja a működését.

Felhívtuk a Gyermekvédelem volt munkatársát, aki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójával a tegeződős interjút készítette

A Media1 telefonon elérte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egykori kommunikációs referensét, aki a „Ha földhöz vágnak fel kell állni” című, tegeződős interjút készítette 2016-ban Vásárhelyi Jánossal, a bicskei gyermekotthont akkoriban vezető, később fegyházbüntetésre ítélt pedofil igazgatójával. Ez az az interjú, ami néhány hete furcsa körülmények között eltűnt a Gyermekvédelem weblapjáról, majd újra elérhetővé vált, majd megint eltűnt, majd megint visszakerült…

Börtöninterjút kértünk Orbán Viktor egykori bicskei támogatottjától, Vásárhelyi Jánostól, a gyermekotthon elítélt pedofil igazgatójától

Sok kérdést gyűjtöttünk össze Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola egykori, jelenleg még börtönbüntetését töltő igazgatója, a fideszes kötődésű Összefogás a Városért 2002 Egyesület (későbbi nevén: Összefogás Bicskéért Egyesület) volt 2002-es önkormányzati listavezetője számára, aki egykoron még egy színpadon is szerepelt Orbán Viktorral, közösen szervezett birkózásokat a gyermekotthonba ifj. Orbán Győzővel, a miniszterelnök testvérével, akit emlegetett is egy, a Gyermekvédelmi Főigazgatóságának adott interjúban és több más fideszessel is kapcsolatban állt. Ő az, akiről az is kiderült, hogy az Orbán-család cégének ügyvédje védte a gyermekotthonban történt szexuális zaklatási üggyel összefüggésben.

Másodjára is levették az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon közötti kapcsolatról szóló interjút a Gyermekvédelem oldaláról

Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.

ifj. Orbán Győző nevét említő interjú – Vizsgálatot rendelt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Belső vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója, miután a Media1 megírta, hogy először elérhetetlenné tett az SZGYF egy 2016-ban megjelent, a bicskei gyermekotthon és ifj. Orbán Győző kapcsolatát igazoló interjút, majd a beszélgetés (amelynek eltávolítását eredetileg arculatváltással magyarázták) egy hét múlva ismét kikerült a weblapra, de azután az SZGYF teljes weboldala vált elérhetetlenné.

Elérhetetlenné vált a Gyermekvédelem honlapja miután megkérdeztük, hogyhogy újra elérhető a letörölt 2016-os interjú

Nem sokkal azután, hogy a Media1 hétfő este megírta, hogy újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján az egy héttel korábban letörölt, ifj. Orbán Győző, Böjte Csaba és a bicskei gyermekotthon, valamint Kónya Endre és Vásárhelyi János kapcsolódásáról szóló 2016-os interjú, az SZGYF teljes weblapja elérhetetlenné vált.

Váratlanul visszakerült a Gyermekvédelem honlapjára az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon kapcsolatára utaló interjú

Egy héttel ezelőtt a Belügyminisztérium sajtófőnöke és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) furcsa magyarázatot adott a Media1-nek arra, miért tették elérhetetlenné azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatos interjút, amiben Vásárhelyi János, Kónya Endre, Böjte Csaba és ifj. Orbán Győző, Orbán Viktor testvére együtt szerepelt. Most újabb fordulat történt: a Media1 észrevette, hogy váratlanul visszakerült az anyag.

Fontos hírt hallgatott el az Index a Gyermekvédelmi Főigazgatóságról – az okokról kérdeztük a főszerkesztőt

Megkérdeztük Fekete-Szalóky Zoltántól, az Index főszerkesztőjétől és az Indamedia sajtóosztályától is, miért nem számolt be a lap arról az ügyről, amiről a fél magyar sajtó igen, nevezetesen, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) múlt héten hétfőn letörölte azt a 2016-os cikkét, amiben együtt szerepelt ifj. Orbán Győző, a NIKÉ SE tiszteletbeli elnöke és a bicskei gyermekotthon két akkori vezetője, Vásárhelyi János igazgató és Kónya Endre igazgató-helyettes, valamint Böjte Csaba szerzetes.

Gyermekvédelem: szürreális meghívást kaptunk a Belügyminisztériumtól

Megkereste lapunkat szerdán a Belügyminisztérium és azt ajánlgatták, hogy saját szemünkkel is megnézhetjük, hogyan válnak elérhetetlenné a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egyes korábbi cikkei tavaly ősz óta, majd azt állították: teljesen normális, hogy cikkeket tesznek elérhetetlenné, egy cikket például ifj. Orbán Győzővel és a bicskei gyermekotthonnal, valamint Kónya Endrével és Vásárhelyi Jánossal kapcsolatban pont a napokban akkor, amikor vele kapcsolatban küldünk kérdést Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének ifj. Orbán Győzővel kapcsolatban.

Nehezen hihető magyarázatot adott a Gyermekvédelem az ifj. Orbán Győző és a K. Endre közötti kapcsolódásról szóló cikk törlésére

Portálunk hétfői kérdésére kedden adott válaszában azt állítja a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy azért tette elérhetetlenné az ifj. Orbán Győző (Orbán Viktor testvérének) egy pedofil bűncselekmény eltussolásáért elítélt majd kegyelmet kapott K. Endréhez és a bicskei gyermekotthonhoz való kapcsolódását érintő, még 2016-ban megjelent cikkét, mert az intézmény arculatváltást folytat. A válasz már csak azért is különös, hiszen egyrészt a normális arculatváltások nem járnak cikkek eltávolításával, hiszen a Google és a többi keresőmotor a tartalmak eltávolítását bünteti. Másrészt a cikk eltávolítása épp akkor történt, amikor a miniszterelnök sajtófőnökének kérdést küldtünk arról, ifj. Orbán Győző neve előkerülhet-e valamilyen dokumentumban a bicskei gyermekotthonnal összefüggésben.