Best WordPress Hosting
 

Karsai Dániel is szóba került

Pekárné Farkas Emese azt kérdezi Deutsch Tamástól, hogy mi számít hazaárulásnak, ha az nem, hogy a kormány átvilágítás nélkül külföldieknek biztosít szabad mozgást a letelepedési kötvényeken keresztül. A Második Reformkor népszavazást indít arról, hogy kiárusítsák-e a lakásokat, vagy induljon ökoszociális lakásprogram.

Attól, mert valamivel telekürtölik a sajtót, attól még nem lesz igaz: Magyarországon senki nem akar háborút – jelentette ki Márki-Zay Péter, és felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-ban egyedül Szijjártó Péter nem szavazta meg az ukrán béketervet. Ugyanakkor mégis van olyan, aki magyar fiúkat küld háborúba, az pedig Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia.

Németh Balázs ezután felhívta Márki-Zay figyelmét arra, hogy ne mondjon olyan dolgokat, amelyekkel sértené a közízlést.

Orbán egy trójai faló

Az első téma: az Európai Unió biztonsága.

Huszár Viktor elmondta, hogy a nagyapját az oroszok hurcolták el és ez nem történhet meg újra. Senki sem akar harmadik világháborút, Ukrajnában honvédő háború zajlik. A Megoldás Mozgalom pedig közös európai hadseregben hisz.

Sutba kell dobni az EU-t átszövő naivitást – kezdte beszédét Ungár Péter. Európa békéjét a NATO tartja fent, de ez nem lesz mindig így, ezért az EU-nak erre fel kell készülnie úgy, hogy egyszer végre komolyan veszi a védelmét és létrejön a közös európai hadsereg. Az USA és Kína mellett az EU-nak közvetítő szerepet kell játszani.

Deutsch Tamás az első, aki kifutott az időből, Ungár Péter előre elnézést kért mindenkitől, Toroczkai szégyenről beszélt

A Megoldás Mozgalom jelöltje kezdi az első, bemutatkozó kört. Huszár Viktor kezdésként arról beszélt, hogy profi politikusokat lát maga körül, ezért egy kicsit idegenül érzi magát a stúdióban. Politikusok helyett szakembereket akar látni Európába.

Ungár Péter szerint a politika lehet alapvetően jó dolog, de attól tart, hogy a mai vita nem lesz egy jó élmény, ezért már előre elnézést kért a nézőktől, választóktól.

Dobrev Klára kijelentette, hogy a rendelkezésére álló időt arra fogja felhasználni, hogy az Orbán-rendszer visszásságaira hívja fel a figyelmet, miként szegényítette el a miniszterelnök az országot és miként tette gazdaggá a saját szeretteit.

Volf-Nagy Tünde és Németh Balázs köszönti a nézőket és a résztvevőket

Kezdődik a résztvevők bemutatása

Dobrev Klára azt mondta, vár mindenkit az igazi vitára is az ATV-n.

Márki-Zay Péter felemlegette, hogy Orbán Viktor a hétvégén nem fogott vele kezet.

5 perccel a kezdés előtt elkezdődött a felvezetés az M1-en

Mráz Ágoston Sámuel és Pócza István a stúdiában. Előbbi azt mondta,

gratulál a közmédiának, amiért ilyen nehéz körülmények között is megszervezte ezt a vitát.

The post 5 perccel a kezdés előtt elkezdődött a felvezetés az M1-en first appeared on 24.hu.

8 percet beszélhetnek a jelöltek

A közmédia már korábban nyilvánosságra hozta a jelölti vita szabályait, amelynek talán a legfontosabb része, hogy egy listavezető a vita alatt összesen 8 percet beszélhet, 5 hozzászólás formájában. A megszólalási sorrend megegyezik azzal, amilyen sorrendben a listák a választólapon szerepelnek.

A listát állító szervezetek delegáltjai első körben 1 percben bemutatkoznak, majd a 3 témakörben, témakörönként 2 2-2 percben fejtik ki a véleményüket, és utolsó körben pedig 1 percben reagálnak az előttük elhangzottakra.

Első vitatéma: az Európai Unió védelme és biztonsága, mely az Eurobarometer kutatásán az uniós polgárok szerint a legfontosabb téma, 31 százalékkal.

„Egyre kevesebben vannak a DK-szimpatizánsok, vigyázni kell rájuk”

Lassan itt a nyolc óra és a vita kezdete, Magyar a beszéde vége felé jár. Szimpatizánsaitól azt kérte, míg odabent lesz, addig is legyenek békések. „A DK-szimpatizánsokkal is legyetek békések, egyre kevesebben vannak, vigyázni kell rájuk!” – szúrt oda egyútal Dobrev Kláráéknak.

Beszéde további részében Deutsch Tamást vette elő, a szemére vetve, hogy az összes európai parlamenti képviselő közül talán ő vett részt a legkevésbé a munkában a mögöttünk hagyott ciklusban. Magyar nem érti, miként védhette meg Deutsch a magyar emberek érdekeit Brüsszelben, ha be sem járt a munkahelyére.

A Tisza Párt listavezetője aztán a már jól ismert szavakkal búcsúzott, miszerint Magyarország nem a Döbrögik, hanem a Lúdas Matyik, a Puskás Öcsik, a Slachta Margitok országa, neki pedig az a célja, hogy ez ne csak vágyálom, hanem valóság legyen. Ezt követően lement a színpadról.

Eltűntek a DK-s zászók, marad a perec és az olcsó sör

Mire Magyar Péter elkezdte a beszédét, a DK-s zászlók eltűntek. Magyar azzal kezdte, hogy a „magyar rendőrök velünk vannak”.

Mohos Márton / 24.hu

A piknikhangulat annyiban igaz, hogy a Várkert Bazár előtti füves területen plédeken hevernek az emberek, mások padokon vagy a rakpart mellvédjének vetett háttal figyelik a beszédet.

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort

A Tisza Párt listavezetője kijelentette, fel fogja jelenteni a miniszterelnököt a kormány kampányplakátjai miatt, amelyeken háborúpártinak állítják be az ellenzéki politikusokat.

„Magyarországon senki sem háborúpárti” – jelentette ki Magyar, amit a tömeg ovációval fogadott, a feljelentés hírét nem különben.

Magyar megígérte, a Várkert Bazárban megpróbál majd beszélni Papp Dániellel is, és elmondása szerint felvételeket is próbálnak majd csinálni odabent. Ez azért is érdekes, mert a közmédia megírta a résztvevőknek azt is, hogy nem vihetnek be telefont a vita helyszínére.

Magyar Péter a tömeg elé szólítja Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját

Kissebb közjáték után megkezdte felszólalását Magyar Péter a Várkert Bazárnál. Ismét elmondta, nem akart Deutsch Tamással vitatkozni, neki Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel van megbeszélni valója, ők azonban elküldték maguk helyett Deutschot és Dobrev Klárát.

Szegény ember kicsivel is beéri

– mondta Magyar, aki azt mondta, végső soron örül a felkérésnek. Elmondta újra, hogy nem tartja fairnek a vita feltételeit, mint mondta, épp csak a mondatokat nem kapta meg előre, amiket el kell mondania, bár lehet, hogy a hátralevő időben még azt is kézhez kapja.

Összetűzés a DK szimpatizansaival

Piknikhangulatban indulhatott volna Magyar Péter és a Tisza Párt tüntetése csütörtök este a Várkert Bazárnál, de nem így lett.

Valamivel háromnegyed hét előtt zászlókkal és pártegyenruhában megjelentek a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai, több tucatnyi ember.

Mohos Márton / 24.hu

Hogy jutottunk el idáig?

Ahogy minden választás előtt, a magyar ellenzék képviselői a júniusi választások előtt is kihangsúlyozták az elmúlt hónapokban, hogy nagy igény lenne egy közmédia által szervezett vitára, hogy az üzeneteik olyanokhoz is eljuthassanak, akik csak a kormány médiájából tájékozódnak. Az események viszont csak akkor gyorsultak fel, amikor Magyar Péter ultimátumot adott a közmédiához: ha nem hívják vitára, tüntetést szervez a közmédia székháza elé.

A közmédia végül napokon belül meghajolt és meghirdette a vitát, igaz, olyan szabályokkal és keretrendszerrel, amiket több ellenzéki politikus is hevesen kritizált. Magyar Péter belengette, hogy nem vesz részt a vitán, ha nem élő műsor lesz, később aztán a 24.hu-nak erősítette meg, hogy ott lesz a Várkert Bazárban.

The post Hogy jutottunk el idáig? first appeared on 24.hu.

Hamarosan indul a közmédia választási vitája, Magyar Péterék a Várkert Bazárnál tüntetnek

18 év után először szervez és közvetít választási vitát a köztévé, amelyen az európai parlamenti választáson szereplő pártok listavezetői vesznek majd részt. De nem csupán a vita számít magában rendkívüli eseménynek, hanem az is, hogy ezzel egyidőben, ugyanarra a helyszínre tüntetést szervez Magyar Péter és a Tisza Párt.

The post Hamarosan indul a közmédia választási vitája, Magyar Péterék a Várkert Bazárnál tüntetnek first appeared on 24.hu.

Magyar Péter vészjósló információkat kapott az esti köztévés vitáról

A Tisza Párt listavezetője legfrissebb posztjában két háttérértesülését említi: szerinte egyrészt lejárató bejátszásokkal készülhet az MTVA a vitában, másrészt az élő műsorról más orgánumok talán nem is tudósíthatnak.

Megengedi az MTVA Dobrev Klárának, hogy használhassa a személybejárót a Várkert Bazárban

A csütörtök esti köztévés EP-vitának már az érkezési koreográfiája sem zökkenőmentes. Az MTVA először azt mondta a résztvevőknek, hogy csak a mélygarázs felől mehetnek be a tévévitára, de Dobrev Klára közölte, hogy inkább maradna a felszínen. A dráma kisimult, mert már hivatalos: a korábbi ezzel ellenkező MTVA-s tájékoztatás ellenére mégis használhatja a politikus a személybejárót.

Donáth Anna: A köztévés vitán a két propagandista műsorvezető lesz az igazi ellenfél

A Momentum elnöke és EP-listavezetője úgy látja, bár a mai, csütörtöki köztévés választási vita szabályai és körülményei is abszurdak, mégis ott kell lennie, hogy legalább a rá jutó nyolc percben beszélhessen az ország állapotáról és a választás tétjéről.

„Egységessé és teljessé válik a közmédia sport portfóliója” – indul a Nemzeti Sportrádió

A Médiatanács döntése alapján a közmédia új rádiós médiaszolgáltatást indíthat 2024. június 14-ével, ami történetesen az idei labdarúgó Európa-bajnokság első napja, derül ki az MTI-ben megjelent közleményből. Az adás Budapesten a 105,9-es frekvencián, országosan online felületeken (a Nemzeti Sportrádió applikáción keresztül, valamint a nemzetisport.hu-n) keresztül lesz elérhető.

A Nemzeti Sportrádióval egységessé és teljessé válik a közmédia sport portfóliója, amivel Közép-Európában is unikálissá válik

– közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája.

A Médiatanács a Nemzeti Sportrádióval és Bochorékkal, valamint 160 millió forint kiosztásával foglalkozott

A Médiatanács e heti keddi üléséről csütörtökön kiadott médiahatósági összefoglalóból kiderül, hogy több fontos döntést is hozott a testület a héten: döntöttek a Szöllősi György tulajdonolta Sportrádiót felváltó, az MTVA által üzemeltetendő új rádióról, a Nemzeti Sportrádióról, megvizsgálták a Bochorék című rádióműsor egyik adását, valamint kiosztottak 160 millió forintot médiaszolgáltatóknak. Jutott idő a kvótakötelezettségek vizsgálatára is.

Dobrev csak a személybejárón hajlandó bemenni az MTVA választási tévévitájára

Az MTVA azt írta a politikusoknak, hogy a mélygarázson keresztül közelítsék meg a csütörtöki EP-listavezetői tévévita helyszínét. Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője azonban ellenáll és ragaszkodik a bejárati ajtóhoz, mondván, ő nem akar titkos folyosókon bujkálni.

M4 Sport: Valótlanságot állít a Magyar Hang Székely Dávid csatornaigazgatóról

A Magyar Hang szerint Szöllősi Györgyhöz, Orbán Viktor kedvenc sportújságírójához; az egy ideje az MTVA-hoz tartozó Nemzeti Sport főszerkesztőjéhez kerülhet az eddig Székely Dávid felügyelete alatt lévő M4 Sport nevű csatorna. Az MTVA szerint ez valótlan.