Best WordPress Hosting
 

Megengedi az MTVA Dobrev Klárának, hogy használhassa a személybejárót a Várkert Bazárban

A csütörtök esti köztévés EP-vitának már az érkezési koreográfiája sem zökkenőmentes. Az MTVA először azt mondta a résztvevőknek, hogy csak a mélygarázs felől mehetnek be a tévévitára, de Dobrev Klára közölte, hogy inkább maradna a felszínen. A dráma kisimult, mert már hivatalos: a korábbi ezzel ellenkező MTVA-s tájékoztatás ellenére mégis használhatja a politikus a személybejárót.

Dobrev csak a személybejárón hajlandó bemenni az MTVA választási tévévitájára

Az MTVA azt írta a politikusoknak, hogy a mélygarázson keresztül közelítsék meg a csütörtöki EP-listavezetői tévévita helyszínét. Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője azonban ellenáll és ragaszkodik a bejárati ajtóhoz, mondván, ő nem akar titkos folyosókon bujkálni.

Az ATV belső vizsgálatot a székházában történtek miatt

Kiderült, hogy Szabó Bálint semmilyen engedéllyel nem rendelkezett arra, hogy bemenjen az ATV épületébe, a televízió biztonsági őrségét kijátszva azonban ez mégis sikerült neki, sőt az Egyenes beszéd stúdiójába is könnyedén bejutott az élő adás idejére, amikor Magyar Péter volt Szöllősi Györgyi vendége.

A magyar után már a szlovák kormány is elkezdte kizárni a neki nem szimpatikus újságírókat

„Amíg nem születik döntés, nemkívánatos vendégek lesznek a kormányhivatalban” – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök arról, hogy felülvizsgáltatja néhány szlovákiai médium belépési jogát a pozsonyi központi kormányhivatal épületébe.

Felfüggesztették a Telex egyik újságírójának parlamenti belépőjét

Az Országgyűlés Hivatala a kormánypárti Mandiner kérdésére válaszolva közölte a döntést, amiről aztán értesítették a Telex szakmai igazgatóját is.

Csak a fideszes sajtót engedik be a Tranzit Fesztiválra, ahol idén Orbán Viktor is fellép

A tihanyi fesztivált rendező fideszes Kommentár Alapítvány csak a kiválasztott kormánypárti orgánumok mukatársait engedi a helyszínről tudósítani.