Best WordPress Hosting
 

Valentin-nap alkalmából mackónak öltözve csapott le két drogdílerre egy rendőr Peruban – videó

Egy igen különleges akciót hajtottak végre Valentin-nap előestéjén a Peru fővárosában, Limában szolgálatot teljesítő rendőrök. Az akció keretében úgy csaptak le egy gyanú szerint kábítószerekkel kereskedő nőre, hogy a csapat egyik tagja plüssmackónak öltözött, és a szolgálati fegyvere mellett virággal és csokoládéval is felfegyverkezett – számolt be az ABC 7 Chicago.

Míg az egyik rendőr macinak álcázta magát, a társai munkásjelmezt öltöttek magukra, hogy a gyanú szerint drogkereskedelmet folytató célszemélyt kiszorítsák a házából.

Azonban erre végül nem is volt szükség, hiszen a másodmagával letartóztatott díler – akinek a házában 1500 adagnyi kiporciózott kokaint találtak – annyira izgatott lett, amikor meglátta az ajándékokkal is felfegyverkezett, macinak öltözött nyomozót, hogy kiment a ház elé üdvözölni őt.

Ősi gyerekmúmiákra bukkantak

Négy, nagyjából ezeréves gyerekmúmiát és egy felnőtt holttestét találták meg Limában – írja a CNA. A leletek egy egykori ceremoniális területen, a Huaca La Florida nevű lelőhelyen kerültek elő a perui fővárosban.

A kutatók úgy vélik, hogy az elhunytak az Ichma-kultúrához tartoztak, amely az Inka Birodalom felemelkedése előtt alakult ki a perui partvidéken, és időszámítás szerint 900 és 1450 között létezett. Egyes maradványokat egy lépcső lábánál fedeztek fel egy kis dombon, amelyről úgy vélik, hogy egykor egy templomot rejtett.

Luis Takuda, a limai Rimac kerület régésze szerint a templomot valószínűleg 3500 évvel ezelőtt építették. A szakértő hozzátette, az érintett terület nagyon fontos rituális helyszín volt, és a környék lakói még az Ichma-korszakban is szent helyként tekintettek rá, ezért temetkeztek ide.

Peruban van a világ legjobb étterme

A perui Central nevű étterem végzett első helyen a The World’s 50 Best Restaurants ranglistáján, így kiérdemelte a „világ legjobb étterme” címét, letaszítva tavalyi trónjáról a dániai Geraniumot – jelentette be szerdán a díjátadó bizottság.

A Limában található étterem az indoklás szerint a hozzávalók nagy változatossága, valamint a „hagyományok életben tartása” miatt kapta a díjat, melynek átadóját a spanyolországi Valenciában rendezték meg. A díj második helyezettje a spanyol, barcelonai Disfrutar lett, amely már korábban is szerepelt a listán.

A limai Central már régóta az ínyencek paradicsomának számít, a sokféle befolyást, hagyományt ötvöző és kísérletezés jellemezte perui konyha pedig az egyik legjobbnak számít Latin-Amerikában. A Centralon kívül három másik limai étterem is felkerült az ötvenes listára: a Maido a 6., a Kjolle a 28., a Mayta pedig a 47. lett. A legjobb első 50-be négy francia étterem is bekerült. Míg tavaly csak három volt a listán, a La Grenouillere, a Septime és a Plénitude, idén csatlakozott hozzájuk a Bruno Verjus vezette Table is.