Best WordPress Hosting
 

Leclerc indul a monacói pole-ból, a falnak koccanó Verstappen csak hatodik

Charles Leclerc indulhat majd az élről a Monacói Nagydíjon, miután a Q3-ban magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az időmérőt. Max Verstappen a végén a falnak koccant, így jelentősen lemaradt.

Már a Q3 tartogatott meglepetést, többen is küszködtek ugyanis a tempóval, majd Sergio Pérez és Fernando Alonso már az elsők között kiesett. Az időmérő második szakasza már kevesebb váratlan fordulattal szolgált, leszámítva azt, hogy a szabadedzéseken taroló Ferrari továbbra sem találta a sebességet.

Ha már szó volt Pérezről, meg kell jegyezni, hogy a Red Bull fiókcsapatában Cunoda Juki a szezon során a hatodik alkalommal jutott be a Q3-ba, épp mint a mexikói.

Norris a célvonalig kergette Verstappent, de utolérni nem tudta

A háromszoros világbajnok Max Verstappen (Red Bull) nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat.

Sokáig úgy tűnt, semmi sem veszélyezteti Verstappen sikerét, aztán az utolsó körökre Lando Norris (McLaren) megérkezett a holland nyakára, akinek elfogyott a 6,5 másodperces előnye. Az utolsó körben Norris egy másodpercen belül autózott az éllovashoz képest, de előzési pozícióba nem került az izgalmas hajsza során.

Verstappen a futam után azt nyilatkozta, hogy az utolsó 15 körben rengeteget szenvedett a tapadással, és hiába ment padlógázzal, a gumik olyan állapotban voltak, hogy nem tudta a korábbi tempót diktálni.

Verstappen panaszkodott, Leclerc behúzta a szabadedzéseket

Az elsőhöz hasonlóan a második szabadedzésen is Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj pénteki napján.

Második helyen ezúttal Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája zárta a gyakorlást, míg az egyik RB-t vezető japán Cunoda Juki lett a harmadik.

A címvédő és háromszoros világbajnok holland Max Verstappen ezúttal csak a hetedik időt futotta meg az edzésen.

Norrisnak és Strollnak az első kanyarig tartott a sprintfutam, Hamilton blőd hiba miatt veszített pontot

Max Verstappen nyerte a sprintfutamot a Forma-1-es Miami Nagydíjon.

Norrisnak és Strollnak már az első kanyarban véget ért a verseny, miután Hamilton túl bátran vetődött be a kanyarba, és megtolta Alonsót, aki ütközött csapattársával, valamint a McLaren brit pilótájával.

LAP 1 / 19

F1: Max Verstappen tükörsima győzelmet aratott Sanghajban

Magyar idő szerint vasárnap reggel 56 körös futammal indult a 2019 után visszatérő Kínai Nagydíj. Max Verstappen rajtolt az élről Sanghajban, majd a zöld lámpák felvillanása után meg is őrizte a vezető helyét, Alonso viszont a 3.-ról megelőzte Perezt, majd az 5. körben a mexikói visszaelőzte a spanyolt.

Az első komoly említésre méltó esemény a 15. körben történt, amikor Pierre Gasly kerékcserére ment ki, és eközben a jobb hátsó kereke lerepült, ami elütötte az Alpine egyik szerelőjét. A rádiózás alapján a stábtag sértetlenül megúszta az esetet.

Alpine is not trying to kill one of the mechanics in pits.

A rajt utáni második kanyarban volt a legnagyobb izgalom a Japán Nagydíjon

A címvédő Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat.

A rajtnál Verstappen simán eljött, hátul azonban a nagy helyezkedésben történt egy baleset, Ricciardo szorította le a pályáról Albont, de az idényt pocsékul kezdő ausztrál is kicsúszott, és végül ő is a gumifalban kötött ki. A versenyt piros zászlóval leállították, mivel az autókat el kellett szállítani, a gumifalat pedig helyre kellett állítani.

Another look back at the incident that has us under red flags here from the start in Suzuka #F1 #JapaneseGP pic.twitter.com/H88GGjBOV5

Sargeant autót tört, Verstappen erőt fitogtatott Japánban

A világbajnoki címvédő Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

A Red Bull holland pilótája mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez autózta a második legjobb időt, míg a harmadik az előző futamon, Ausztráliában győztes spanyol Carlos Sainz Jr. lett a Ferrarival.

A gyakorlást egy időre piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert az amerikai Logan Sargeant (Williams) kicsúszott és összetörte az autóját.

A Mercedes csapatfőnöke Verstappenről: Természetesen őt szeretnénk leginkább

Nyáron várható döntés a Forma-1-es Mercedes istállónál arról, hogy kivel kívánják pótolni az idény után a Ferrarihoz szerződő, hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, hogy több jelölt is van a 39 éves brit utódlására, és a kívánságlista első helyén a címvédő holland Max Verstappen áll.

Természetesen őt szeretnénk leginkább, de más megoldások is szóba jöhetnek

Alonso: Huszonnégy versennyel senkire sem vagyunk tekintettel

Nemtetszésüknek adtak hangot a Forma-1-es pilóták a 24 futamosra felduzzasztott versenynaptár miatt.

Az az érzésem, hogy máris jelentősen átléptük a határt. Fiatal vagyok még, de biztosan nem fogok még tíz évig 24 versenyen elindulni

– jelentette ki a háromszoros világbajnok, jelenlegi címvédő Max Verstappen, a Red Bull sztárja.

„Ha valaki nem akar velünk dolgozni…” – a Red Bull nem kényszeríti semmire Verstappent

„Ahogyan minden más az életben, ez is ugyanúgy működik: egy darab papír miatt senkit nem lehet arra kötelezni, hogy valahol ott maradjon. Ha valaki nem akar velünk dolgozni és ehhez a csapathoz tartozni, akkor nem fogjuk ennek az ellenkezőjére kényszeríteni” – jelentette ki Horner az autosport.com című szaklapnak adott interjúban.

Sajtóértesülések szerint a Red Bull vállalatnál és a Forma-1-es csapaton belül is hatalmi harcok dúlnak, ennek első jele volt, amikor Hornert az egyik női alkalmazott nem megfelelő viselkedéssel vádolta meg.

Az ötvenéves szakembert később belső vizsgálat nyomán tisztázták, de az ügy nem ért véget, névtelen e-mailben ugyanis valaki bizonyítékokat küldött a nemzetközi sajtónak, valamint az F1-ben és a nemzetközi szövetségben (FIA) magas beosztásban dolgozóknak.

Esélyt sem hagyott a többieknek, Verstappené a szaúdi pole

Max Verstappen rajtolhat majd az élről a Forma-1 Szaúdi Nagydíján szombaton. A Red Bull öröme nem lehet felhőtlen, mert Charles Leclerc befurakodott Sergio Pérez elé, így övé a második rajtkocka.

A Ferrari 18 éves újonca, a vakbélműtét miatt hiányzó Carlos Sainzot helyettesítő Oliver Bearman épphogy lemaradt a Q3-ról, a tizenegyedik helyen végzett élete első F1-es időmérőjén.

Az időmérőt egyszer meg kellett szakítani piros zászlóval, mert Nico Hülkenberg autója leállt.

Hamilton: Annak, aki szereti ezt a sportágat, csalódás látni mindazt, ami most zajlik

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton szerint sorsdöntő pillanatban van a sportág, amelynek muszáj megmutatnia azokat az értékeket, amelyekhez ragaszkodik, mivel jelenleg sokkal inkább az F1 és a nemzetközi szövetség vezető személyiségeit érintő botrányok, semmint a pályán zajló események vannak a figyelem középpontjában.

A 39 éves brit sztár erről a csütörtöktől szombatig tartó Szaúdi Nagydíj helyszínén, Dzsiddában beszélt, utalva arra, hogy a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, valamint Mohammed ben Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is kétes ügybe keveredett. Hornert még az idény kezdete előtt egy női alkalmazott vádolta meg „nem megfelelő magatartással”, de a Red Bull által elrendelt független vizsgálat nem találta jogosnak a panaszt.

A döntés után viszont egy, a nemzetközi sajtónak, valamint az FIA-nak és az F1 döntéshozóinak is elküldött e-mail súlyosbította a helyzetet, a levélben ugyanis további „bizonyítékokkal” próbálták Horner felelősségét alátámasztani. Mindezek után a BBC arról írt, hogy az FIA-elnök ellen vizsgálat indult, mert állítólag befolyásolta a tavalyi szaúdi futam végeredményét.

Horner botránya miatt Verstappen akár el is hagyhatja a Red Bullt

Bár kívülről úgy tűnik, jó hetet zárt a Forma-1-es világbajnoki címvédő Red Bull istálló, hiszen a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az idénynyitó Bahreini Nagydíjon, a hangulatra rányomja bélyegét a csapatfőnökkel szemben felmerült gyanú.

Ugyan Christian Hornert tisztázták a vádak alól, és az osztrák energiaital-gyár egy független vizsgálat során úgy ítélte meg, az ötvenéves brit sportvezető nem követett el semmi bűnöset az őt megvádoló női munkatárssal szemben, a kedélyek nem csillapodtak.

24 órával később ismeretlenek névtelen e-maileket küldtek a Horner-üggyel kapcsolatban (benne 79 képernyőképet különböző WhatsApp-üzenetekről) az összes csapatfőnökhöz, az FIA vezetőihez és a sajtó képviselőinek.

Verstappen már első futamon odacsapott, utcahosszal nyert Bahreinben

Max Verstappen nyerte a Forma-1 szezonnyitó versenyét, a Bahreini Nagydíjat. Sergio Pérez lett a második a másik Red Bull-lal, míg a ferraris Carlos Sainz ért be harmadikként, akit egyébként meg is választottak a futam versenyzőjének.

A szezon első futama mindig különleges abból a szempontból, mert ekkor látjuk tényleg élesben a mezőny tagjait. Ráadásul az időmérő nagy csatát vetített előre, Verstappen ugyan megszerezte a pole-t, de úgy tűnt, többeknek is reális esélyük lett volna a rajtelsőségre.

Mindezek után Verstappen tökéletesen visszaverte George Russell támadását az első kanyarban, majd fokozatosan lépett el a mezőnytől, a hatodik körben már közel öt másodperc volt az előny. A rajtnál volt egy kisebb koccanás, Lance Strollt forgatták meg, Nico Hülkenberg volt, aki belé hajtott, az ő autóján az első szárny sérült.

Max Verstappen indulhat az élről az év első Forma-1-es futamán

A várakozásoknak megfelelően a címvédő Max Verstappen nyerte pénteken az idény első időmérő edzését.

Az első szakasz meglepetését az Alpine okozta, de szívesen eltekintettek tőle, mert Esteban Ocon és Pierre Gasly azon versenyeztek, melyikük végez majd a 19. helyen. rajtuk kívül Logan Sargeant esett ki, valamint a két Kick Sauberes versenyző. Q2-ben már tényleg izgalmas adok-kapok volt, Verstappen elsőre brutális időt autózott, miközben mindenki a kieséstől menekült. Végül meglepetésre Lance Stroll sem fért be az első tízbe, pedig Q1-ben még az élmezőny tagja volt és Nico Hülkenberg tempóját látva Kevin Magnussen 15. helye sem volt benne a pakliban. Alexander Albon kiesése viszont igen és az sem váratlan, hogy Daniel Ricciardo és Juki Cunoda sem ment tovább, bár a japán hajszálnyira volt a tizedik helytől.

A várakozásoknak megfelelően Verstappen diktálta a tempót zárásképp, de nem hatalmas előnnyel Charles Leclerc előtt. Az első két hely hamar eldőlt, a képzeletbeli dobogóért viszont nagy csata zajlott, végül az utolsó pillanatban George Russell vetődött be ebbe a pozícióba. Mögötte sorrendben Carlos Sainz, Sergio Pérez és Fernando Alonso következett, meglepetésre csak kilencedikként zárt Lewis Hamilton a két McLaren mögött.

Negyedmillió dollárt ajánlottak fel, ha Verstappen nem védi meg a címét

A TNT Sports televíziónak adott interjúban Dodds annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte alapesetben senki nem lesz képes megakadályozni a 26 éves holland versenyzőt sorozatban negyedik vb-címének elhódításában.

„Ha nem sérül meg és semmi váratlan dolog nem történik, akkor 99 százalék, hogy a zsebében van a trófea” – fogalmazott az ügyvezető igazgató, majd hozzátette:

Ha valamelyik másik versenyző lesz a vb-győztes, akkor negyedmillió dollárt adományozunk jótékony célra, és hogy pontosan mire, azt a világbajnok döntheti majd el.

Sainzé az időmérő negatív meglepetése, de Hamilton is bosszús lehet

Max Verstappen, a Red Bull címvédő, háromszoros világbajnok holland pilótája nyerte a szombati időmérőt a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A 26 éves versenyző idei 12., pályafutása 32. pole pozícióját szerezte meg. Mellőle Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a McLarennel versenyző ausztrál Oscar Piastrié.

A kvalifikáció legnagyobb negatív meglepetését Carlos Sainz Jr. okozta, aki az első szakaszból sem jutott tovább, és csak a 16. rajtkockát szerezte meg. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) sem tudott bekerülni a harmadik szakaszba, végül 11. lett.

Verstappen: Mennek vedelni a haverokkal, de ezek az emberek minek a szurkolói? Mit akarunk elérni?

Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat, amit rendhagyó időpontban, szombaton este (magyar idő szerint vasárnap reggel) rendeztek.

Meglehetősen kalandosra sikerült a hétvége, egy csatornafedél miatt 21 percig tartott az első szabadedzés, a második gyakorlásról pedig kitiltották a nézőket. A pályávezetés miatt már előre bírált helyszínen aztán Alexander Albon összetörte az autóját, majd a futam első körében is több kocsi ütközött.

What a great start to F1 in Vegas!#LasVegasGP pic.twitter.com/FrraFlxANJ

Verstappent büntették, koccant is, így is győzni tudott Las Vegasban

Max Verstappen nyerte meg a Forma-1 Las Vegas-i Nagydíját, amit rendhagyó időpontban, szombaton este (magyar idő szerint vasárnap reggel) rendeztek. A már világbajnok holland mögött a pole-ból rajtoló Charles Leclerc végzett másodikként, Sergio Pérez pedig harmadik lett.

A rajt után Verstappen egyből megelőzte Leclerc-t, de letolta a monacóit kissé a pályáról, ekkor még mindkét versenyzőnek azt mondták, nem kell a hollandnak visszaadnia az első helyet és büntetés sem lesz belőle. Később Lando Norris összetörte az autóját, bejött a biztonsági autó, és bár az újraindításkor Verstappen trükközve tartotta maga mögött ellenfelét, Leclerc a 16. körben élre állt, majd a világbajnok állt ki a boxba és végül mégis kapott büntetést, ekkor töltötte le az öt másodpercét is és a középmezőnybe tért vissza.

VÍDEO: O acidente de Norris. Ele está bem. pic.twitter.com/7sIgAJK1gz

Verstappen Brazíliát is behúzta, Alonso emlékezetes dobogót szerzett

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban. A 26 éves pilótának ez az idei 17. és pályafutása 52. futamgyőzelme,

amellyel feljött az örökranglista negyedik helyére és csak eggyel marad el a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vetteltől, aki 53-szor győzött karrierje során.

Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként a brazíliai viadalon, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol pilótája állhatott fel. A spanyol klasszis emlékezetes csatát vívott Sergio Pérezzel, oda-vissza előzték egymást, végül Alonso egy hajszállal előbb ért be a célba, 53 ezredmásodperc volt kettejük közt a különbség.