Best WordPress Hosting
 

Fény derült a sikoltó múmia rejtélyes múltjára

1881-ben felfedezők több mint 40 szarkofágra bukkantak a Nílus nyugati partjánál, nem messze a Királyok völgyétől. A leletek többek között 11 fáraót rejtettek, a legemlékezetesebbre mégis egy egyszerű fakoporsóban bukkantak rá. A 3000 éves sikoltó múmiát, kinek arca örök kiáltásba merevedett, mintha az életben elszenvedett kínjai a túlvilágra is elkísérték volna. Most azonban a Kicsomagolt múmiák dokumentumsorozat készítői utánajártak, ki lehetett ez az ember, és miért ilyen sokkoló módon maradt meg az utókornak.

A fáraók neve természetesen ott díszeleg a szarkofágjaikon, mivel ez jelent nekik belépőt a túlvilágra – ez a múmia azonban névtelen volt. Koporsója puritánsága ellenére az egyiptológusok biztosak voltak abban, hogy nem közemberről van szó. A múmiát megvizsgálva további bizonyítékok utaltak arra, hogy különleges életet élt: körmei manikűrözve és festve voltak, haját befonták, és voltak fülbevalói is.

A DNS-vizsgálat pedig újabb lenyűgöző felfedezéshez vezetett a 20-as éveiben járó férfiről: III. Ramszesz fia volt – egy herceg.

Több ezer éves sírokat tártak fel Egyiptomban

Számos ősi sírhelyekre bukkantak Egyiptomban, amelyek mintegy 2-5 ezer évesek lehetnek – írja a Live Science. A hantok némelyikében érdekes leleteket is felfedeztek, köztük tarka múmiamaszkokat és egy apró szobrot is.



Az ásatásokat vezető Kavai Nozomu japán régész szerint az álarcok feltehetőleg a római korból származnak. A szobrocska pedig minden bizonnyal Harpokratészt, vagyis Hórusz isten gyermeki mivoltát ábrázolja. Hórusz Ozirisz és Ízisz fia, aki az egyiptomi mitológia egyik legfontosabb alakja, az égbolt és a harc istene. A kutatók továbbá találtak egy kőtáblát is, amelyen a vésett szöveg arról árulkodik, hogy egy Heroidész nevű férfi tulajdona volt.

Aranynyelvű múmiákra bukkantak Egyiptomban

Ókori temetkezési helyre bukkantak a régészek Egyiptomban – írja a Heritage Daily. A sírokat mélyen a föld alatt, a talaj alapkőzetébe vájva alakították ki, és a szakértők szerint a római korból és a Ptolemaida-dinasztia idejéből származhatnak.

Az ásatás helyszínén szarkofágokat, bennük pedig múmiákat fedeztek fel, továbbá aranyból készült álarcok és Ízisz-Aphroditét ábrázoló terrakotta szobrok is előkerültek.

Ízisz-Aphrodité egy olyan istenség volt, amely a görög és egyiptomi mitológiai elemek keveredéséből jött létre és a házasság, a születés, illetve az újjászületés istenének tekintették.

Ősi gyerekmúmiákra bukkantak

Négy, nagyjából ezeréves gyerekmúmiát és egy felnőtt holttestét találták meg Limában – írja a CNA. A leletek egy egykori ceremoniális területen, a Huaca La Florida nevű lelőhelyen kerültek elő a perui fővárosban.

A kutatók úgy vélik, hogy az elhunytak az Ichma-kultúrához tartoztak, amely az Inka Birodalom felemelkedése előtt alakult ki a perui partvidéken, és időszámítás szerint 900 és 1450 között létezett. Egyes maradványokat egy lépcső lábánál fedeztek fel egy kis dombon, amelyről úgy vélik, hogy egykor egy templomot rejtett.

Luis Takuda, a limai Rimac kerület régésze szerint a templomot valószínűleg 3500 évvel ezelőtt építették. A szakértő hozzátette, az érintett terület nagyon fontos rituális helyszín volt, és a környék lakói még az Ichma-korszakban is szent helyként tekintettek rá, ezért temetkeztek ide.

Így nézett ki a kislány, akit feláldoztak az inkák

Peruban rekonstruálták egy több mint 500 éve rituálisan feláldozott inka tinédzser lány arcát – írja az MTI. A szilikonból elkészített portrét kedden mutatták be ünnepélyesen Arequipában, az Andoki Szentélyek Múzeumában.

A szilikon mellszobor a fiatal nőt hangsúlyos arccsonttal, fekete szemmel és napbarnított bőrrel ábrázolja. A női portré megalkotásán lengyel és perui tudósok dolgoztak egy arcrekonstrukciók elkészítésében járatos svéd szobrász közreműködésével.

A Juanitának nevezett inka lány mumifikálódott maradványait megtaláló amerikai antropológus, Johan Reinhard elmondta: sohasem gondolta volna, hogy valaha látni fogja a lány arcát olyannak, mint amilyen életében lehetett. Oscar Nilsson rekonstrukciójának köszönhetően ez most, 28 évvel később valóra vált.

Kincsekkel teli temetőre bukkantak Egyiptomban

Ősi temetőre bukkantak Egyiptomban, amelybe számos magasstátuszú tisztviselőt és papot temettek el – írja a Heritage Daily. A szakértők szerint a temetkezési hely az Újbirodalom korszakából származhat, így több mint 3000 éves lehet.

A régészek a helyszínen számos sírt tártak fel, amelyekben kőből és fából készült szarkofágok feküdtek. A nyughelyek emellett ősi kincseket is rejtettek, köztük drágaköveket, ékszereket, aranyból készült tárgyakat, valamint úgynevezett usébtiket, vagyis az elhunytakat ábrázoló szobrokat.



128 év után azonosítottak és temettek el egy mumifikálódott férfit

Több mint száz év után sikerült azonosítani egy holttestet, melyet évtizedeken keresztül egy nyitott koporsóban tettek közszemlére a pennsylvaniai Readingben, írja a Reuters. A helyiek által csak Stoneman Willie-nek becézett, mumifikálódott holttest most végre megfelelő temetést kapott, és a valódi neve is a sírra kerülhetett: James Murphy.

Murphy ír származású volt, alkoholista, és Readingben volt egy tűzoltó kongresszuson, amikor 1895. november 19-én a helyi börtönben veseelégtelenségben meghalt – mondta Kyle Blankenbiller, a temetkezési vállalat igazgatója. Murphy neve a vállalaton belül ismert volt ugyan, de addig nem lehetett eltemetni, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodott, hogy tényleg Murphyé a tetem. A férfi azért ült börtönben, mert lopással vádolták, és egy új balzsamozási technikákkal kísérletező temetkezési vállalkozó véletlenül mumifikálta.

A helyi hatóságok nem tudták felkutatni a rokonokat, és senki sem jelentkezett a maradványokért, ezért a helyi történészeknek némi nyomozásra volt szükségük ahhoz, hogy a börtön, a temetkezési vállalat és más dokumentumok feljegyzései alapján kiderítsék Stoneman Willie igazi nevét (aki becenevét kőkemény bőréről kapta).

Rég elveszett sírt találtak Egyiptomban, benne egy múmiával

Rég elveszett, ősi sírt találtak meg cseh régészek Egyiptomban – írja az IFLScience. A nyughely a nagyjából 4400 éve élt Ptahsepszesz főpapé, akinek múmiájára is rátaláltak a kutatók.

A Cseh Egyiptológiai Intézet Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a sírhelyre az Abu-Szír és Szakkara piramisai közötti területen bukkantak rá. Mint írják, a keresés, amelyhez műholdképeket és régi térképeket is használtak éveken keresztül tartott.

Ptahsepszesz sírját 160 éve fedezte fel a francia Auguste Mariette, aki részben fel is tárta azt. Később azonban a sivatag homokja teljesen elfedte a főpap nyughelyét és egészen mostanáig senki sem tudta, hol lehet.

Munka közben találtak múmiákat a szerelők

Nyolc múmia sírját fedték fel véletlenül gázvezeték-szerelők Peruban – írja az AP. A munkásokat alkalmazó cég hosszú évek óta a föld alatti gázvezeték-hálózatának kiterjesztésén munkálkodik, amely során dolgozóik 19 év alatt már több 1900 régészeti leletre bukkantak.

A szerelők ezúttal nyolc szövetbe tekert, lekötözött múmiát találtak, akik 30 centiméterrel a felszín alatt lévő árkokban nyugodtak ülő testhelyzetben.

A szakértők szerint az elhunytak közül ketten felnőttek, a másik hatan pedig kiskorúak lehettek, és az inkák előtti ichmai kultúra közösségéhez tartozhattak, amely Krisztus után 1100-ban jött létre.

Kiderülhetett, honnan származik valójában a Mexikóban bemutatott „földönkívüli múmia”

Az elmúlt időszakban felpörgött az ufó-téma az észak-amerikai kontinensen. Az Egyesült Államok űrügynöksége, a NASA tavaly szakértői testületet hozott létre az azonosítatlan légi jelenségek (UPA), köznevükön ufók tanulmányozására, a napokban pedig jelezték, még komolyabb erőfeszítéseket terveznek ez irányban – írja a Live Science.

Ezzel párhuzamosan pedig a déli szomszéd Mexikó is bekerült a hírekbe az ufókérdés kapcsán, ugyanis a kongresszusban meglepő bizonyítékot mutatott be az ufók létezésére egy újságíró. José Jaime Maussan két olyan dobozt hozott magával, amelyben elmondása szerint egy-egy olyan múmia van, amely nem része a földi evolúciónak.

Az apró termetű, torz fejű lényekről Maussan elmondta, hogy a DNS-tesztek fogják megállapítani, hogy ezek emberek-e vagy mik, ám egyelőre még ő sem akarja földönkívülinek nevezni a testeket. A két lényre elmondása szerint 2017-ben találtak rá a perui Nazca sivatagban, mélyen a föld alatt. Ez a terület egyébként a kizárólag madártávlatból látható, furcsa rajzokról, az úgynevezett Nazca-vonalakról vált ismertté, teszi hozzá a Qubit.

Ritka betegséget mutattak ki egy több száz éves múmiánál

Több mint száz évvel ezelőtt egy nő mumifikálódott maradványaira bukkantak Bolíviában. Eddig nem volt tisztázott, hogy mi okozta az érintett halálát, egy új tanulmány alapján azonban egy gombás fertőzés, a völgyi láz, más néven kokcidioidomikózis állhatott a háttérben – írja az IFLScience.

A kórokozó általában nem halálos kimenetelű légzőszervi megbetegedést idéz elő, ebben az esetben azonban úgy tűnik, hogy elpusztította az áldozat csontjait, ami valószínűleg a halálához vezetett.

A völgyi láz bizonyos, a Coccidiodes nemzetségbe tartozó gombák belélegzésével kapható el. A fertőzés nem adható át, a betegség az Egyesült Államok délnyugati, valamint Közép- és Dél-Amerika száraz és félszáraz területein fordul elő. A kokcidioidomikózis főként talajjal vagy porral való érintkezés után alakul ki, és a leggyakrabban a fizikai munkásokat érinti.

Beismerte a felesége megölését, majd kiderült a holttestről, hogy 1700 éves

1983. május 13-án a Manchester közelében található Lindow lápban két tőzegkitermelésen dolgozó férfi olyan munkahelyi problémával találta szembe magát, mint korábban még sosem. Egy gömb alakú valamire lettek figyelmesek, amiről először azt hitték, hogy focilabda.

De miután lemosták, kiderült, hogy egy ember levágott fejét ásták ki a tőzeglápból, aminek az állkapcsa hiányzott ugyan, de a rajta és benne található szövetek – így az agya is – viszonylag ép állapotban voltak.

A két férfi azonnal értesítette a hatóságokat, a rendőrségi szakértők pedig arra jutottak, hogy egy 30 és 50 közötti nőé volt a fej. Így rögtön lett is egy gyanúsítottjuk.

Kokalevelekkel körülvett múmiára bukkantak

Nagyjából 3000 éves, kokalevelekkel körülvett múmiát találtak Peruban, egy profi futballklub pályája mellett – írja az AP News. Az elhunyt férfit rituális keretek között temették el, ezért kövekkel rakták körbe a testet, valamint kagylókat és kokaleveleket helyeztek a sírba.

A holttestet növényekből készített kötelekkel összekötözték, a szakértők szerint ez is egy a térségben egykor elterjedt rituálé része volt.

Az elhunyt feltehetőleg a Manchay kultúra tagja lehetett, amely egy Krisztus előtt 1500-1000-ig létező, a mai Lima területén kialakult civilizáció volt.

Az alkohol okozhatta Tutanhamon halálát

Új elmélet született Tutanhamon, a történelem egyik leghíresebb fáraójának halálával kapcsolatban – írja az IFLScience. Korábban felmerült, hogy az uralkodó maláriában vagy egy elfertőződött seb miatt vesztette életét 19 évesen, egy szakértő viszont most úgy véli, az alkoholnak is köze lehetett a király halálához.

Sofia Aziz orvosbiológiai egyiptológus a BBC Science Focusnak azt mondta, Tutanhamon ittas állapotban balesetezhetett szekerével, ez okozhatta a halálát.

Az uralkodó sírjában számos edényt találtak, az ezekből származó mintákat 2006-ban elemezték, az adatok pedig azt mutatták, hogy több tárolóban fehér bor volt. Aziz szerint az ókori egyiptomiak nyughelyébe olyan tárgyakat tettek, amelyeket szerettek az elhunytak, ez Tutanhamon esetében arra utal, hogy kedvelte a bort.