Best WordPress Hosting
 

„Egységessé és teljessé válik a közmédia sport portfóliója” – indul a Nemzeti Sportrádió

A Médiatanács döntése alapján a közmédia új rádiós médiaszolgáltatást indíthat 2024. június 14-ével, ami történetesen az idei labdarúgó Európa-bajnokság első napja, derül ki az MTI-ben megjelent közleményből. Az adás Budapesten a 105,9-es frekvencián, országosan online felületeken (a Nemzeti Sportrádió applikáción keresztül, valamint a nemzetisport.hu-n) keresztül lesz elérhető.

A Nemzeti Sportrádióval egységessé és teljessé válik a közmédia sport portfóliója, amivel Közép-Európában is unikálissá válik

– közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája.

A Médiatanács a Nemzeti Sportrádióval és Bochorékkal, valamint 160 millió forint kiosztásával foglalkozott

A Médiatanács e heti keddi üléséről csütörtökön kiadott médiahatósági összefoglalóból kiderül, hogy több fontos döntést is hozott a testület a héten: döntöttek a Szöllősi György tulajdonolta Sportrádiót felváltó, az MTVA által üzemeltetendő új rádióról, a Nemzeti Sportrádióról, megvizsgálták a Bochorék című rádióműsor egyik adását, valamint kiosztottak 160 millió forintot médiaszolgáltatóknak. Jutott idő a kvótakötelezettségek vizsgálatára is.

Nemzeti Sportrádiót indít az MTVA Szöllősi György Sportrádiójának helyén

A Médiatanács úgy döntött, hogy június 14-ével az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató elindíthatja a Budapest FM 105,9 MHz-en a Nemzeti Sportrádió nevű csatornáját. Mindez pár másodperccel azután történik, hogy június 13-án megszűnik Szöllősi György Sportrádiója ugyanezen a frekvencián.

M4 Sport: Valótlanságot állít a Magyar Hang Székely Dávid csatornaigazgatóról

A Magyar Hang szerint Szöllősi Györgyhöz, Orbán Viktor kedvenc sportújságírójához; az egy ideje az MTVA-hoz tartozó Nemzeti Sport főszerkesztőjéhez kerülhet az eddig Székely Dávid felügyelete alatt lévő M4 Sport nevű csatorna. Az MTVA szerint ez valótlan.

Visszaadja Szöllősi György veszteséges felcsúti cége a Sportrádió engedélyét, de a közmédiának M4 Sportrádió néven épp nagy tervei vannak

A Media1 megtudta, hogy a Szöllősi György kormányközeli újságíró nevével fémjelzett és a legutóbbi elérhető pénzügyi beszámolója szerint veszteségesen működő Online Sportmédia Kft. már csak néhány hétig működtetheti a Sportrádiót a Budapest FM 105,9 MHz-en, ugyanis a kft. kérelmére a Médiatanács felbontotta a rádió 10 évre szóló hatósági szerződését. Mindez sokat sejtetően épp akkor történik, amikor a közmédia, ahová nemrég a szintén Szöllősi György vezette Nemzeti Sport is átkerült, levédte az m4sportradio.hu internetes címet. Vagyis nagy esélye van annak, hogy a jövőben az adófizetők által finanszírozott módon, M4 Sportrádió néven működne egy rádió annál az állami médiagépezetnél, ahová a Nemzeti Sport is tartozik.

Szöllősi György elmondta, mit gondol arról, hogy Milák Kristóf beintett a sajtónak

Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszóbajnokságot, az újságírószakma nehezményezte, hogy a helyszínen levegőnek nézte a médiamunkásokat, nem nyilatkozott, a fotósokkal pedig állítólag még ennél is tiszteletlenebbül bánt. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke is megszólalt az esetről.

Az MTVA-hoz kerülhet a Nemzeti Sport

A 24.hu információi szerint a Nemzeti Sportot és egyéb, a laphoz köthető termékeket kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft. gazdát cserél. Úgy tudjuk, a magyar állam képviseletében eddig tulajdonosi joggyakorlóként eljáró Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (NSÜ) helyett a jövőben a szintén állami Médiaszolgáltatás-támogató és Szolgáltató Alap, közismertebb nevén az MTVA diszponálhat majd a sportlap fölött.

A 24.hu azzal a kérdéssel kereste meg az NSÜ-t felügyelő Honvédelmi Minisztériumot, az MTVA-t és a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt, hogy

igaz-e az információnk,

Megfeddte az ÁSZ a Szöllősi György vezette Magyar Sportújságírók Szövetségét

Nem a jogszabályi előírások szerint tartotta nyilván a Szöllősi György vezette Magyar Sportújságírók Szövetsége az állami támogatást, állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A külügyminisztérium eddig 12 milliót költött Szöllősi György Puskás-nagyköveti útjaira

Hat évvel ezelőtti kinevezése óta 35, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által finanszírozott külföldi utazása volt Szöllősi Györgynek, a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének – derítette ki a 444.hu közérdekű adatigényléssel. A KKM elárulta azt is, hogy bár nem a tárca megbízásából utazgat Szöllősi, de így is közel 12 millió forintot költöttek az útjaira.

„Kiemeljük, hogy a kérdésfeltevésében szereplő megfogalmazással ellentétben Szöllősi György rendkívüli és meghatalmazott nagykövet nem a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából vett részt a szeptember 29-i válaszukban szereplő utakon. A korábbi válaszunkban szereplő utazások vonatkozásában – amelyeken Szöllősi György úr rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti diplomáciai rangjával összefüggő tevékenysége ellátása során részt vett – a Szöllősi György úrnak az utazásokon részvételével összefüggésben felmerült költség mindösszesen 11 758 063,- Ft volt.” – írtaa  külügy a lapnak.

Szöllősi György – Orbán Viktor kedvenc sportújságírója – 2016 óta a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, 2017 óta a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Amint arról lapunk is beszámolt, Szöllősi a külügyminiszter jóváhagyásával diplomata-útlevelet kapott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Szöllősitől azt kérte, „koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”, ezért kapott rendkívüli és utazó nagyköveti rangot.

Szöllősi György: Senki sem látta jönni a vízumkérelem elutasítását

„Összeköthető a két dolog, a főszerkesztővé válásom és az, hogy nagykövet lettem. Amikor visszajöttem a Nemzeti Sporthoz, akkor azt a szerteágazó sportdiplomáciai tevékenységet, vagy nem is fogalmazok ilyen fellengzősen, tehát a Puskás Akadémián felépített kapcsolatrendszer működtetését, a Puskás-ügyekben zajló lobbizást, egyeztetéseket kár lett volna abbahagyni” – mondta Szöllősi György az Indexnek adott interjújában arra a kérdésre, miért volt fontos, hogy nagykövetté váljon.

A Nemzeti Sport főszerkesztője szerint a kinevezés megkönnyíti a munkáját, és hivatalos megerősítést ad ahhoz, amit egyébként is csinálna.

Szöllősi beszélt az interjúban arról is, hogy még szeptemberben nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. A főszerkesztő – aki 2017-ben kapott diplomata-útlevelet – chicagói magyar közösség meghívására vett volna részt az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáján, az Árpád-kupán, amelyet a 25. jubileumi alkalomból a Chicagói Magyar Kultúrtanács felkérésére pénteken nyitott volna meg.

A külügy a focinagykövethez hasonlitotta Vadai Ágnest

A diplomata útlevél kiállítását a külgazdasági és külügyminiszter nem javasolja, hanem jóváhagyja. Abban pedig semmi különleges nincs, hogy nem diplomata személy rendelkezik ilyen útlevéllel. Ön sem diplomata, mégis van diplomata útlevele.

Mindössze ennyit válaszolt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Vadai Ágnes kérdésére. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője eredetileg arra várt választ, hányan kaptak Szijjártó Péter miniszter javaslatára, Szöllősi Györgyhöz hasonlóan diplomata-útlevelet.

A Szijjártó helyett válaszoló államtitkára erre nem tért ki, ahogy arra sem reagált érdemben, hogy Vadai Ágnes kérdésében botrányosnak nevezte, a Nemzeti Sport főszerkesztőjémek ügyét.

A Külügyminisztérium fizette Szöllősi György 35 külföldi útját az elmúlt években

Azt nem árulta el a minisztérium, hogy összesen mennyibe került az utaztatása a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, akit 2017-ben neveztek ki a magyar futball nagykövetének.  

Már nyilvános, hányszor fizette a magyar külügy Szöllősi György utazásait

Közérdekű adatigénylést nyújtott be a 444.hu a KKM-nek, hogy megtudja, Szöllősi György a kinevezése óta pontosan mikor és milyen utakon vett részt a minisztérium megbízásából, pontosan mennyit kapott ezekért, az útjainak a költségeit milyen céllal és ki állta – olvasható a portál hétfői cikkében.

Szöllősi György – Orbán Viktor kedvenc sportújságírója – 2016 óta a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, 2017 óta a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Amint arról lapunk is beszámolt, Szöllősi a külügyminiszter jóváhagyásával kapott diplomata-útlevelet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Szöllősitől azt kérte, „koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”, ezért kapott rendkívüli és utazó nagyköveti rangot.

A 444.hu azonban felidézi, hogy az idén szeptemberben kiderült: Szöllősit nem engedték be Amerikába. Az elutasított vízumot a KKM kérte, a tárca fizette volna az utat is, hogy Szöllősi megnyithassa a Chicagói Magyar Kultúrtanács focitornáját. Szöllősi azt mondta, pont azért akart diplomatavízummal utazni, mert tudta, hogy az USA-ban mostanában szigorúbban bírálják el a kérelmeket, de a nagykövetség nem tekintette őt kormányhivatalnoknak.

A HírTV-től kirúgott Pálffy István az Etikai Bizottság tagjaként szerepel a Magyar Nemzeti Médiaszövetség oldalán

Miközben a pedofilokat mentegető kijelentései miatt a kormánypárti csatornától elbocsátották, a volt műsorvezető továbbra is tisztségviselője a polgári értékeket hirdető jobboldali médiaszervezetnek a honlapjuk szerint.

Szöllősi György szerint lemagánemberezték a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti státuszát

Ismét nyilatkozott Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője azt követően, hogy a hét közepén az Egyesült Államok megtagadta a vízumkérelmét, amikor egy chicagói futballtornára akart kiutazni. A témában született egy átfogó cikkünk, melyben többek között arra is rávilágítottunk, hogy az amerikaiak szerint Szöllősi magánszemély, akinek nem lehet kiadni az igényelt diplomata vízumot, ráadásul az Egyesült Államok korábban jelezte már a kormány felé, hogy csak a kormányzati szerpelőktől fogadnak majd el diplomatavízumot. Ezzel szemben Szöllősi állítja, ő diplomata, az RTL-nek is azt mondta, azért kért diplomataútlevelet, mert az tűnt biztosabbnak.

Most a Mandinernek beszélt hosszabban az ügyről a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete:

„Mivel mostanában amúgy is nagyon szigorúan bírálnak el minden vízumkérelmet, ellentmondásos hírek érkeznek arról, hogy az egyszerűsített eljárásban is sok vízumkérelmet indoklás nélkül, váratlanul visszadobnak, ezért az tűnt a legbiztosabbnak, ha a külügyminisztérium igényel beutazási engedélyt. Amennyire tudom, ez korábban egy rutinszerű eljárás volt. Ha a külügyminisztérium a saját emberének kéri, akkor ezt a vízumot szinte automatikusan meg szokták adni, ezért nem is nagyon merült fel, hogy itt elutasító válasz születhet” – mondta Szöllősi, majd a csütörtöki kormányinfóra utalva megjegyezte, hogy

Diplomata-e a focinagykövet, és jár-e neki a diplomata vízum?

Először is ketté kell választanunk a diplomata-útlevél és a diplomata vízum fogalmát, mert két külön dologról van szó, ráadásul a diplomata-útlevél mellé nem jár automatikusan a diplomata vízum, főleg ha valaki az Amerikai Egyesült Államokba akar beutazni. Előbb nézzük meg, mi a helyzet az útlevéllel.

Bár a diplomata-útlevél kiváltságnak számít, az elmúlt 13 év Fidesz-kormányai olyan jogszabályváltozásokat léptettek életbe, amelyek nagy szabadságot adnak  ebben a témában a külügyminiszternek. Az 1998. évi a külföldre utazásról szóló törvény 12. paragrafusa szerint diplomata-útlevélre jogosult

a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a Kúria elnöke, országgyűlési képviselők, nemzetiségi szószólók és az Európai Parlament magyarországi képviselői;

Szöllősi pont azért kért diplomataútlevelet, mert az tűnt biztosabbnak

Megmondom őszintén, elég váratlanul ért, és elég tanácstalan vagyok, mert nem igazán értem, hogy mi ennek a valódi oka.

– mondta Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője az RTL Híradónak arról, hogy elutasították a vízumkérelmét az Egyesült Államokba. Az ügyről korábban már írtunk, Szöllősi diplomataútlevéllel kért vízumot, de az amerikai nagykövetség azt mondta, már korábban figyelmeztették a kormányt, hogy csak a kormányzati szerpelőktől fogadnak majd el diplomatavízumot.

Szöllősi 2017 óta a magyar futball utazó nagykövete, de ez nem akkreditált nagyköveti poszt. Ő mindenesetre abban bízott, hogy a diplomataútlevéllel biztosabban szerez vízumot.

Kiderült, miért nem kapott Szöllősi György vízumot az Egyesült Államokba

Az amerikai nagykövetség közleménye választ adott a Nemzeti Sport főszerkesztőjének panaszára is.