Best WordPress Hosting
 

Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy mémet Nagy Mártonról

Több mint húsz év szolgálati jogviszony után azonnali hatállyal felmentették állásából az akkori Gazdaságfejlesztési (ma már Nemzetgazdasági) Minisztérium egyik munkatársát 2023 tavaszán, mert megosztott a privát Facebook-oldalán egy mémet Nagy Mártonról. A minisztériumi dolgozó perre vitte az ügyet, az őt képviselő TASZ most arról számolt be, hogy megnyerték a pert.

A jogvédő szervezet beszámolója szerint a minisztérium részéről nem kerteltek, amikor elküldték a munkavállalót, megmondták neki, hogy azért szüntetik meg a jogviszonyát, mert öt héttel korábban megosztott egy mémet a Facebookon. Nemcsak, hogy elküldték három évre eltiltották a kormányzati szektorban való alkalmazástól is, mindezt azok után, hogy korábban soha nem volt problémájuk a kirúgott munkatárssal, az utolsó teljesítményértékelésen a közvetlen felettese kivételes minősítésre javasolta, ami a közszolgálatban a legmagasabb minősítési fokozat.

A meg nem nevezett egykori munkavállaló a fent látható képet osztotta meg a miniszterről, utalva az ársapkákra. Elmondása szerint nem Nagy Mártonon akart gúnyolódni, csupán a kifejezést találta viccesnek. A minisztérium részéről egyébként tagadták, hogy a munkatársuk profilján kutakodtak volna, elmondásuk szerint „a hivatali szervezetrendszeren keresztül” szereztek tudomást a posztról.

Dombóvári Istvánnal, Geszti Péterrel és D. Tóth Krisztával fut neki a Viasat3 a tavaszi szezonnak

Többek között Mém over címmel érkezik Dombóvári István humoristával egy új műsor a VIASAT3 képernyőjére, folytatódik a népszerű Adom a napom Geszti Péter műsorvezetésével és egy új talkshow is indul D. Tóth Krisztával és a WMN online magazin csapatával a hamarosan induló tavaszi szezonban. Az RTL-től is vásároltak tartalmat, és több más újdonság is érkezik.

Milliós kártérítést követel a „Floridai Joker”, akinek az engedélye nélkül használták fel a „képmását” a GTA VI előzetesében

Egy évtizeddel a sorozat utolsó részének megjelenése után, december elején a játékosok végre betekintést nyerhettek abba, hogy milyen lesz a Grand Theft Auto franchise következő része, a GTA VI. A játékot akkora rajongás övezi –, hogy szó szerint megőrült az internet, amikor előbb kiszivárgott a játék előzetese, majd nem sokkal később – az eredetileg tervezett időpontnál hamarabb – a Rockstar Games is kénytelen volt hivatalosan kiadni a trailert.

A játék körüli felhajtás miértjeiről itt írtunk bővebben, de az előzetes okozta szenzációban az is közrejátszott, hogy a Floridában játszódó játék előzetesét úgy csinálták meg, hogy az előzetes számos jelenete korábbi valós híreket, és az interneten mémmé vált – egészen pontosan a különös floridai hírek alapján kialakuló Florida Man mémként ismert – tartalmakat imitált.

Így került az előzetesbe egy autó tetején twerkelő nő, és egy medencéből kicsalogatott aligátor is. De így került bele az előzetesbe a letartóztatása után az arcát borító tetoválások miatt csak „Floridai Jokernek” elnevezett Lawrence Sullivan is.

A gyerekülésben fintorgó kislány újraalkotta saját mémjét 10 év után

Side Eye Chloe – így nevezi tíz éve már az internet Chloe Clemet, aki fintorgó arcával lett a világ egyik legismertebb mémje. A most 13 éves Chloéból úgy lett mém, hogy szülei videóra vették ő és nővére arra adott reakcióját, hogy indulnak Disneylandbe. A meglepetés nem igazán dobta fel a kislányt, sőt, inkább fintorgott ezen a gyerekülésben.

A mém onnantól életre kelt, és az egyik legnépszerűbb humoros reakcióvá vált a netezők körében. Chloe 10 év után újraalkotta a fotót, mint az Instagramjáról kiderült.

10 év különbséggel. Van, ami nem változik.

Meghalt a legismertebb kutyás mémek egyikét adó shiba inu, Balltze

Hat éve már annak, hogy egy hongkongi nő 2017 szeptemberében csodálatos fotót osztott meg a kedvencéről az Instagramon, a többi pedig már történelem: Balltze egy csapásra az internet egyik legfontosabb kutyás mémjévé vált.

A legtöbbször egy képpár gyenge, vagy épp egy baseballütővel fejbevágott jobb oldalán feltűnő állat tizenkét éves volt, rövidesen pedig egy kemoterápián vett volna részt, pénteki műtétjéhez szükséges altatásából azonban már nem ébredt fel.

A hírnév útján a kutyát ez a fotó indította el:

Börtön járhat néhány illetlen mémért Jordániában

Jordániában több hónapos börtönbüntetést és pénzbírságot vonhat maga után bizonyos online tartalmak közzététele egy szombaton elfogadott új törvény értelmében – írja az MTI.

A jogszabály alapján olyan internetes bejegyzésekről van szó, amelyek „erkölcstelenségre buzdítanak, sértik a vallást vagy aláássák a nemzeti egységet”. Ez a megnevezés elég szabadon értelmezhető, tehát nem kizárható, hogy kormányellenes vagy sértő mémekért is büntetés járhat.

Büntetni fogják azt is, aki rendőrök nevét vagy fényképét teszi közzé a világhálón, ráadásul a hatóságok megnehezítik az anonimitás megőrzését az internetes kommunikációs térben.