A „Csődbement Mészáros Lőrinc exvejének focicsapata?” című Mfor-cikk nem érhető el többé, a lap elnézést kért az olvasóktól annak tartalma miatt.
Archívum címkék: valótlanság
Helyreigazítást közölt Vona Gáborról a Ripost
A kormánypárti KESMA lapja ismét hazudott, ezúttal a Második Reformkor Párt elnökéről.
Fővárosi Választási Bizottság: a Csepeli Hírmondó jogosan dobta vissza Orbán Viktor kampányfotóját
A Fidesz csepeli szervezete néhány napja azzal turnézta végig a magyar nyilvánosságot, hogy a Csepeli Hírmondó című önkormányzati lapból kitiltották Orbán Viktort. A Fidesznek azóta már papírja is van róla, hogy álhírt terjesztett.
Perintfalvi Rita jogerősen is pert nyert a Mandiner ellen
Perintfalvi Rita katolikus teológus immár jogerősen is sajtópert nyert a Mandiner című, a kormánypárti KESMA-hoz (Mediaworks Hungary) tartozó lap ellen.
Újbuda polgármestere sajtópert nyert a Magyar Nemzet ellen
László Imre polgármesterről azt írta a propagandasajtó, hogy el akarta tusolni a XI. kerületi óvodai pedofilügyet. Első fokon a DK politikusa nyert.
Perintfalvi Rita pert nyert az Origo ellen is
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat állított Perintfalvi Rita teológusról.
Helyreigazítást közölt a 444 az új kormányszóvivőről
A portál valótlan állítást tett közzé márciusban Vitályos Eszterről, az új kormányszóvivőről, amit helyreigazítással ismert el.
Ismét helyreigazítást közölt a Metropol
A kormánypárti Metropol egy 2023 augusztusi cikkében több valótlanságot állított a főváros gazdálkodásáról és gyommentesítéséről, ezért most helyreigazítást kellett közölniük.
Ismét bíróság elé állhat Szarvas Szilveszter és a Megafon
Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapítója jogászokkal egyeztet arról, hogy bírósági pert és / vagy büntetőeljárást indít a Megafon és Szarvas Szilveszter ellen.
Hajdú Péter Varga-interjúja: az ATV egy HVG-s tévedés miatt kap gyűlölködő leveleket
A HVG nyomtatásban és a hvg360 online is megjelentette azt az állítást, hogy az ATV közölte először Hajdú Péter és a Frizbi interjúját Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel Magyar Péterrel való konfliktusáról. Csakhogy a leírtak valótlanok: a Media1-nek az ATV vezérigazgatója azt mondta, annak a Hajdú Péternek az interjúja miatt kapnak most kritikus leveleket a nézőiktől, akivel 6 évvel ezelőtt megszakították az együttműködést, az interjút pedig ők nem sugározták. Elértük a HVG illetékesét is, akiktől azt kérdeztük, hogyhogy az ATV-nek tulajdonították Hajdú alákérdezős interjúját, amikor ahhoz a televíziós társaságnak olyannyira semmi köze nem volt, hogy ők nem adták le.
Helyreigazítást közölt a 24.hu
A hírportál két, Kosztyu Anikót érintő, egy korábbi és egy múlt havi cikkét is helyreigazította.
Magyar Péter megdöbbentő adatokat publikált a kormánysajtó elmúlt pár napjáról
Összeszámolta Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje, a Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatója, hány lejárató anyagot közölt róla a TV2, az Origo, a Mandiner, az Index az elmúlt napokban anélkül, hogy megkeresték volna.
Perintfalvi Rita pert nyert a Magyar Nemzet és a Mandiner ellen első fokon
Tájékoztatása szerint a Mandiner jogi képviselője meg sem jelent a tárgyaláson. Ő maga tortával ünnepelt.
Szerkesztőségek közös kiállása a megtámadott Átlátszó mellett
Együtt áll ki több szerkesztőség a sajtószabadságért és fejezi ki szolidaritását az Átlátszó portál mellett.
Helyreigazítást közölt Osváth Zsoltról a PestiSrácok
Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, valótlanul híresztelték, hogy az ismert youtuber 30 évesen szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiúval.
Pert indít az Origo ellen Jámbor András
A képviselő ellen tavaly óta folyik lejáratókampány, a mozgalmát a pedofíliával akarják összemosni.
Helyreigazítást közölt a PestiSrácok a Pikó Andrásékat támadó írásával kapcsolatban
Helyreigazító közleményben ismerte el a PestiSrácok, hogy valótlanságot állított a „Hulladék és romok Pikó birodalmában” című írásában szereplő videóriportban Udvarhelyi Tesszáról és a Józsefvárosi Önkormányzatról. A lap még a helyreigazítás közzétételéből is bevételre tesz szert állami forrásból.
Íme az Indexet elmarasztaló jogerős másodfokú Datadat-ítélet teljes szövege
A Bajnai Gordon, Ficsor Ádám és a Datadat-cégek mint felperesek és az Index hírportál kiadója mint alperes közötti jogvitában nemrég született másodfokú, jogerős bírósági ítélet tartalma körül vita bontakozott ki, a Media1 úgy döntött, elkéri és közzéteszi az egyébként a szöveg szerint Bajnaiék 80%-os pernyertességét hozó és az Indexet 4 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelező, valamint bizonyos hazug lejáratótartalmainak eltávolítására kötelező bírósági ítélet teljes szövegét, beleértve a részletes indoklást is.
Jogerősen pert nyert az Index ellen a Datadat, amiért a lap sorozatosan hazudozott
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete szerint az Index megsértette a Datadat és vezetőinek, tulajdonosainak jó hírnevét, amikor sorozatosan valótlan állításokat publikált. A lapnak törölnie kell a hazugságait, és 4 millió forint sérelemdíjat is megítélt a bíróság.
Hazugságot állít a Mandiner és a Szent Korona Rádió
Rövid időn belül másodjára hajlítja meg a valóságot és közöl lejárató célzattal hazugságot a Mandiner a Media1-et támadva. A Fidesz-közeli weblapot az sem zavarja, hogy korábban már jogerősen bírósági pereket vesztett és helyreigazításra kényszerült a Mandiner több testvérlapja.