Best WordPress Hosting
 

Kizárás miatt változott a Monacói Nagydíj rajtsorrendje

Már a Monacói Nagydíj időmérőjét követően jelezték, hogy kivizsgálják a Haas autóin a hátsó szárnyakat. Később úgy ítélték meg, hogy szabálytalanok voltak ezek az elemek, így

Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent is kizárták a kvalifikációból, és a boxutcából kezdik majd meg a vasárnap 15 órakor rajtoló futamot.

Mivel a két versenyző a 12. és 15. rajthelyet szerezte meg szombaton, így értelemszerűen módosul a rajtsorrend is.

Pérez felbosszantotta Verstappent, Hülkenberg és Russell nagyot mentett

A címvédő Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamát.

A két Red Bull közül Pérez kapta el jobban a rajtot, kicsit ki is lökte Verstappent, aki aztán a négyes kanyarban belülről elment a csapattársa mellett.

A nagy helyezkedés után mindketten fújtak a másikra a rádióban: Pérez nem értette, mi volt a baja Verstappennek, aki káromkodva reagált a csapattárs megmozdulása miatt.

Megröptette az autóját a bokszban hibázó Hülkenberg

A címvédő Max Verstappen indulhat az élről a Forma-1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamán.

A hétszeres Lewis Hamilton mindössze a 18. helyről rajtol majd a sprintfutamon, a brit pilóta azt mondta, csapata, a Mercedes nem jól időzített, nem a megfelelő pillanatban küldték ki a pályára.

Verstappen mögött csapattársa, Sergio Pérez, valamint a McLaren brit versenyzője, Lando Norris végzett az első háromban. Norris mellől Nico Hülkenberg, a Haas német pilótája indulhat majd, aki bemutatott egy érdekes manővert a bokszban: nekiment ugyanis az egyik szerelő által fogott guminak, ami miatt az autó a levegőbe repült. Az esetet a versenybírók vizsgálni fogják, úgyhogy nem kizárt, hogy Hülkenberg elveszíti a negyedik helyét.

Hülkenbergre és Sainzra éjjel lesújtott a FIA versenybírósága

A legcsalódottabb a Haas pilótája, Hülkenberg lehet, aki Oscar Piastri balesete után gyorsabban haladt, mint az FIA által megadott viszonyítási idő – márpedig piros zászló hatálya alatt ez szabálytalan.

A szervezett három rajthellyel hátrébb sorolta, így csak az ötödik pozícióból indulhat a német pilóta. Ez azt jelenti, hogy a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen mellől Fernando Alonso az első, míg Lewis Hamilton és George Russell a második sorból rajtol a magyar idő szerint vasárnap este nyolc órakor kezdődő futamon.

Ugyancsak 3 rajthelyes büntetéssel sújtották Carlos Sainzt, aki még Q1-ben tartotta fel annyira Pierre Gaslyt, hogy rivális ki is esett az időmérő első szakaszában. Sainz sem remekelt, összességében a 8. lett, de a büntetéssel csak a 11. helyről indulhat.

Káoszidőmérő után Hülkenberg rajtol Verstappen mellől a Kanadai Nagydíjon

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója.

A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője szerezte meg a második rajtkockát, míg a harmadik pozícióból a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol pilótája startolhat majd, aki egyébként a szabadedzések után kritizálta a Forma-1-et.

A változékony időjárási körülmények között lebonyolított időmérő második szakaszában a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Péreznek, valamint a Ferrari monacói versenyzőjének, Charles Leclerc-nek sem sikerült továbbjutnia az első tíz közé. Az utolsó részben Oscar Piastri (McLaren) kisebb balesete miatt néhány perc erejéig piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, Hülkenbergnek másodpercekkel ezt megelőzően sikerült megfutnia a második köridőt.