Best WordPress Hosting
 

Még mindig nem tiszta, hogyan tud pártcsaládot találni a Fidesz Brüsszelben

Lassan három éve ül pártcsalád nélkül a Fidesz az Európai Parlamentben. Ennyi idő alatt számukra is egyértelműen kiderülhetett, hogy nem igazán éri meg így politizálni az Európai Parlamentben. A Fidesz 2021-ben hagyta ott az Európai Néppártot, pont, mielőtt kizárták volna. A kilépés egy régóta tartó, keserű kapcsolat vége volt, de a CEU elüldözése volt a szakítás konkrét oka: egy egyetem elkergetése Budapestről olyan lépés volt, amit a centrista német jobboldal már nem tudott elviselni.

Az Európai Néppárt az Európai Parlament legnagyobb frakciója, olyan pártcsalád, ami a kontinens centrista jobboldalát fogja össze. Több szempontból is megérte ennek a pártcsaládnak a tagjának lenni. Egyrészt az erőforrások miatt. A nagy pártcsaládokban minden szakpolitikai területre külön embert delegálnak, így nem kell minden képviselőnek értenie az összes folyamatban lévő szavazást az EP-ben, hiszen mindenki megkapja a magyarázatot és a szavazási ajánlást. Emellett több humán-, pénzügyi és egyéb erőforrást is jelent egy nagyobb szervezetben dolgozni, ráadásul az EPP tagjainak jó esélye van arra, hogy az Európai Parlament vezető pozícióiba kerüljenek. Független képviselőként erre szinte semmi esély nincs.

A pártcsaládok másik fontos jelentősége a politikai háttér. A szövetséges pártok és vezetők általában védik egymást, a szoros együttműködés segíthet az adott pártok számára fontos ügyek európai képviseletében. Sokkal egyszerűbb például a német jobboldalt meggyőzni valamiről, ha az Európai Néppárt tagjai vagyunk. A Fidesz tehát jelentős infrastruktúrától és politikai befolyástól esett el azzal, hogy otthagyta az Európai Néppártot.