Best WordPress Hosting
 

Budapestre is ellátogatott a világ legnagyobb LEGO diorámája

Május 18-án és 19-én rendezték itthon a 2024-es Budapest Comic Cont, ahol nemcsak olyan világsztárokat lehetett látni, mint Eric Roberts és Jerome Flynn, de megtekinthető volt a világ legnagyobb, Star Wars tematikájú LEGO diorámája is.

A legalább 1,2 millió elemből álló, 45,7 négyzetméter alapterületű, nagyjából 800 kilogrammos építmény a nagyváradi Czilli Botond és Czilli Bence (apa és fia) ötletéből alakult ki, húsznál is több közreműködő részvételével, a Guiness Rekdordok pedig az áprilisban rendezett, bukaresti East European Comic Con (EECC) során hivatalosan is a világ legnagyobb diorámájának ismerte el a romániai RoLUG csoport építményét.

Csádban véres harcok folynak a lázadókkal, miközben hamarosan indul az Orbán fiú által is szervezett magyar misszió

Legkevesebb 22-en meghaltak hétfőre virradóra Csád északi részén a kormányerők és a Front a Változásért és Egyetértésért Csádban (FACT) nevű lázadószervezet közötti összecsapásokban. A hadsereg tájékoztatása szerint a harcok az ország Nigerrel és Líbiával közös határ menti térségeiben törtek ki, és öt katona, valamint legalább 17 lázadó vesztette életét.

A lázadók egy katonai őrjáraton ütöttek rajta, és a harcok mintegy két órán át tartottak – közölte az EFE spanyol hírügynökséggel az őrjárat vezetője, Taher Nour ezredes.

A harcokról hírt adó MTI szerint Csádban mintegy 20 aktív lázadószervezet működik. A jelenlegi elnök, Mahamat Idriss Déby Itno tábornok apja, az 1990-ben puccsal hatalomra került Idriss Déby Itno elnök 2021 áprilisában a hadsereg és a FACT közötti összecsapásokban halt meg.

Tűzszünetet kötött a mianmari katonai junta a lázadókkal

A kínai küldött által lebonyolított tárgyalásokon a Három testvér szövetség beleegyezett a katonai terjeszkedés megállításáról szóló tűzszünetbe  A szövetség megállapodott abban, hogy a jövőben tartózkodnak az ellenséges táborok és városok támadásaitól. A hadsereg cserébe azt ígérte, hogy nem intéz légitámadásokat a lázadók ellen és nem vet be ellenük nehézfegyverzetet – tudatta pénteken a TNLA egyik vezetője az MTI ismertetése szerint.

A kínai külügyminisztérium pénteken megerősítette: a mianmari katonai junta és a lázadócsoportok a harcok megszüntetéséről és a konfliktus tárgyalásos megoldásáról egyeztek meg. Mao Ning kínai külügyi szóvivő kiemelte: mindkét fél ígéretet tett arra, hogy nem bántják a kínai határ mentén élőket. „Kína azt reméli, hogy Mianmarban az összes érintett fél eleget tesz a tűszüneti megállapodásban foglaltaknak és teljes önmérsékletet gyakorol” – hangoztatta.

Peking decemberben jelentette be, hogy a mianmari katonai junta és a lázadószövetségek ideiglenes tűzszünetről állapodtak meg. A harcok ennek ellenére tovább folytatódtak az északi San államban, miközben Mianmar kulcsfontosságú kereskedelmi központja, az északkeleti Laukkai is a lázadók kezére került.

Lázadó csoportok támadják a hadsereget Mianmarban

Összecsapásokra került sor lázadó csoportok és a hadsereg között az északkeleti Shan, a keleti Kajah és a nyugati Arakán államban – adta hírül az MTI. A lázadók dróntámadásai miatt a katonai vezetésnek több ellenőrző pontot is meg kellett szüntetnie. A BBC a junta legnagyobb kudarcaként hivatkozik a lázadó szervezetek jelenlegi sikereire 2021 óta (ekkor volt a katonai puccs, mellyel a jelenlegi vezetés hatalomra került). Az utóbbi napok eseményeit az teszi különlegessé, hogy a Mianmar keleti részén található Shan államban a lázadó fegyveres csoportok szövetséget alkotva támadják az állam katonai csapatait.

A lázadók több helyen kényszerítették megadásra az őket támadó csapatok tagjait, Kajah régióban a közösségi médiában tettek közzé felvételt, amelyen a Karenni Nemzeti Védelmi Erők nevű csoport főparancsnoka szólítja fel a katonákat, hogy fehér zászlót tartsanak fel.

Hasonló esetről számolt be egy, a neve elhallgatását kérő pauktavi lakos, elmondása szerint itt szerdán nagyjából 30 rendőr adta meg magát, a város ezt követően pedig a lázadók ellenőrzése alá került. Csütörtökön a burmai junta támadást intézett az Arakán állami város ellen. Az indiai külügyminiszter csak csütörtökön 29 a határon átmenekült mianmari katonáról számolt be – írja az MTI.