Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója nyilatkozott a Media1-nek a két élő választási tévévita részleteiről.
Archívum címkék: 2024. évi EP-választások
A közmédia az Alkotmánybíróságnál panaszkodott, miután az NVB elmarasztalta a választói akarat illegális befolyásolásáért az M1 Híradót
Portálunk, a Media1 elsőként írt arról cikket, hogy az állami M1 tévécsatorna Híradójának segítségével gyakorlatilag épp elcsalják a választásokat Magyarországon, legalábbis napi gyakorisággal a Fidesz egyes politikusainak választási kampányfilmjeit sugározták híradós riportoknak álcázva, ezzel törvénytelenül befolyásolva a választói akaratot a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások előtt, sőt még az is elhangzott az egyik riportban, hogy a Fideszre kell szavazni. Cikkünk után először a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban marasztalta el a televíziót a választói akarat törvénytelen befolyásolása miatt, majd a Kúria is jóváhagyta az NVB határozatát, most pedig az Alkotmánybíróság.
Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó
A közmédia nem először álcázza tudósításnak a fideszes propagandaanyagokat, pedig a Nemzeti Választási Bizottság 13:0 arányban már egyszer elmarasztalta a választások efféle törvénytelen befolyásolása miatt az M1 Híradót néhány nappal ezelőtt és megtiltotta az efféle további jogsértésektől – éppen a Media1 egyik cikke nyomán. Az MTVA azonban folytatja a törvénytelen választási manipulációt.
Magyar Péter elmondta, miért nem megy el a Partizán vitájára
A Tisza Párt politikusa arról is beszélt, hogy mely pártok részvételét tartaná indokoltnak a köztévé EP-vitáján. Dobrev Klára, a DK politikusa kritikus posztban reagált Magyar Péter bejegyzésére.
„Gondolom vmi honpolgár. Nem válaszolunk neki” – írta az MTVA az érdeklődőnek címezve
Amikor még úgy volt, hogy nem lesz az EP-választást megelőzően tévévita az állami médiaszolgáltatónál, egy állampolgár érdeklődő kérdést küldött az MTVA-nak a témával kapcsolatban. Majd meglepve látta, hogy milyen üzenetet kap a kérdésére válaszul.
Magyar Péter és a Mi Hazánk is feltételekhez köti, hogy részt vesz-e a köztévé vitáján
Míg Dobrev Klára (a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listájának vezetője), Deutsch Tamás (a Fidesz listavezetője) és Donáth Anna (a Momentum listavezetője) azt üzente, hogy mindenképpen elmegy a közmédia nemrég bejelentett, mégiscsak megrendezendő vitájára, Magyar Péter (Tisza Párt) és Toroczkai László (Mi Hazánk) trükközéstől tart. Márki-Zay Péter (a Mindenki Magyarországa Néppárt listavezetője) is közleményt adott ki a tárgykörben.
Mégis lesz választási vita a köztévén?
Az MTVA „megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan” – írja a DK-nak küldött levelében Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
Magyar Péter ultimátumot adott az MTVA-nak
A Tisza Párt politikusa 10 napos ultimátumot adott a köztévének: ha nem biztosítanak adásidőt az európai parlamenti választások listavezetőinek televíziós vitájához, demonstrációt szervez a Kunigunda útjára.
Az M1 Híradó az elmarasztalása után is folytatja a választások jogellenes befolyásolását
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke nyomán az M1 Híradót, amiért az a Fidesz melletti szavazásra buzdító kisfilmeket sugárzott riportokba csempészve, az állami tévé ugyanis a határozat ellenére is tovább folytatja a tiltott propagandát.
A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 által bemutatott visszaélés után elmarasztalta az M1 Híradót
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át a Fidesz mellett az M1 televízió Híradója. Cikkünk után a Momentum országgyűlési képviselőjétől panasz futott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), ahol most egyhangú szavazással elmarasztalták a tévériportokba csempészett Fidesz-reklámok sugárzása miatt. Az MTVA-t felügyelő médiahatóság eközben továbbra is hallgat.
Összefogott a Partizán és a Válasz Online
Együttműködésre lépett két szerkesztőség, a Válasz Online és a Partizán a választási szezonra.
Megvan a lista, ezekben a sajtótermékekben lehetnek politikai hirdetések az idei választási kampányban
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közzétette a honlapján a sajtótermékek hirdetési árjegyzékeinek nyilvántartását. Aki ezen nem szerepel, az idei kampányban politikai hirdetést vagy reklámot nem fogadhat be médiatulajdonosként.
Már csak egy napja van a médiatulajdonosoknak, hogy megküldjék a választási árjegyzékeiket
Az Állami Számvevőszék felhívja a figyelmet, hogy a 2024. évi önkormányzati, illetve az európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó politikai hirdetések árjegyzékeit 2024. március 20. 16:00 óráig fogadja be.
Háborús propaganda és hackerek által ostromolt média: 2024 a dezinformáció éve lehet – Mit tesz az EU?
A dezinformáció, vagyis a tudatos félretájékoztatás napjainkra a háborús hadviselés eszközévé vált. Amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, a Kreml különösen az EU-t és intézményeit próbálja gyengíteni. Ráadásul a kibertámadások száma is megnőtt.
Új választási műsor indul az ATV-n
Új választási műsorral jelentkezik január 15-től az ATV, a közelgő EP és önkormányzati választásokra fókuszálva.
Megszüntette az ATV az élő adás streamingjét – megkérdeztük, miért
Pár napja hiába nyitják meg a látogatók az ATV honlapját, hogy ott élőben (némi késleltetéssel) nézhessék a csatornán látható műsorokat, erre néhány napja már nincs lehetőség a felületen. A Media1 ennek okáról érdeklődött a csatornánál és az derült ki, hogy nem technikai hibáról van szó. Hogy akkor miről, kiderül a hírből.